Valamikor az én szívem is a torkomban dobogott, miközben csokit loptam a boltban. Ártatlan arccal szemlélődtem, de a szemem cikázva járt. Majd a megfelelő pillanatban kobra módjára robbant ki a kezem, rámarkolt a vágyott édességre és villámtempóban dugtam zsebre. Ezután rezzenéstelenül tovább sétáltam, néha még egy zsömlét is vettem. Egy sarokkal arrébb pedig nemes egyszerűséggel befaltam a zsákmányt. Ami, bár ugyanaz volt, mint fizetett társai, soha nem bizonyult elég édesnek. Okkal:
A tolvajlás lélektana. Akár ez is lehetne a mai cikk címe. Saját magamat kínálom szemléltető példának. Imádtam nassolni, de kevesebb jutott az igényeimnél. Ezért avattam magam csokicsóróvá. Persze megesett, hogy kifigyeltek és lebuktam. Kipakoltatták a zsebemet és nemes egyszerűséggel kidobtak a boltból. Írhatnám, hogy a fülemnél fogva, de nem Regős Bendegúz a nevem. Csentem, mégsem leltem igazi örömömet benne. Akkor, nyolc-kilenc éves, maszatos gyerekként nem tudtam, ami ma már világos.
A tolvaj sose élvezi igazán a lopott javakat. Soha. Úgy tesz, mert különben maga előtt is be kéne vallania, hogy a kudarc útján lépked. Azért vált tolvajjá, mert az ő valósága szerint egyenes úton nem szerezhette volna meg vágya tárgyát. Legyen az csoki, autó, vagyon, hírnév, szerelem (illúziója). Egy idő után pedig a csibész elkezdi utálni azt, akitől lop. Mert miért teszi lehetővé? A folyamat egy pontján önkéntelen áldozathibáztatás üti fel csúf fejét. Még ha a tolvaj a kaméleon leleményességével álcázza is magát.
**
A teljes cikkben elmesélem a tolvajok belső működését. És nem, nem állunk meg a bicikli-, táska és esernyőcsenőknél. Elkalauzollak a spiritualitás, nevezetesen az asztrológia/asztrozófia világába. Esettanulmányt kínálok, amin keresztül látod és nyakon is csípheted az ilyen energiájú „szakit.” Innentől a hasonló, zavaros vizekben halászó illetők finoman szólva is lelepleződnek.
Elolvashatod a Substack oldalamon:
https://substack.com/@ldonyijnos
kép: pixabay.com
