Valamikor az én szívem is a torkomban dobogott, miközben csokit loptam a boltban. Ártatlan arccal szemlélődtem, de a szemem cikázva járt. Majd a megfelelő pillanatban kobra módjára robbant ki a kezem, rámarkolt a vágyott édességre és villámtempóban dugtam zsebre. Ezután rezzenéstelenül tovább sétáltam, néha még egy zsömlét is vettem. Egy sarokkal arrébb pedig nemes egyszerűséggel befaltam a zsákmányt. Ami, bár ugyanaz volt, mint fizetett társai, soha nem bizonyult elég édesnek. Okkal:
A tolvajlás lélektana. Akár ez is lehetne a mai cikk címe. Saját magamat kínálom szemléltető példának. Imádtam nassolni, de kevesebb jutott az igényeimnél. Ezért avattam magam csokicsóróvá. Persze megesett, hogy kifigyeltek és lebuktam. Kipakoltatták a zsebemet és nemes egyszerűséggel kidobtak a boltból. Írhatnám, hogy a fülemnél fogva, de nem Regős Bendegúz a nevem. Csentem, mégsem leltem igazi örömömet benne. Akkor, nyolc-kilenc éves, maszatos gyerekként nem tudtam, ami ma már világos.
A tolvaj sose élvezi igazán a lopott javakat. Soha. Úgy tesz, mert különben maga előtt is be kéne vallania, hogy a kudarc útján lépked. Azért vált tolvajjá, mert az ő valósága szerint egyenes úton nem szerezhette volna meg vágya tárgyát. Legyen az csoki, autó, vagyon, hírnév, szerelem (illúziója). Egy idő után pedig a csibész elkezdi utálni azt, akitől lop. Mert miért teszi lehetővé? A folyamat egy pontján önkéntelen áldozathibáztatás üti fel csúf fejét. Még ha a tolvaj a kaméleon leleményességével álcázza is magát.
Az elmúlt évek-évtizedek kitermelték a Maguk Szabadi Béláját, Zuschlag Jánosát, Kulcsár Attiláját, Bróker Marcsiját (a sor gyakorlatilag végtelenül folytatható). Olykor egészen magas társadalmi polcon ül a tolvaj, tehát ne csak a tyúkkal hóna alatt osonó zsiványra, vagy rézkábelt eltulajdonító egyedekre gondolj. A legtöbben pont úgy néznek ki, mint te vagy én. Egyszerű, hétköznapi emberek. Ezzel palástolják magukat.
A tolvaj pénzen és mozdítható értékeken kívül mást is lophat. Következzen egy példa, ismét vállalom a főszerepet. Ezúttal azonban – ellentétben a csokoládék ifjúkori lenyúlásával – egy fiktív valóságot festek. Tehát képzeljük el együtt:
Beiratkoztam egy természetgyógyász tanfolyamra. Tetszett, hogy kemikáliák nélkül lehet gyógyítani, nem mellesleg pedig jól fizető vendégkört építhetek ki. Csakhogy valami közbejön. Mindegy is a konkrét ok: otthagyom a kurzust. De azért ragadt rám ez-az. Vettem tankönyveket, olvasok egyéb szakirodalmat, jegyzetelve nézem a videókat a YouTube-on. Egy csomó mindent helyesen alkalmazok:
Székrekedésre szennateát, álmatlanságra macskagyökeret javaslok. Aki szorong, annak citromfűfőzetet ajánlok. És bejönnek. Elkezd terjedni rólam, hogy egyfajta füvesember vagyok. Ez pedig annyira tetszik, hogy kiírom az ajtómra: „természetgyógyász.” Hát jó, nem végeztem, papírom sincs róla, de hát, kérem szépen, a tudás, az számít, s nem a papír. Hiszen jártam is, tényleg (akár be is fejezhettem volna). Majd, ahogy telik az idő és kezelem az egyszerűbb, komplikációktól mentes eseteket, még jobban vérszemet kapok:
Természetgyógyász-tanfolyamot indítok. Itt már erős támasztékként használom a híremet, gondosan megválogatva, hogy csak egyszerű betegeket vállalok. Akinek komplex nyavalyája van, azt elküldöm a francba. Menjen orvoshoz, én nem fogok vele sz@rakodni. És ez megy szépen, hozza a lóvét, hízik a májam. Csak ne lennének olyan tahók, akik olykor rávilágítanak: a híres-neves füvesember bizony egy tolvaj. Úgy ám, tetszik vagy sem, az.
Eddig a fikció. Látod: itt a szó büntetőjogi értelmében nem követett el lopást a képzeletbeli énem. Mégis kimeríti a tolvaj minőségét. Ha most azt kérded, miért nem csaló, arra is kész a válaszom. Előbb bizalmat kellett lopni, hogy azzal visszaélve létrejöhessen a csalás. És a tolvaj alapvetően gyáva, ezért nem nevezhető rablónak. Nem is akar az lenni, mert ott komolyabb a kockázat.
A tolvaj nem kategorizálható a fekete vagy fehér polaritása szerint. Hasznos, mert akit meglopott, az később jobban vigyázhat az értékeire (és a reménységére, igen).
Ugyan természetgyógyász nem vagyok, s ki se adtam/adnám magam ilyennek, azt tudom, hogy a jelenség az asztrológia, asztrozófia világában is tetten érhető. Itt is garázdálkodnak tolvajok. Hogy kik ők, derítse ki mindenki maga (annyit segítek: korábban írtam a jószágokról cikksorozatot „Asztrokóklerek” címmel). Mint eddig soha, most sem megyek bele személyeskedésbe és nem fogok nevén nevezni senkit. Nem az a cél, hanem a jelenség bemutatása. Ha sikerült ügyesen ábrázolnom, akkor már résen vagy. Mert a tolvaj mindig tetten érhető, képtelen visszakövethetetlen nyomok nélkül sunyítani.
A többi pedig már a Sors és a Természet dolga. És elvégeztetik a maga idejében.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömöt szerzett,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő írások elkészülését:
https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus
első, eredeti közlés: 2024. október 27.
