Ha valami ingyen van, az túl drága.
Az értéknek értéke van.
Attól, hogy valami drága, még nem feltétlenül jó. Egy kövér árcédula puszta mohóságot és kapzsi túlárazást is jelenthet. Ha befizetsz rá, akkor mégis leperkálod valaminek az árát (tanultál belőle – ez a klasszik „tanulópénz”).
Magas, kusza felütés. Ebből aztán mi sülhet ki? – kérded jogosan. Nem, nem marketingórát veszünk, hogy miképpen pozícionáld terméked/szolgáltatásodat és hogyan árazd be. Ezt sokan mások elvégzik, hol jobban, hol kevésbé. A spirituális áramlás egyik alapvetését tisztázzuk:
Mindennek ára van, amit meg kell fizetned. Üres és hamis illúzió, hogy bármi is ingyen lenne.
Fogalmi tisztázás: az árat nem mindig készpénzben fizeted, természetesen. Erőfeszítés, siker, kudarc, csalódás, elvesztegetett(nek hitt) évek, elsírt könny-literek – szinte bármi lehet „ár.” Ideális korokban erről nem kéne beszélni; akkor ez egy csodás hétvégét kívánó cikk maradna. De nem manapság, mikor minden a komfortól szól. A fogyasztói társadalom igyekszik úgy körülbélelni téged és engem, hogy lehetőleg semmiért ne kelljen különösebben megdolgozunk.
Okosotthon, okosóra, okostelefon, okostojás, okostepsi, okosbugyi, okosvécé… minden is okos.
Az AI számol helyetted, tart észben dolgokat, veszi át az életed fölötti kontrollt.
Tűzzel és vassal, bubópestist terjesztő patkány módjára igyekeznek kiirtani a készpénzt.
Szájbarágó véleménycikkek, formált tudat, tényellenőrök (cenzorok) – mert már nem tudsz különbséget tenni A és B között. Szerintük.
Komfort, kényelem, pihepuhaság. És lehetőleg ezért ne is kelljen semmit tenned, csupán rábólintani, a többi intéződik magától. Itt kezd a fizetendő ár túlságosan borsossá emelkedni. Mert hiheted ugyan, szajkózhatják, hogy valami „csak úgy,” ingyen jár, de ez soha nem igaz, nem lehet igaz. Engedj meg egy személyes példát:
Csillagwebinárium. Ezt a nevet találtam ki 2020. májusában az online havi alkalmaknak. Ezeken beszéltem a jelen és a közeli jövő égi energetikájáról, válaszoltam kérdésekre és kitértem jelentős, közéleti történések kozmikus aspektusaira. Akkortájt akadt belőlük bőséggel. Ezek nem kerültek pénzbe sose. Ha újra elszánnám magam, akkor is díjmentesen hirdetném, mint régebben. Hangsúlyoztam: nincs felém, pénzben fizetendő ellenértéke. Ellenben minden egyes „élő adás” végén nagy szeretettel, ám végtelenül nyomatékosan kértem: tegyél valamit, amit jónak érzel. Söpörd össze a leveleket a szomszéd néni portája előtt, adj egy kis pénzt az utcazenésznek, vigyél két tucat aszalt, füstölt mezei egeret a macska-menhelynek, stb. Magyarul: attól, hogy nem fizetsz érte lóvét, ne akadjon meg az áramlás. Ezért nem ingyér’ volt, hanem díjmentesen.
Ideje megismerkedni egy alapvető matematikai törvényszerűséggel. Amint megérted és átlátod, soha többé nem sétálsz be a „mi az ára?” csapdakörbe. Képzelj magad elé egy egyszerű, kéttengelyes koordináta-rendszert. Ha most (brrrr…) összerázkódtál, nyugi. Nem idézzük meg vérivó matektanárod szellemét.
A vízszintes tengely az „idő”, a függőleges pedig az „ár”. Máris átlátható és egyszerű a képlet: minél több idő telik el, annál magasabb árat fizetsz. A kamat jellemzően lepipálja a rettegett hiperinflációt. Ezért érdemes megelőznöd, elkerülnöd, de legalábbis minimalizálnod a halogatást, hogy nyakon csípjük az egyik rusnyaságot, aki felsrófolja a fizetendőidet.
Nemrég több bejegyzésemet is törölte a facebook. Mondvacsinált indokkal (a cenzúrázó algoritmus szerint másokat megtévesztve próbáltam kattintásokat és lájkokat gyűjteni). Még a hírlevél beharangozó is kib..verte a biztosítékot. Nem mondom, hogy nem húzta fel az agyam, mert megtette, mégpedig jó alaposan. Aztán kiengedtem két bodros gőzpamacsot a füleimen és végiggondoltam.
Az üzemeltető (Meta) ad egy felületet. Szerkesztő, időzítő és ki tudja még, milyen, általam amúgy nem használt funkciókkal. Az ár, hogy ő diktálja a feltételeket. Önérzeteskedhetek, de ha nem akarok kivonulni, ideje felkészíteni a gigámat és némi étolajat nyelni, mert kövér varangy csusszan le. Ez az ár, amit megfizetek, hogy nem csak a saját honlapomon, a hírlevelekben és a portám elé kigörgetett hordón szónokolva közlöm a gondolataimat.
„Egyszer kérni fogunk magától valamit, Pelikán elvtárs!” – ezt a mondatot még azok is hallották, mint idézett szállóigét, akik amúgy sose nézték meg Bacsó Péter kultikus filmjét, a Tanút. Légy résen, mert a felharsanó nevetés elnyomhatja Virág elvtárs mondatának spirituális üzenetét. Nincs kivétel, ez amolyan univerzális alapigazság.
Ha most oligarchák, magánrepülők és jachtok úsznak belső szemeid elé, tudd: a rövid távot látod. Igen, valóban tapasztalható, hogy adott időpillanatban (ez években, évtizedekben is mérhető, hiszen csak a földi valóságunkban tűnik hosszúnak, kozmikus mércével egy szemvillanás) valaki érdemtelenül, méltánytalanul, sőt méltatlanul többet ragad ki. Azaz ehhez-ahhoz áron alul, urambocsá ingyen jut hozzá. Mégsem így van. Gondolj a zöldségesre és az almát lopó Suhancra:
Gondosan megkomponált zöldséges a Vásárcsarnok egyik frekventált helyén. Minden lehető gyümölcs kifényesítve, csinos pirospaprikás tasakok, tokaji aszúk és a kötelező hungarikumok vágykeltő módon elrendezve. Mintha csak egy nívós belsőépítész, netán fejlett esztétikai érzékkel megáldott lakberendező míves munkáját látnád. A pszichológia gőzerővel üzemel: legkívül ragyogó, mesepiros almák kelletik magukat. Nem is olyan drágák, különösen turista-tárcával mérve. A Suhanc meg is kíván egyet. De pénzt vagy nem akar, vagy nem tud fizetni érte.
Csinálta már korábban is, így születik meg benne a gondolat: elcsen egyet. Bele kell férni a köpcös, harcsabajúszú zöldségesnek, hogy grátisz elemelnek egy mosolygó almácskát, nem? Majd nagy levegőt véve a tettek mezejére lép. Villámgyors mozdulat, más talán észre se venné. Rezdülés nem látszik a suhanc arcán, amint kapucnis pulóvere bő zsebébe tömi a zsákmányt. Nyugodtan, folytatva addigi higgadt gyaloglásának tempóját lépdel tovább. Egészen pontosan hármat.
Mert ekkor harsanó hang hasít a csarnoki alapzörej monoton csivitelésébe: – ’Hé, barátom! Aztán fizetni ki fog?!’ – szakad ki a kettékonyuló bajusz alól, egy öblös torokból. Hoppá. Hiba, homokszem a gépezetben.
A rohadt sz@rrágója, hogy fáj neki egy alma! – villan át a Suhanc agyán, miközben cikázva, testcseleket bemutatva sprintel a kijáratok egyike felé. De rajtavesztett. Oldalról, mint két alabárdos teremőr lép ki az egyen fekete pufifelsős biztonsági őr. Milyen érdekes: mintha halvány szánalom csillanna a szemükben, miközben meglepő lágyan, de gránitos szilárdsággal ragadják meg kétoldalról.
És kezdetét veszi a megaláztatás: visszakísérik a Köpcöshöz, aki – bár ez nem szabályos – belenyúl dudorodó zsebébe és fejét csóválva visszateszi az almát a takaros sorokban keletkezett foghíjba. ’Tőlem senki nem lophat. Vigyétek!’ – mintha egy réges-régi hűbéri maradvány szemtanúi lennénk. Mire a biztonsági szobába érnek, már a járőrük is megérkeznek, ide látszik, ahogy a járdára felparkolt Octavia villogója jelzi: jelen vagyunk mi, kérem. Jegyzőkönyv, kamerafelvétel-kikérés, kapitányságra kísérés, őrizetbe vétel. Mindössze egy, egyetlenegy fényes, piros almáért. A Suhanc akkor megfogadja: ezt az árat soha, de soha többet nem fizeti meg; ennyiért nem kell az ingyen alma.
A tanmese gyerekes egyszerűséggel mutatta meg, hogyan járhat a tolvaj. Persze megtehettük volna, hogy a Suhanc végül kijut és elmajszolja lopott almáját, de tudd: hosszabb távon akkor sem úszhat meg semmit, mert az „ingyen” csupán üres illúzió.
Manapság rengeteg ilyen típusú embert érhetsz tetten, akik pillanatnyilag talán elkerülik a köz- és büntetőjogi felelősségre vonást, de ez legfeljebb egérút. Ha csábít, ne szégyelld, csak mondj nemet a késztetésre. Emlékezz: aki képes nemet mondani, az nemesedik. Aki pedig képtelen – nos, az nemtelenné válik.
Nem kapsz semmit sem ingyen – ezt tehát kipipálhatjuk. Egészítsük viszont ki a tétel másik oldalával. Azaz: bármit adsz, teszel, annak úgyszintén ára van. Amire jogosult vagy és bizton megkapod. Megeshet, hogy nem ott, nem akkor és nem attól, de világunk úgy van berendezve, hogy hosszú távon senki nem marad adós. Ennek mélyebb befogadásához az önérzetesség fölé emelkedés kínálja a megoldókulcsot. Akkor menni fog, meglásd.
Száz szónak is egy a vége: ha valamit feltűnő hangossággal ingyen kínálnak, vizsgáld meg, milyen árat fizetsz érte mégis. És dönts annak alapján, végtelen belső bölcsességedre támaszkodva.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömöt szerzett,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
