A visszatérő mumus-mintázatok egyik legordasabbikát nyúzzuk ma meg. Bőr nem marad a „jó úton járok/jó dolgot csinálok/a megfelelő irányban lépdelek?” kérdéskör farkasán. Maga a kérdés felvetődése jelzi, dolgod van vele. Egyértelműnek tűnik, mégis, gondold végig. Ami tényleg a tiéd, ott eszedbe sem jut, hogy létezik a karakterkészlet mélyén a kérdőjel. Teszed, végzed, ennyi. A gondok a dilemma megjelenésével együtt érkeznek.
Az elbizonytalanodás nem csak kellemetlensége miatt káros. Kifogja a szelet cselekedeteid vitorlájából, ez az első fekete pontja. Az őrlődés szinte mindig dzsungelsűrű módon fonódik össze a megfeleléssel. Teszel valamit, amivel kapcsolatosan kételyeket táplálsz. Mégis teszed, mert meg kell akarsz felelni. Van úgy, hogy „csak” magadnak, a külvilágot oda sem projektálva. Pedig minden megfelelés, kivétel nélkül, kifelé irányul. Ha nem direkt módon, akkor a fonák tükrében. Mert azt pörgeted mélyen belül: amit most cselekszem, olyan dolog-e, amit tőlem a környezetem elvár, harmonikusan illeszkedik-e a rólam kialakított képbe?
A dilemma tanácstalanságot szül; a tanácstalanság egyenes ági, vér szerinti édesgyermeke pedig az őrlődés nászából fogant agyalás. Fattyúenergia, na. Jellemzően rossz döntésbe hajszol. Addig túráztatod a tekervényeidet, míg azok füstölögve kisülnek és feladják – inkább legyen vége, bánja kánya, mi az ára. Nem jó megoldás. Azért tökéletlen és hibás, mert nem a szíved dönt, mint kéne.
A megoldás azonban nem földrészekre tőled kelleti magát csillagászati áron mérve, csak és kizárólagosan a kevés kiváltságosnak. Pofonegyszerű. Ezt azért kell tudnod, mert a legegyszerűbb igazságok mellett hajlamosak vagyunk elgyalogolni, azzal a felkiáltással: ez bizony túl egyszerű, túl könnyű ahhoz, hogy igaz legyen, hogy működjön. Pedig mennyire nem így van.
A legjobb dolgok mind egyszerűek. Lehet, hogy egy bonyolult szerkezetre gondolsz, de az alapelv, a rendező filozófia lekörmölhető egy írólapból hajtogatott papírrepülő szárnyaira. Még ennél is szimplább, talán a függőleges vezérsík felülete is elegendő. Vedd kézbe a golyóstollat és írd fel a kérdést: csinálnád-e ingyen (is)?
Igen, ennyi. Nem több. Emlékeztettelek, a megoldás sprátaian egyszerű lesz. Ez a megoldás. A kérdés, amit önmagadnak szegezel: adott minőséget megtennéd-e ingyen? Amikor azt írom, „ingyen,” vonatkoztass el, kérlek, a pénzügyi ellentételezés kizárólagosságától. Ennél mélyebb tartalommal töltjük most meg a szót.
Ingyen, azaz érdek, előnyök, saját magad (élet)minőségének közvetlen emelkedése, vagy annak elvárása nélkül is így tennél? Valóban és tényleg? Ez dönti el, az út, amit lábad tapos, jó-e, a tiéd-e.
Amennyiben a válasz „nem,” akkor nincs tovább, nincs miről beszélni. Hagyd abba, vagy bele se kezdj, ha időben feltetted magadnak a kérdést. Fordíts hátat, zárj le, minimalizáld a veszteségeket. Minél előbb, annál jobb. Inkább most nyalogasd a sebeidet, mint később, évek múlva kemóztasd/sugaraztasd a daganatodat. Drasztikus, igen, nem is élnék ilyen durva képpel, ha nem ennyi embertársunk tévelyegne azon mélázva, az ő szekere elé fogták, vagy másét kell tolnia éppen? És közben fogalma sincs, hogy lehetne akár saját élethintója is.
Igenlő válasz esetén élj annak megerősítő hatásával. Tekints rá világítótoronyként, irányfényként, hogy oszlassa a ködöt és a sötétséget. Ezek ugyanis fel-felbukkanhatnak, akár ciklikusan is. Ilyen a természetük. Ha megtennéd ingyen is, akkor ez az oszlopenergia támaszt meg az érzelmi hullámzás pillanataiban. Lágyan, ám végtelen határozottsággal emelhet le a (túl)agyalás betonfal felé száguldó járgányáról.
Tudd: mindig csiszolhatsz és módosíthatsz. Az „igen” nem változtat bólogató kutyává. Nem jobbágy vagy. De látod az alagút végét, a fényt, ami nem szemből robogó expresszvonat; végre kitolattál a zsákutcából. Tudod, az erőid nem pazarolod, mert jó irányba törekszel. Ez a jutalomfalat-érzet, ami megerősít, visszaigazol és erőt ad. Tudj róla, élj vele.
kép: pixabay.com
csinálnád-e ingyen? – ez az egyszerű kérdés segít jó döntést hozni
