Ezt a cikket egészen más okból kellett megírnom, mint elsőre gondolnák a legtöbben. A témáról manapság majdnem mindenki megszólalt, ki így, ki úgy. A közös pont a következtetés levonása: rettenetesen káros, ami közéletben, politikában megy.
Ezer közlés után nem akarok beállni a sorba, nem szokásom. Ha nem barlangban laksz, úgyis észlelted a jeleket, de az is megeshet, kedves hegyoldali sziklaüregedet már rád gyújtotta egy akármilyen oldali aktivista. Csak úgy, mert idő és helyzet van. A kulcsszó rövid és egyszerű: következmény.
Minden akciót reakció követ. Ezzel a címmel október elején már írtam a témában, érdemes átfutnod azt a néhány bekezdést: https://ladonyijanos.hu/mert-minden-akciot-reakcio-kovet/
Folytassuk egy városi legendával. Inkább (tragi)komikus, mintsem vicces, ám így jobban átmegy és mégse tűnik olyan vészesnek. Íme: éppen megindul a vonat a pályaudvarról. A peronon áll egy tagbaszakadt, kopasz illető. Pár évtizede még rásütötték volna a „skinhead” jelzőt. Az egyik ablakból egy nyeszlett, klasszikus – pejoratív jelzővel – bölcsész külsejű „úriember” csodás ívű köpetet helyez el a csillogóan tar fejen, majd kikurjant egyet vidáman: „forró vizet a kopaszra!” – és azt gondolja, halálos ágyáig van egy igazi sztorija, ahol ő győzedelmeskedett a csúúúnya, nyers erő felett. Csakhogy…
Egyszer csak zökken a szerelvény, fülsértő, fémes csikorgás csap fel a kerekek felől. Valaki meghúzta a vészféket. És igen, a kopasz fickó szélesen elvigyorodik, pár öles lépéssel utoléri az utolsó kocsit, felkapaszkodik a vaslépcsőn, belöki az ajtót és vérszomjas tekintettel vadászni kezd a hirtelen halálverejtékben fürdő köpködőre. Végül egy bezárt vécében akad rá; egyszerűen feltépi az ajtaját, felemeli az ülőkéről, kilazítja jobb vállízültét, hogy nagyobb erővel üthesse meg, majd…
A történet ennyi, nem akarom folytatni. A fantáziádra bízom. Következmény tehát. Ha leköpsz valakit, az tűnhet jó ötletnek. Ám te sem tudhatod, nincs-e az aktuális célszemélynek egy haverja az utasok között, aki meghúzza a vészféket, hogy aztán jogos elégtételt vegyenek rajtad. Ilyesmi zajlik most is.
Fradi-Újpest. Gyakran vonnak párhuzamot a jelen politikai konfrontációi és az ősi zöld-lila rivalizálás közé. Akár az Üllői, akár a Megyeri úton találkozik a két csapat, a parázs hangulat garantált. Ennek része némi bunyó, üzengetés, gyalázkodó rigmusok. Olykor szétvert metrószerelvények, megrongált környék, őrizetbe vett huligánok és pár könnyebb sérült. Néhány nap alatt helyreállítják a károkat, a szenzáció lecseng és az élet megy tovább a saját útján és tempójában. És még valami, amiről nem szabad megfeledkeznünk:
Legfeljebb négy. Igen, maximum ennyi alkalommal csaphat össze egy esztendőn belül a két gárda. A bajnokságban oda-vissza alapon mindenképpen játszanak egymás ellen. Összefuthatnak a kupában, ha pedig az egyik bajnok, a másik kupagyőztes lesz, akkor a szuperkupáért is megmérkőzhetnek. De ez még mindig csak négy, nem több. A politikában gyökeresen más a helyzet:
Bármi és akármi a 2026. tavaszi országgyűlési választások eredménye, itt maradunk. Zárójel: igen, páran biztosan elhagyják az országot pártállástól függetlenül, ez a képlet része, ám ők nem képviselnek szignifikáns tömeget.
Itt maradunk. Te is, én is – mindannyian. És igen, szembe kell néznünk azzal, hogy hogyan, miképpen viselkedtünk az azt megelőző hónapok során. Viselni kell a következményeket. Egymás szemébe kell néznünk. És akkor már lehet, hogy túl késő lesz feltenni a kérdést: tényleg megérte kivetkőzni magadból?
Következzen egy kis feketeleves. Ezúttal viszont nem kell a török hódoltság idejéig visszamennünk az időben. Mindössze pár év telt el azóta, hogy az ország (nem mellesleg az egész világ) kettészakadt. Emlékszel?
Oltott és oltatlan. Covid. Maszk vagy szerte-tüsszentő vírus-terrorista?
Tudom, ez most valószínűleg kellemetlenül érintett. Az agyunk igyekszik megvédeni bennünket. Az eszközkészlet része a „jótékony” felejtés. Mint egy kiadós macskajaj után. Régebben megesett olykor, hogy (jóval) többet ittam a kelleténél egy-egy buliban és – mit szépítsem – szétcsaptam magam. Akkor még – a jóistennek hála – nem voltak kamerás mobilok, így megúsztam a barátaim „emlékszel, amikor ezt vagy azt csináltad?” kezdetű kérdéseivel. De nem akarózott soká dédelgetni se a részeg kontrollvesztést, se a másnaposságot. A Coviddal is így vagyunk. Mégis: megtörtént, nem is olyan rég. A legközelebbi múltban, hogy pontos legyek. És még valami:
Sokan emlegetik, hogy se a Gestapónak, se a kommunista titkosszolgálatnak nem volt nehéz dolga hazánkban, mert az emberek önként, dalolva és kárörömmel bélelve mentek jelenteni a szomszédiakról, haragosaikról – olykor a cimboráikról is, csak úgy, mert miért ne dögöljön meg az ő tehene is.
Nem kell, hogy így legyen.
Át lehet írni egy mintát.
Meg lehet ugrani egy szintet.
A hergelésre adott zsigeri reakció nem méltó a valódi emberi létezéshez.
Kell-e, valóban szükséges a Covid alatt megélt gyűlölködés, megosztottság újrajátszása? Vajon tudunk boldogulni jóvátehetetlen becsületsértések nélkül is?
Sose késő felébredni. Sose.
Mert igen, itt maradunk 2026. áprilisa után is. Te is, én is – mindannyian. És igen, szembe kell néznünk azzal, hogy hogyan, miképpen viselkedtünk az azt megelőző hónapok során.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömöt szerzett,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
