Könyvtárakat lehetne megtölteni a különféle hivatalok, hatóságok „jóvoltából” elszenvedett packázásokkal. Minden kötet lapjai közül tócsába gyűlve csorogna a keserű, sötét epe. Ugyanakkor pár könyvre való kedves, szívet vidámító kivétel is akadna. A mai cikkben ellenállok a kísértésnek, hogy a saját konkrét pro és kontra példáimmal fárasszalak. A cél ezúttal a kép teljességének átlátása:
Magyarország e tekintetben hamisítatlan vadkelet. A nyugati ügyintézés egylőre álom-kategória. Megeshet, előbb vezetik be az eurót, mintsem olyan, valóban emberbarát, tényleg szolgáltató (és nem szívatva leckéztető) igazgatásunk legyen. És nem, nem a benne dolgozó emberekkel van a legfőbb baj. Persze, ha hozod a kivételeket, igazad van:
Itt is, ott is akad hataloméhes, degenerált lelkű hivatalnok vagy közeg. Mégse vele azonosítsd a rendszer egészét, mert őket jellemzően saját kollégáik is rühellik, mint házimacska a hideg vizes fürdőt. Nem a levegőbe beszélek, majd’ másfél évtizedig a köz szolgálatában álltam, mígnem búcsút intettem a szférának. A problémák ugyanis onnan erednek:
A rendszer alapvetően rossz.
A rendszer azért rossz, mert a meghatározó, vezérlő szemlélet hibás/téves. Ez a kiindulási pont.
Amennyiben az alap elégtelen, minden, ami rá épül, törvényszerűen összedől, leomlik és maga alá temeti az érintetteket. Szemléletesebb hasonlatért a szádba vándorolunk:
Ha folyton gyulladt a jobb alsó hatos fogad gyökere, ha rohad a fogállományod, ha a röntgen után a fogorvosod fejcsóválva mondja, hogy csak a húzás a megoldás, akkor a világ legjobb tömése vagy koronája sem segít, készüljön bármiből és kerüljön akármennyibe.
Az állam eredendően rossz gazda. Közhely, de így van, legalábbis nálunk. Elég, ha csak egy kicsikét megvizsgálod a költségvetési szabályokat:
Ha egy intézmény spórol A évben, akkor az azt követő B esztendőben arányosan kevesebb keretet kap, mert hát bebizonyosodott, hogy nem kell annyi lóvét ráloccsantaniuk. Ebből ered a carpe diem, hogy amit le lehet papírozni, azt le kell és se etikai, se erkölcsi gát nincs, csak a jogszabály írott betűje. Látod: itt válik el az életszerűségtől a folyamat – végletesen. Itt is.
Az állam nagy, ebből adódóan lassú és körülményes (id. Knézy Jenő legendás szófordulata). Feltűnik egy újdonság és nem tud mit kezdeni vele. Évek telhetnek el, míg oda jut, hogy hát ezt szabályozni kéne. Amikor pedig összeül az illetékes fórum, jellemzően nincs benne köszönet.
A legtehetségesebb egyéneket, a legbriliánsabb elméket, a legacélosabb jellemeket is előbb vagy utóbb bedarálja a rendszer. Ez van. A kérdőjel pedig kínzó:
Hogy a viharba lehetséges, hogy a magánigazgatás például működik? Miért tud egy-egy magáncég (a legtöbb) normális módon szabályozni, életképesen talpon maradni?
Mert muszáj. Ha a magánszféra egy-egy vállalata tenné azt, mint az állami, éhen halna. Elpártolnának a vevők, lemondanák a szolgáltatásokat, elmaradna a profit és kivérezne az egész szervezet. Ezért nem kényelmesedhet el. És igen:
Ha mondjuk elégedetlen vagy az adóhivatal ténykedésével, nincs konkurens NAV, hogy átmenj hozzájuk és vidd az SZJÁ-t, ÁFÁ-t, EHO-t, mindent. Amit minden további nélkül megtehetsz a mobilszolgáltatóknál, arra a közszférában esélyed sincs. És nem, nem a pénzen múlik:
Köztudott, hogy bizonyos államhoz kötődő pozíciókban extrán megerősített, horganyzott lemezből kalapált talicskában tolják haza hónapról hónapra a takarosan kötegelt húszezreseket. Jó, ez irónia, mert a többség továbbra is bántóan alulfizetett, de nem az anyagiak miatt képes a magánszektor eredményesebben kezelni a sorai közé férkőzött szociopatákat.
Amíg az alapok meg nem változnak – radikálisan, itt a fingfésülés édeskevés -, semmi, ami rá épül, nem javulhat érdemben, tartósan.
Kerülhetsz kedvesebb, mosolygós ügyintézőhöz, igazoltathat valóban emberséges, talpraesett rendőr, de ők üdítő kivételek.
Jó emberektől a rossz rendszer soha nem javul meg. Legfeljebb kiégeti őket, mint zárlatos lámpa az egyébként tökéletes izzót.
Amíg a személet nem változik, semmi sem fog.
Amíg az állampolgár potenciális bűnöző, adócsaló, amíg a jogszabályok az elvárt magatartás nem követése esetén kiszabandó büntetésre, bírságra koncentrálnak és kalkulálnak előre, semmi nem válhat jobbá.
Szándékosan nem írok országneveket (ne csak Svájcra, Finnországra vagy Luxemburgra gondolj), de ha jártál a külföld olyan részein, ahol nem ez a trend dívik, borotvaélesen emlékszel a meghökkenésre: „jé, basszus, hát ezt így is lehet??”
A torz minták baromi mélyen rögzültek, ergo nem tűnik habkönnyűnek az ideális világba – nemhogy megérkezni, legalább elindulni. Vagy minimum nagy levegőt venni és belátni, hogy ami van, az úgy sz@r, ahogy, csak nem mindig gőzölög.
Illúzióból lufit fújni dőreség. Minél nagyobbra sikerül, a durranás hangorkánja annál inkább fülsüketítő. Kerüld el, nem pálya.
A diagnózis adott, ahogyan a kivezető út sem elképesztően komplex valami. Olyan, mint Gombóc Artúrnak a fogyás receptje: ’kedves madaram, egyél kevesebb csokit, mozogj többet és csökken a BMI-d.’ Tényleg nem ördöglakat.
Örömmel veszem, ha van meglátásod, észrevételed és kommentben megírod.
Több szem többet lát, több elme pedig képes minőségi dolgokat produkálni. Hátha. Ha a világ megváltása nem itt és most történik, akkor is lehet értelme.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömöt szerzett,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő írások elkészülését:
