Hogy az ördögbe csináljam? Valahogy így fakadtam ki, persze csak úgy, magamban. Megesik néha, különösen kedves témák esetében, amikor nehezebb megfogalmazni valamit, mint átérezni. Mert gyakran a szavak nem kellően ügyes egymás után pakolása bizony képes tompítani az érzelmi lényeget. Ezúttal viszont szerencsém volt.
Az ördög meghallgatott. Hál’Istennek. Készséggel válaszolt a kérdéseimre, amik egy belső párbeszédben valahogy így hangozhattak. Volna:
– Szevasz, Ördög!
– Neked is szép napot, barátom! Mondd csak, tuti velem akartál diskurálni? Hát te nem valami asztrozófus-féle vagy? Annak meg nem felém kéne kutakodnia, hanem az isteni dolgokról irkálni.
– Abszolút igazad van. Valójában nem terveztem, hogy csevegjünk, de ha már így alakult, élnék a lehetőséggel. Egyszerűen csak a számra vettem a nevedet, mert nem találtam elég jó kifejezési eszközt.
– Elég balga vagy, barátocskám. Ez olyan, mint telefonon a gyorshívó. Tudd: amikor érzelemmel emlegetsz, készséggel eljövök.
– Öhmmm. Köszi. Az infót mindenesetre, ezután azért megfontoltan fogok indulatból káromkodni. De nem is ez a lényeg. Ott fulladtam le, hogy miként kéne az apró eltérések lényegét megértetni a jónéppel?
– Ahogy leírnád magadnak.
– Kurv… Óriási nagy segítség vagy, köszi.
– Mit vártál? Én az ördög vagyok. Rólam nem szól olyan „segíts magadon…” féle mondás.
– Veszem észre. Pont az a bajom, hogy ma a szövegértés beköltözött a bányászbéka nyálkás segge alá és ha leírok valamit, azt nem biztos, hogy értik és úgy értik. Nem, nem magam miatt, ennyire nem vagyok öntelt.
– Mondanál egy példát, kiakadt cimborám?
– Azért, ha lehet, ne becézgess olyan bensőségesen! Tudod, jobb illő és egészséges távolságot tartani. Amúgy az ártalmatlan-értelmetlen párosából akartam kiindulni.
– Éspedig?
– Hogy ami értelmetlen, az nem lehet ártalmatlan.
– Eddig igaz.
– Viszont bizonyos dolgok a szó köznapi értelmében nem igazán racionálisak és praktikusak, mégis kellenek. Ilyen az önfeledt nevetés, a kikapcsolódás, a szórakozás sokszor pillanatnyi, mégis létfontosságú megélése.
– De szépen fogalmazol. Nincs kedved a stábomban dolgozni?
– Nem, köszi. Tudom, hogy nem fáznék meg kapnék főtt ételt is, de inkább kihagyom.
– Ahogy gondolod. Csak aztán meg ne bánd később… Vágom amúgy. Szeretnél arról beszélni, bocs: írni, hogy az én lakhelyem a részletekben van.
– Valahogy úgy. Hogy olyan sokszor pár betű, vagy csupán a hangsúly különbsége változtatja meg a teljes értelmet. És manapság egyre kevésbé fogékonyak a tömegek a finomságokra.
– Ez igaz. De neked semmi dolgod a tömegekkel.
– De akkor is kéne tudniuk róla!
– Persze. Egészségesen is táplálkozhatnának, élhetnének alkohol, drog, cigi és bűnök nélkül. Akkor meg mi lenne velem? Az ördög-mesterség virágzik, ennek én örülök, te viszont nem. A tömegek minden korban átlagosan viselkednek.
– Jó, akkor azt mondd meg, mit kell ahhoz tenni, hogy feljebb toljuk az átlag-minőséget és elvárást?
– Hát azt hiszed, egy ördög mindenre tudja a választ?
– Komolyan ebben reménykedtem. Szóval?
– Hát a faszentek, ha tudják. Én nem. Ahogy te sem. Lehetsz idealista, aztán a végén úgyis én vigadok.
– Azért még ne igyál a medve bőrére.
– Miért is ne? Tán a pokolba kerülök, mi?
– Értékelem a humorod, még ha vitriolos is. Nem vagy valami nagy segítség.
– Figyelj, te naiv pöcs: akármit is csinálsz, összességében nem sok minden változik. Szinte semmi.
– Tudom. De ha csak egyetlenegy ember átgondolja, már megérte.
– Micsoda álszent duma!
– Akkor is. Ezt te nem érted. Odalent nyilván másképp szokás gondolkodni.
– Ahogy mondod. Szóval igen, a részletek jelentőséggel bírnak, ám ennek fontossága kezd elkopni. Már nem tartják érdekesnek, csak ha túl későn kapnak észbe. Erre szeretnél rámutatni a jól kiagyalt „értelmetlen” – „ártalmatlan” párocskáddal, igaz?
– Nem agyaltam ki. Jött.
– Kaptad az égből, mi?
– Nem egészen. Ültem a budin és… Tudod, gyakran érkezik elengedés közben bevillanás.
– Hagyjuk ezt a vákuumot. Szóval ennyi, ne erőltesd. Ha akarod, lemondok a jogdíjról. Tedd közzé ingyen és szabadon. Ha rád nem figyelnek, az én nevemnek és szavamnak azért még van súlya.
– Mi az, hogy. Ezt most meg kéne köszönöm, ugye?
– Ajándéknál szokás, nem?
– Akkor köszönöm. Tudod, valahogy kellemetlenül érint, hogy magától az ördögtől fogadok el valami szuvenírt és az éppen egy szellemi üzenet, nem pár kóbor lélek vagy enyhébben kénes üst ígérete.
– Én is tartom a lépést a korral. Úgyhogy, ha elégedett vagy, kövess be és iratkozz fel.
– Feltétlenül. Feltétlenül meggondolom. Köszönöm.
– Nincs mit.
Nagyjából ennyi volt. Hamar lejegyzeteltem mindent, majd átengedtem magamon az ilyenkor természetes zavarodottságot. Végül arra jutottam:
Ezt én sem tudtam volna hathatósabban megfogalmazni. És hogy stílszerű legyek, csak odatrollkodom a végére: az ördögbe is!
További teljes cikket olvashatsz a Substack oldalamon: https://substack.com/@ldonyijnos
kép: pixabay.com
