A mai cikk apropója nem is lehetne aktuálisabb: friss és ropogós hírben tudósítottak az állami tűzifa ingyenes elosztásáról. Több portálon is elolvastam; kihangsúlyozzák, hogy ez nem azonos a szociális tüzelővel, azt már az ősszel elkezdték kiosztani. A mostani „akció” részleteit majd az operatív törzs szabályozza. Minden politikai ambíciótól mentesen vezetem le a következő bekezdésekben a pro és kontra minőségeket; ezúttal nem annyira asztrozófusi, mintsem a gondolkodó, tudatosan élni igyekvő ember szemével.
Egyrészt jó, természetesen. Meleget ad és vidáman ropog a kályhában. Tudom, miről beszélek, nekünk is van egy vízteres példányunk; sokkal jobban szeretem, mint a cirkót. Aki nem tudná magának megvenni a tűzre valót, most hozzájuthat, tehát nem muszáj dideregni, netán halálra fagynia, ha büszkeségből nem kérne amúgy segítséget. Eddig nem csak rendben van, egyenesen üdvözlendő az ötlet és a belőle született döntés. Csakhogy:
***
A teljes cikkben elmesélem, hogyan viszonyul egymáshoz a (túlzott) gondoskodás és a felelősségvállalás. Írok a passzivitás veszélyeiről, ahogyan a reaktív magatartást sem hagyom békén. Azért a végére kitisztul és teljessé válik a kép, ehhez pár plasztikus példát is bevetek.
Elolvashatod a Substack oldalamon:
https://substack.com/@ldonyijnos
kép: pixabay.com
