Legtöbbünknek borotvaélesen vésődött be a pillanat: el kell indulni az önismeret útján. Sokáig működött a terelés, három (sztahanovista) műszakban dübörgött a kifogásgyárad, mindig találtál fontosabb felszíni tüsténkedést.
Húztad-halasztottad, majd felvirradt a bizonyosság napja: így nem mehet tovább. Váltani, változtatni szükséges. Megkönnyebbülés és erő járt át. Még akkor is, ha te pont nem a jellemző forgatókönyvek egyike szerint indultál el a befelé, azaz felfelé vezető úton. Hét sémával ugyanis – jellemzően – lefedhető a spiritualitás felé fordulás miértje. Ezek a következők:
Válás, szakítás, elhagyás, megcsalás. Összeomlik az illúzió: mégsem abban a párkapcsolatban és úgy éltetek, ahogyan azt hitted és képzelted.
Kirúgnak. Éppen téged, a szemetek. Mert áldozatául estél a savazó intrikáknak. Mert nem elég mély a dekoltázsod és túl hosszú a szoknyád. Mert nem értékelték a benned rejlő tehetséget, szorgalmat, odaadó lojalitást.
Gyász. Szeretted elhunyt, a hiány pótolhatatlan; a maga után hagyott űr, mint örök nyílt seb tátong a lelkeden. Lebénulsz, se gondolkodni, főleg cselekedni nem tudsz. Hideg, fekete kavics költözött a szívedbe.
Baleset. Egy rossz mozdulat. Egy meghibásodott fék, eldurrant gumiabroncs, elalvó balkáni sofőr és kész. A pillanat műve alatt törik ketté az életed. És a tested. Kórház, gépek, csövek, síró rokonok, koromfekete jövőkép.
Betegség. Nem igaz, hogy pont téged talált meg a kórság. Pedig egészségesen táplálkoztál, néha mozogtál és mégis. Kezedben a zárójelentés, rajta az ítélet. Jellemzően halálos, kérdőjel csak az egzakt időpontot és a fájdalmasság mértékét illetően merül fel.
Anyagi csőd. Pedig minden olyan ígéretesnek indult. A kalkulációk, az előrejelzések, a számtalan piackutatás. Az elemzők, ügyvédek, üzlettársak, befektetők ígérete. És most itt állsz, mindkét nadrágzsebedet kifordítva a tegnapelőtti papírzsepid apró fecnijei peregnek csak ki. Szegényebb vagy a sarki koldusnál, mert neki szinte semmije sincs. Ellentétben veled, aki tíz- és százmilliókkal tartozik.
Kiégés. Minden mindegy. Tökmindegy. Hullára nem érdekel. Valahol eltört benned valami, de mit számít az? Úgysincs értelme semminek. Már el sem mosolyodsz kesernyésen, ha valaki emlékeztet: régen a te szemed is csillogott, voltak eszményeid, és a szíved többet jelentett életben tartó vérpumpánál: igazi, tiszta vágyaidért dobogott. Fáradtan legyintesz: mindegy. Talán igaz se’ volt.
Közös a hét alaptípusban a nyers fájdalom ösztökélő ereje. Anélkül ugyanis/talán megelégednél az alkohollal, a siránkozással, a bánat-evéssel és társaival. Így kénytelen vagy mozdulni. És ez jó.
Íme, a hét típus, ami a legtöbbször az önismeret útjára fordít. Olyan sztráda, ami hol szélesebb a berlini elkerülő gyűrűnél, időnként pedig zergejárta erdei ösvénynél is keskenyebb.
Vezessen bárhová, azt már felismerted: kell, mert vitathatatlanul fordulóponthoz érkeztél. Ez így nem mehet tovább. Addigi életed változatlan folytatása abszolút kizárt. Az igenlés automatikusan magával hozza a kételyeket és kérdőjeleket: hogyan, merre, kivel?
A Bőség Zavara. Persze sokkal jobb svédasztalos étteremben, baráti összejövetelen sóhajtani, mikor szemed-szájadnak ínycsiklandóan ingerlő fogásokat próbálod végig pásztázni és felfogni. Spirituális felfedező túrád elején kicsit más módon bizonytalanít el a számtalan választási lehetőség. Netes keresés. Ismerősök, barátok ajánlása. Az illető hírneve. Rengeteg mód áll rendelkezésedre, hogy feltúrd, hol, milyen ember energiaterében lépsz pályára. Ebből adódik a tétovaság: ki tud biztosat választani?
Minden tipródás ellenére egyszer csak eljön a bizonyosság napja: kell egy mester vagy guru. Valaki, akitől tanulhatsz, felnézhetsz rá; s ha kell, tanácsot, útmutatást ad. Akit követhetsz és hihetsz benne és bölcsességében. Akit nagyra tartasz és elfogadsz. Talán még piedesztálra is emeled idővel. Őutána ácsingózol, de nagyon. Tudnod kell róla: a „mester- és gurupiacon” kétféle emberrel fogsz találkozni – függetlenül attól, hogy az illetőre a legalsó polc mocsarában turkálva bukkansz, netán a tetejéről választod, mint méltó és való szellemi vezetődet.
Szeplőtelen. Ő az egyik változat. Nem botlott meg soha. Patyolattiszta. Azért született, él és munkálkodik, hogy neked és nekem – és sokan másoknak – jobb legyen. Nem lebeg glória a feje felett, pedig valóban megérdemelné. Jelleme kikezdhetetlen, jószándéka megkérdőjelezhetetlen. Mintha egy tündérmeséből érkezett volna, Kalkuttai Szent Teréz személyes ajánlólevelével a zsebében, ami igazolja: egy rendből valók.
Tanulhatsz tőle, átvehetsz értékes gondolatokat, mégsem ő az embered. Mert nehéz azonosulnod vele.
Felnézhetsz rá, ideig-óráig példaképed, ám mindig is távoli (és elérhetetlen) figura marad. Ennek oka egyszerű és világos: képzeletbeli, de a valóságosnál jóval erősebb üvegfal emelkedik köztetek. Ez a láthatatlan elválasztó energia pedig belőled árad. A múltad emelte, pontosabban vétkeid, gyarlóságod; eddig megélt, ma már másképp látott dolgaid. Innen ered a rácsatlakozás személyes interferenciája. Ellentétben a másik mester-típussal.
Bukott és felemelkedett; egy vagy több számottevő trauma érte. Ez a tanító nem csinál titkot múltjának sorscsavarjaiból. Vállalja és megosztja, mikor milyen pofont kapott, az ahhoz vezető hibás döntések láncolatával együtt. Nem akar többnek és legfőképpen kiválasztottnak látszani.
Egy közülünk, aki pont emiatt maximálisan hiteles. Hiszen ismeri, amiben járunk; ő maga mesél róla. Személye a garancia: nem árt, hiszen ért. Meg- és átélte a töréseket, de nem reccsent bele. Képes volt átalakítani, erősséggé formálni – így ad hitet neked és nekem, hogy igenis lehetséges az emelkedés és járható az út, amin készülünk elindulni.
Igen, igazad van, ha azt érzed, ezzel a tipizálással már találkoztál korábban is. Amennyiben végeztél angyal-ügyi kutakodásokat, onnan érezheted ismerősnek: a mester/tanítók osztályozása erős párhuzamot mutat. Az első típus makulátlan, tiszta; eredendően jó ember, csodás lélek. Segít, de csak annyira tud, mint egy-egy jó könyv. Talán egyetlenegy mondatot tartogat a számodra, de nem zárható ki, hogy az a kötet valóban megreformálja életed egészét. A megtapasztalt távolság azonban végig ott marad; ez a természete.
A második változat emberéből – létezése és megélései okán – erőt merítesz. Mert nem reccsent tönkre. Nem merült el menthetetlenül az alkohol, a drog, vagy más káros szenvedély ingoványában, ahogyan a passzív mártíromságot sem vette fel attitűdként. Megélt, alakított, változtatott. Megmutatta, hogy valóságos átkapcsolni a váltót életed vonata előtt. Hiteles, ebből következik a könnyű, természetes azonosulás. Az „egy közülünk” ereje felbecsülhetetlenül hasznos.
A másik (távoli) típusról régebben hallottam egy kevésbé hízelgő párhuzamot. Ez pedig a politikusokra vonatkozott, pontosabban arra: egy átlagos parlamenti képviselő milyen kolosszális, szinte szó szerint fényévekben mérhető távolságra sodródik a valódi élettől. Valahogy így:
Steril politikus-élet. Ház a Széchenyi-hegyen, esetleg a Rózsadombon. Profi, állami pénzből gavallérosan finanszírozott lelkiismeretes, vérprofi személyzet. Testőr, de csak ha kell, mert semmi (felesleges) flancot, kérem! Sofőr és sötétmetál Skoda Superb, visszafogottan kacskaringózó „Laurin & Klement” felirattal az első sárvédőn, hogy egész diszkréten hozza az éles szeműek tudomására: az úr a legjobbat érdemli és kapja. Sofőrből is. Komornyiknak is elmenne, olyan finom és tapintatos. Bitang jól vezet, amit leginkább a nyugodt, „sohasemminemtörténik” érzetén át szállít minden áldott nap. Kossuth tér, mélygarázs, ledes világítás a fával burkolt liftig, majd zsilipelés egy másik világba.
Ülésterem. Szavazás. Bizottságok, előterjesztések, indítványok, észrevételek, kodifikáció, ratifikáció és más latin szakszavak. Mindeközben „hősünk” a való élet mellett él, egy párhuzamos világban, egy fiktív valóságban. Élete olyan, mint a nyugati országok hírhedt no-go zónái, csak éppen homlokegyenest megfordítva. Ő nem találkozik azzal, ami ugyan a szeme előtt zajlik, mégsem jut el hozzá. Pártállástól függetlenül te is, én is tudunk valós példákat hozni eleven illusztráció gyanánt. Hozzá hasonlították az egyes számú guru-típust. Az analógia, ha itt-ott sántítva biceg is, életképes.
Vonjuk le a végkövetkeztetést: korlátozottan alkalmas volta miatt az első változat – tartósan – nem a te embered. Jobb, cél- és életszerűbb a sebhelyes, cserzett arcú, igazi életet élt és élő tanító. Ha pedig megvan az embered, éld át a rátalálás örömét és kiálts égig érő, hangos hurrá!-kat. De ne feledkezz meg az alapvetésről: nem örökké tart ez az állapot! Hoppá.
Kövesd, hallgasd, nézd, aknázd ki – de légy résen! Most pedig következik az egész cikk egyik legfontosabb gondolata. Az a sarkalatos titok, amiről nem beszélnek. Íme:
Előbb vagy utóbb feltétlenül és mindenképpen „kinövöd” a mesteredet. Mint gyerekként a ruháidat. Ha megengeded, saját példámon keresztül szemléltetem, micsoda lelki hullámzással járhat a jelenség.
A nadrágok hagyján. Előbb-utóbb bokáig ért a száruk, majd igyekezett fölé araszolni a végződés. Nincs mese: cserélni kell. Nem úgy a pulóverek esetében. A család hölgytagjai profin kötöttek, varrtak, horgoltak. Akkoriban (az 1980-as évekről beszélünk) nemigen lehetett jó minőségű és esztétikus, vagány mintájú darabokat kapni. A fonalat viszont olcsón adták. Nagymamák Kánaánját éltük, így kaptam a legtöbb meleg pulcsimat. Közös vonásuk a minta.
Egyik kedvencemen réges-régi autó díszelgett; stílusában a Ford T-modellre emlékeztetett. Imádtam, gondolhatod. De a növekedési hormonok bennem is buzgólkodtak és csak észleltem, hogy közelít a csuklómhoz az ujja, majd fel is kúszik rá. Nagyon nehezen, sírós hisztikkel tarkítva tudták lehántolni rólam. Igen, fájt. Végül valahogy csak beletörődtem: kinőttem, jöhet az új. Ami – szerencsére és jellemzően – hasonlóan kedves motívummal készült és épp úgy megszerettem, mint elődjeit. Ezt a folyamatot éljük meg a guruk esetében is, csak – ellentétben a ruhadarabokkal – sokáig szoktunk hazudni magunknak, hogy „jó az még,” meg „majd belefogyok” és „úgyis kinyúlik, ha hordom.” Nem, nem fog. Ha kinőtted a mestert, tovább kell lépni.
Közbevetés: a témában korábban is írtam egy cikket, ott a mesterben való csalódásra kihegyezve; érdemes lehet elolvasnod, kiegészítésképpen: https://ladonyijanos.hu/meddig-legyel-halas-a-tanitodnak/
Kevés tanítótól várható el olyan mértékű jellemesség, hogy hangoztassa: „lépj tovább, ha és amikor meghaladtál.” Ez számukra vizsgahelyzet és gyakori bukási pont egyben.
Mivel e tekintetben nem számíthatsz rájuk, neked kell észnél lenned. Azaz: váltani, amikor eljön az idő. Eleinte tűnhet úgy, mintha te ülnél a kispadon és a második félidő közepén lehívnád hű középpályásodat, mert látod rajta, hogy odatette, kihajtotta magát, de elfáradt, nincs több benne; kell neki a pihenés. A „cserejátékosod,” akire – ősi magyar szavunkkal élve – upgrade-eltél, jobb, okosabb, tapasztaltabb stb. Kell, hogy lásd a fejlődést és előrelépést. Magad miatt. Előbb vagy utóbb azonban az ilyen típusú láncolat végére érsz.
Rád köszönt a nap, mikor már nem testbe született emberben keresed az útmutató energiát. De akkor mégis hol a búbánatban? – kérdezheted. Jogosan. Utad ezen szakaszán már a kozmikus energiák, az anyatermészet, a szakrális geometria, az éteri finomságú muzsika, a színek, a harmóniák különféle megjelenési formái kínálják – vegytisztán – a tanítást és vezetnek el gyémántos felismeréseidhez. Ez azonban már egy másik történet cselekményszála.
A mai írás, mint miniatűr Spirituális Füveskönyv konklúziója:
Az Élet maga az állandó változás.
Amíg élsz, változol.
A Természet maga az Élet, ezért mindig változik.
Ha ötről hatra akarsz jutni:
Tanuld meg,
fogadd el,
itatódj át vele, majd kövesd:
Igaz és érvényes fejlődési utadra is: ha és amikor felvirrad a napja – válts.
Időben és bölcsen.
Képes vagy rá.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömöt szerzett,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus
első, eredeti közlés: 2023. augusztus 3.
