Szabadító erőt hozó uránuszi fordulat

Szabadító erőt hozó uránuszi fordulat

Aki szabad, az tiszta.

Aki tiszta, az igaz.

Aki igaz, az boldog (lehet).

Ugyanaz a csillagos ég ragyog a koldusszegény csavargó és a multimilliárdos popsztár fölött.

Ez a kozmikus energia bárkit és mindenkit támogat és ösztönöz – akár fent, akár lent él.

Mai főszereplőnk az Uránusz. Némi – látszólagos – lassulás, egy helyben állás után fordulatot vesz, mégpedig előre, úgynevezett direkt irányba fog lépdelni. Ezzel vet véget a több hónapos (szakszóval élve) retrográd, azaz hátráló időszaknak.

Minden direkt irányú bolygófordulat jelentős tetterőt, buzgó cselekvésvágyat szabadít fel. Hát még ha az érintett maga a felszabadulás (és nem mellesleg: zsenialitás) planétája. Remek, príma, elsőrangú. Tobzódhatnánk a méltató kifejezésekben, de inkább térjünk a lényegre.

Kérlek, tedd oda magad. Nem kell nagyon, csak egy icipicit. Mert most arra biztatlak: olvass. Idemásolom az augusztus végén írt cikket. Ami ott jövő, az immár friss múlt idő.

Feleltess meg, helyettesíts be. És vond le a következtetéseket – hogy ne szabadabb, hanem valóban szabad légy. Annak minden áldásával és felelősségével. Megéri. Íme:

„Csak az tarthat fogva, amit nem kérdőjelezel meg.

Ha nem nyomod le a kilincset, soha nem tudod meg: vajon tényleg bezárták az ajtót? Valóban megakadályoz az acélzár a szabadulásban – vagy csak elhitted a határozott hangnak, hogy be vagy zárva?

Néhány ritka esettől eltekintve te magad töltöd be életed börtönőrének szerepét. Tudom, ez amolyan odamondós, pimaszkodó kijelentés. Ha megnyugtat, rám éppen annyira igaz. Bár ne lenne. De ezért munkálkodunk. Ma már minden útlevél egyforma színű. Bele is nyomtatták: a világ összes országába érvényes. Sokan emlékezhetnek még rá: ez nem mindig volt így. Azok az idők elmúltak – immár nem állja se vasfüggöny, se komolyabb jogi akadály az utadat. Mehetsz, amerre látsz.

Szabadon vállalkozhatsz. Amit kitalálsz, megteheted. Kellő ügyességgel találsz partnereket, finanszírozást – szabad a világ.

Kimondhatod, amit gondolsz. Ma már szürreális lenne a műbőr kabátos államvédelmi ügynök egy Beatrice koncerten, mint volt mondjuk negyven éve. Tehát – ha az előzőeket összeolvassuk – szabadság van itt, kérem. Valahogy mégsem ez a domináns közérzet. Vajon hol csúszott hiba a mátrixba?

Tudd, mit jelent számodra, neked, azaz a te személyes életedben maga a „szabadság” fogalma. Mert megeshet: amitől egy barátod szabadnak érzi magát, attól pánikrohamot kapnál. De ez fordítva is igaz: egy militáns beállítottságú ismerősöd komfortját rémes bezártságként élnéd meg. Te tudod. Ha még nem, akkor hajrá, ideje megalkotnod saját definíciódat.

Teremteni csak a szabad ember tud.

Küszködni, próbálkozni bárki képes, néha még eredményt is összelapátol. De egészen más a motivációd, ha csőre húzott gépkarabélyos őr áll a hátad mögött és a tarkólövés réme a legfőbb motiváció. Ahogy az olasz módozat tartja: levágott lófejjel nem ösztönzünk, „csak” figyelmeztetünk. Lásd a Keresztapa klasszikus jelenetét: https://www.youtube.com/watch?v=ui9yUWVeZss

Ideje tenned, lépned azért, hogy magasabb minőségű személyes szabadságot érj el. És ehhez nem kell vagdalkoznod. Nem biztos, hogy mindent a szó fizikai értelmében kell felrúgnod. A következő hónapok optimális végeredménye azonban ide mutat. Ha jól dolgozol, észreveszed, megtapasztalod. A következő égi energia játszik a kezedre:

Uránusz, aki retrográd irányba fordul. Ez a fura szó annyit tesz: Földünkről szemlélve látszólagosan hátrálni kezd a tisztítás, az életújító reformok és a zseniális, szikrázó bevillanások planétája. Egy rövid bekezdésben vegyük végig a technikai tudnivalókat, adatokat, dátumokat:

Hátrálás kezdete: 2023. augusztus 29. reggel. Ekliptikai, azaz a Nap látszólagos útjára vetített pozíció: Bika 23 fok 04 perc. Direkt irányba (azaz „előrefelé”) fordulás: 2024. január 27. (késő) este. Koordinátája: Bika 19 fok 05 perc. Mindkét irányváltást érezhető lassulás, majd pár napos, szinte egy helyben állás (műszóval: stacioner állapot) előzi meg. A nagy levegő, a felkészülés/rákészülés energiája.

A retrográd mozgás addig az ellenséged, amíg szolgai módon elhiszed az ezt állító, szajkózó, mantrázó tév- és álhíreket. Valójában a barátod. A bensőséges viszony helyreállításához semmi mást nem kell tenned, mint megismerni e bolygómozgás sajátosságát, valós spirituális üzenetét:

Visszatérés. Visszakanyarodás olyan erőkért, minőségekért, tudásért, eszközért, amivel gazdagodva jobb megoldásokat tudsz produkálni. Uránuszi vonatkozásban gondolj ötletekre, bevillanásokra. A legendás jolly-jokerre, amit „megkérdőjelezés” néven ismerünk és szeretünk. Alapvető dolgokkal összefüggésben is működtetheted. Azaz: tényleg el kell tűrnöd a főnököd ilyen-olyan szemétségeit? Avagy: tényleg jó, hogy ő a főnököd? Valóban szolgál ez a viszonyulás? Lehet, hogy váltásra ösztönöz inkább? Emlékezz: nincs univerzális, a gondolkodás felelőssége alól felmentő egyen-válasz. Neked magadnak kell kidolgoznod azt, ami téged szolgál.

A cél, hogy várd el a megvilágosító, újszerű, gyakran meghökkentő szellemi inspirációkat. Személyre szabottan mindenkinek jut, mégpedig bőven. Nem is lehetne másképp, hiszen a hátrálás végig a Bika asztrológiai jelében történik. Csillagképi értelemben úgyszintén Bikáról beszélünk: az Uránusz a fényábra testét jelölő csillagoktól hátrál a Kossal átfedésben. Izgalmas, szép üzenet: a mindennapokban megélt lelkesült teremtéshez érdemes vagy új alapokat leraknod, vagy a régieket megreformálnod.

Konkrétumok. Egzakt kijelentések, pontos tennivalók. Talán hiányolod őket a mai bejegyzésből. És igazad is van: éppen ezzel rúgnám (nekifutásból, teli rüszttel) tökön a retrográd Uránusz krónikáját, ha be akarnám a szavaimmal és a gondolataimmal korlátozni, neked mit jelenthet és számodra mit hozhat.

Felnőtt, önálló ember vagy és én bízok benned. Tudod, hogy a pár alapvonalból hogyan alkoss teljes képet. Ahogy kisgyerekként képes voltál a színezővel alkotni, úgy ma, kialakult személyiségként is működteted a képalkotás mágiáját.

Te vagy életed központi figurája. A történetedet te írod. A következő fejezetekbe pedig frissességet és pezsdülést csempész a következő pár hónap kozmikus energetikája.”

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Szabad szerelem, dőlő tabuk

Szabad szerelem, dőlő tabuk

Nem azért születtél, hogy hiányozzon életedből az izgalom és a szerelem. Pozitív-állító módra átfordítva: igenis az eleven, vérpezsdítő és az apátiából kirázó, emelő szerelem jár neked. Ha esetlegesen, isten ne adja: időről időre elfeledkeznél róla, néha jó emlékezni erre az alapvetésre. Az aktuális észbekapó a Vénusz és az Uránusz szembenállásának képében köszönt életedbe.

Az unalom nem kozmikus minőség. Az ember által alacsony szinten működtetett energiák terméke. Vesd össze a természettel: nincs unatkozó állat. Az órákig lesben álló ragadozó sem ásítozik és átkozza el a perceket, míg prédáját várja. A szúnyogot lecsaphatod, ha véred kezdené szívni. Az idő ellenben nem olyan, amit el kéne ütni. Ide, az alapok alapjához vezet vissza és köt be újra ez az égi helyzet.

A mechanisztikus, fásult élet túlságosan sok ember valóságát töltötte ki. Elhiszik, hogy ez a normális. A taposómalom, az örömtelen, nemszeretem munka tengelyereje köré rendezett élet. Ami persze nem is nevezhető ilyen néven. Inkább vegetáció. Valójában legtöbbször csak egy kis szikra kéne. Némi fény. Inspiráció, hogy az a fej a gerincoszlop tetején mozgatható. Nem csak lefelé és bólogató mozdulatokkal. Úgy vagy megteremtve, hogy három dimenzióban tudod irányítani buksid és tekinteted. Azaz: emelheted akár fölfelé is. Igen, akkor is, ha éppen – látszólag és a felszínen – semmi okod nincs rá.

Ne hidd el senkinek, még önmagad árnyékának sem, hogy ehhez nincs elég erőd. Legtöbbször csak hiszed. Emiatt is zizeg a kozmikus emlékeztető. Szabadságodban áll akkor is mosolyogni, amikor mindenki lesőharcsát játszik körülötted. Talán kirísz a lefelé görbedő szájak tömegéből, de ez érdem, nem gáz, tapasztald meg. Attitűdöd megválasztása is ilyen. Maximális teret kapsz hozzá: örömmel, vagy fújolva teszed a dolgod. A tények azonosak, a folyamatok szubjektív érzetére viszont óriási ráhatással bírsz.

A szenvedély, az életöröm és a lelkesedés alapvető emberi jog. Talán fontosabb, de minimum olyan jelentős, mint az ismertebbek. Emiatt kocogtatja meg a fejed-szíved a Vénusz-Uránusz oppozíció. Azaz: kapj észbe! Éld meg a napjaidat, a létezésedet. Ne csak a partvonalon kívülről, félsemleges fejcsóválással szemléld, mit is produkálsz nap nap után. Gyerünk, pályára, mezt fel és játssz! De adj bele anyait, apait!!

A mindennapi létöröm a beszívott és oxigént adó, vérkeringésedet éltető levegővel egyenértékű. Ezt kínálja a Vénusz a Skorpió jelében. Termékeny, valóságos, érzelmeket pezsdítő energia. Csak emlékeztetőül: a szerelem planétája földes elemű. Vizes jegyben járva kap igazi tápanyagot. Nem csak jól érzi magát, kifejezetten lubickol is. Ez az az érzés, ami belül csiklandoz. A huncut mocorgás a zsigereidben.

Ideje a fűszerespolc felé nézned. Elképzelhető, hogy az igazán pikáns ízek a hátsó sorban lapulnak, de nyúlj értük. Kellenek, megérdemled a különlegességet. Az Uránusz ezt a fajta szokatlan, mások számára talán meghökkentő késztetést hozza. Meg persze az egyértelmű, szabadságot adó minőségek megteremtését is.

Jól érzed: a Vénusz-Uránusz szembenállás nem megy el szótlanul, fejét elfordítva emberi kapcsolataid mellett. Sem. Valódi pezsdülés érkezik. Kipróbálhatsz új dolgokat. Férfi és nő párszövetségében (végleg) ideje a lomis kupacra dobni a tabukat. Ha pedig buzgólkodik benned vágy és kíváncsiság, ideje megélni. Persze harmóniára törekvően, a másikat beavatva eddig rejtett álmaidba. Így emelkedsz a meghökkenés által kibuggyanó „perverzió” szintje fölé. A bizarr különlegességgé avanzsál. Finomságok, haladó szint, de azért olyan az ég, amilyen, hogy árnyalatokat is kínáljon.

December 20. és 22. között egzakt az energia. Igen, nem túl hosszú idő két nap, ám átível a napfordulón is. Képes vagy azonban mennyiségi helyett minőségi vetületében megélni. Ha pedig innen nézed: nincsenek előtted korlátok. Azokat úgysem ismeri az Uránusz… Értelmezhető ilyenkor az unalom fogalma??

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Szabadító Mars-Uránusz szembenállás

Szabadító Mars-Uránusz szembenállás

Ritka, de annál nagyobb ajándék, mikor váratlan erő ébred benned a korlátaid meghaladására. Mint a kalitkába zárt madár kitartó verdesése, amivel „véletlenül” kinyitja a zárat: az ajtó tárul, ő meg röppen. A szabad életbe. A különbség azonban nem kicsi. A te esetedben nincs szó céltalan és esetleges verdesésről.

Egészen világosan vagy képes körvonalazni, mit is jelent számodra vágyott szabadságod. Mert álmodozni nem kerül semmibe. Zárójel: ha itt gondokkal szembesülsz, áss mélyebbre. Optimális esetben – élj bármely szempontból is a vágyszinted alatt – semmi és senki felső határt nem szabhat álmaid szárnyalásának.

Gyakran azonban sóhaj kapcsolódik a belső mozihoz. Ej, de jó lenne. Bárcsak megtörténne. Ha kihúznák az öt számomat… Ha belovagolna a szőke herceg, még a fehér lóról is lemondanék… Ezzel az a legnagyobb baj, hogy reménytelen távolságba teszed a megvalósulást. Olyan valószínűtlennek, ami leállítja hited motorját. Ilyen kicsi eshetőségért miért robotoljon? Megjegyzem: ez a dolga. Ezért forrasztotta oda a Teremtő az alaplapodra; tartós, örökkévaló anyagokból megmunkálva.

A hit, amit inkább bizonyosságnak neveznék, alapvetés. Hit nélkül hitetlenné válsz. Onnan egyenes út vezet a hiteltelenségbe, hiszen, ha semmiben nem hiszel, hogy lehetnél hiteles? Ezt jól gondold át. Amennyiben a szkeptikusok klubjának platina fokozatú plasztikkártyája lapul a tárcádban, emlékezz majd erre a tételre, mikor a következő évi tagdíjról értesítenek. Megéri-e befizetned?

A kulcsfogalom az erő. A kraft, ami segít az álmokat és a vágyakat konkretizálni. Erő nélkül a fantázia szabadon szárnyalhat. De „csak” szárnyalhat. Minél messzebbre és magasabbra emelkedik tőled, annál nagyobb kockázatot vállalsz – abban az esetben, ha nem érzed a materializálás erejét magadban. Úgy járhatsz, mint csillogó szemű kisgyermek, aki remek szélben sárkányt ereget. Szemkápráztatóan szép mintázatú rombuszt röptet, ám ebben csak földközelben gyönyörködhet – túl magasan csak érzi, hogy repül, de már nem látja tisztán. Ez egyre erősödő frusztrációt okoz, mert a földhöz kötöttség és a szárnyalás kontrasztját mélyíti el.

Jól alakul a hét. Nem először – sokadjára írom le. Remélem, még számtalan alkalommal olvashatod. Az aktuális apropó a Mars és az Uránusz szembenállása. A vörös bolygó a Skorpió, a reformer Uránusz pedig a Bika asztrológiai jelében – éppen látszólagosan hátrálva – jár. A szembenállás ereje kiegészülésre törekszik. Célja, hogy a két terület, a két energia teljességet adjon.

Nem titkoltan imádom a Mars és az Uránusz bármely kapcsolódását. A kedvencek kedvencének legkedvencebbike azonban a mostani, péntektől hétfőig érezhető és egzakt. Érzelmekből teremtés. Erő, amivel szabaddá teszed magad. Cselekvésre ösztönző motiváció, hogy az álmok mellől eltűnjön a sóhaj. Helyét mély lélegzetvételnek adja át. Technikailag talán hasonló a kettő; ez az égi állás az elszánás és a tettek mezejére lépés levegős aktusát adja. Mint a sportoló a verseny kezdetekor, úgy szívod magadba az átalakító éteri erőt.

A nem járt utak csábítása erősödik. Tipikus uránuszi motiváció: ami nem ment, az okkal ragadt be. Ahhoz, hogy fel- és kiszabadulj, különleges, eddig nem próbált minőségek villannak be. Légy rájuk nyitott. Az újítás erővel ötvöződve fantasztikus lehetőségek széles, vörös bársonyszőnyegét gördíti eléd.

Mire vigyázz? A vagdalkozásra. Ennek a bolygóegyüttműködésnek létezik ám alacsony szintje is. Ha mindenáron, a másokon való átgázolás eszközével is érvényesíted akaratodat, az már önzés. Nem jó. Emlékezz: az önérvényesítés oké, az önzés már nem. Előbbivel mindenki jól jár, utóbbinak van(nak) kárvallotja(i). A számodra is követhetetlen, zűrzavaros, „csak kavarjuk meg a lecsót” típusú csapdosás nem vezet célra. Ha ilyesmit észlelnél, fékezz le egy pillanatra. Tarts szünetet és emlékeztesd magad: van, létezik magas(abb) működtetési szint. Érdemes azt választanod.

Mert egy Mars-Uránusz oppozíció eredendően a benned élő tiszta lelkű és korrumpálhatatlan szívű létezőt erősíti. Forró mézes teával itatja, ha netán legyengült volna az elmúlt időkben. Hétfőtől szerdáig extra segítséget is kapsz. Megérted, milyen lépéseket érdemes megtenned. Nem a felszínt kapirgálva. Az a jó ebben, hogy előbb átlátod, melyik bilit és milyen irányba borítsd. Majd – utána, de szinte azonnal – meg is ragadod a bonyhádi zománcozott éjjeliedény lepattogzott fülét és lendületes mozdulattal öntöd ki a tartalmát. Mert eljött a pucolás ideje. A hét közepét a Nap és a Plútó varázslatos quintil fényszöge inspirálja. A tetteidnek ez a kifinomult mélység ad különleges, változtató erőt.

Ez a (pár) hét nem szól(hat) a lehajtott fejről. A beletörődés hibernálva. Szabad és lánglelkű én-részed ellenben teret, lehetőséget és ami a legfontosabb: erőt kap. Élj vele!

u.i.: az Uránusz humort is kínál. Nem kell fogcsikorgató küzdelemre készülnöd. Izomláz elképzelhető, de a rekeszizmodban, mégpedig önfeledt, égig érő röhögéstől.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő írások elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

A retrográd irányba forduló Uránusz kézikönyve

A retrográd irányba forduló Uránusz kézikönyve

Csak az tarthat fogva, amit nem kérdőjelezel meg.

Ha nem nyomod le a kilincset, soha nem tudod meg: vajon tényleg bezárták az ajtót? Valóban megakadályoz az acélzár a szabadulásban – vagy csak elhitted a határozott hangnak, hogy be vagy zárva?

Néhány ritka esettől eltekintve te magad töltöd be életed börtönőrének szerepét. Tudom, ez amolyan odamondós, pimaszkodó kijelentés. Ha megnyugtat, rám éppen annyira igaz. Bár ne lenne. De ezért munkálkodunk. Ma már minden útlevél egyforma színű. Bele is nyomtatták: a világ összes országába érvényes. Sokan emlékezhetnek még rá: ez nem mindig volt így. Azok az idők elmúltak – immár nem állja se vasfüggöny, se komolyabb jogi akadály az utadat. Mehetsz, amerre látsz.

Szabadon vállalkozhatsz. Amit kitalálsz, megteheted. Kellő ügyességgel találsz partnereket, finanszírozást – szabad a világ.

Kimondhatod, amit gondolsz. Ma már szürreális lenne a műbőr kabátos államvédelmi ügynök egy Beatrice koncerten, mint volt mondjuk negyven éve. Tehát – ha az előzőeket összeolvassuk – szabadság van itt, kérem. Valahogy mégsem ez a domináns közérzet. Vajon hol csúszott hiba a mátrixba?

Tudd, mit jelent számodra, neked, azaz a te személyes életedben maga a „szabadság” fogalma. Mert megeshet: amitől egy barátod szabadnak érzi magát, attól pánikrohamot kapnál. De ez fordítva is igaz: egy militáns beállítottságú ismerősöd komfortját rémes bezártságként élnéd meg. Te tudod. Ha még nem, akkor hajrá, ideje megalkotnod saját definíciódat.

Teremteni csak a szabad ember tud.

Küszködni, próbálkozni bárki képes, néha még eredményt is összelapátol. De egészen más a motivációd, ha csőre húzott gépkarabélyos őr áll a hátad mögött és a tarkólövés réme a legfőbb motiváció. Ahogy az olasz módozat tartja: levágott lófejjel nem ösztönzünk, „csak” figyelmeztetünk. Lásd a Keresztapa klasszikus jelenetét: https://www.youtube.com/watch?v=ui9yUWVeZss

Ideje tenned, lépned azért, hogy magasabb minőségű személyes szabadságot érj el. És ehhez nem kell vagdalkoznod. Nem biztos, hogy mindent a szó fizikai értelmében kell felrúgnod. A következő hónapok optimális végeredménye azonban ide mutat. Ha jól dolgozol, észreveszed, megtapasztalod. A következő égi energia játszik a kezedre:

Uránusz, aki retrográd irányba fordul. Ez a fura szó annyit tesz: Földünkről szemlélve látszólagosan hátrálni kezd a tisztítás, az életújító reformok és a zseniális, szikrázó bevillanások planétája. Egy rövid bekezdésben vegyük végig a technikai tudnivalókat, adatokat, dátumokat:

Hátrálás kezdete: 2023. augusztus 29. reggel. Ekliptikai, azaz a Nap látszólagos útjára vetített pozíció: Bika 23 fok 04 perc. Direkt irányba (azaz „előrefelé”) fordulás: 2024. január 27. (késő) este. Koordinátája: Bika 19 fok 05 perc. Mindkét irányváltást érezhető lassulás, majd pár napos, szinte egy helyben állás (műszóval: stacioner állapot) előzi meg. A nagy levegő, a felkészülés/rákészülés energiája.

A retrográd mozgás addig az ellenséged, amíg szolgai módon elhiszed az ezt állító, szajkózó, mantrázó tév- és álhíreket. Valójában a barátod. A bensőséges viszony helyreállításához semmi mást nem kell tenned, mint megismerni e bolygómozgás sajátosságát, valós spirituális üzenetét:

Visszatérés. Visszakanyarodás olyan erőkért, minőségekért, tudásért, eszközért, amivel gazdagodva jobb megoldásokat tudsz produkálni. Uránuszi vonatkozásban gondolj ötletekre, bevillanásokra. A legendás jolly-jokerre, amit „megkérdőjelezés” néven ismerünk és szeretünk. Alapvető dolgokkal összefüggésben is működtetheted. Azaz: tényleg el kell tűrnöd a főnököd ilyen-olyan szemétségeit? Avagy: tényleg jó, hogy ő a főnököd? Valóban szolgál ez a viszonyulás? Lehet, hogy váltásra ösztönöz inkább? Emlékezz: nincs univerzális, a gondolkodás felelőssége alól felmentő egyen-válasz. Neked magadnak kell kidolgoznod azt, ami téged szolgál.

A cél, hogy várd el a megvilágosító, újszerű, gyakran meghökkentő szellemi inspirációkat. Személyre szabottan mindenkinek jut, mégpedig bőven. Nem is lehetne másképp, hiszen a hátrálás végig a Bika asztrológiai jelében történik. Csillagképi értelemben úgyszintén Bikáról beszélünk: az Uránusz a fényábra testét jelölő csillagoktól hátrál a Kossal átfedésben. Izgalmas, szép üzenet: a mindennapokban megélt lelkesült teremtéshez érdemes vagy új alapokat leraknod, vagy a régieket megreformálnod.

Konkrétumok. Egzakt kijelentések, pontos tennivalók. Talán hiányolod őket a mai bejegyzésből. És igazad is van: éppen ezzel rúgnám (nekifutásból, teli rüszttel) tökön a retrográd Uránusz krónikáját, ha be akarnám a szavaimmal és a gondolataimmal korlátozni, neked mit jelenthet és számodra mit hozhat.

Felnőtt, önálló ember vagy és én bízok benned. Tudod, hogy a pár alapvonalból hogyan alkoss teljes képet. Ahogy kisgyerekként képes voltál a színezővel alkotni, úgy ma, kialakult személyiségként is működteted a képalkotás mágiáját.

Te vagy életed központi figurája. A történetedet te írod. A következő fejezetekbe pedig frissességet és pezsdülést csempész a következő pár hónap kozmikus energetikája.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Álmaid emelnek emberré

Álmaid emelnek emberré

Jó okkal szeretnek kifutni a folyamatok. Az a természetük, hogy a kezdetektől a végig szépen rajzolt ív mentén valósítsák meg magukat. Ébredést erősödés, majd felépülő tetőzés követ, végül az elcsendesedő hullámok szűrik le a tanulságot, hogy végül elköszönj adott minőségtől. Ám, mivel állapotról beszélünk, újra és újra, nap nap után megéled a ciklusokat. Csak nézz ki az ablakon: maga a Természet is éppen így működik. Ezért is mondhatjuk rá, hogy természetes. Ami pedig ellenkezik ezzel – nos, az mind természetellenes. Ide tartozik az is, ha nem valósítod meg benned megszülető álmaidat.

Az álmok megélésének vágya emeli az embert magasabb szintre. A létfenntartás, táplálkozás, szaporodás alapösztönein túl átitatja a humánumot a magasabb minőségek utáni vágyódás. A jól ismert biofizikai jellemzőkön túl ez sorolja az állatvilág fölé az emberiséget. Ha pedig közelebbről is megnézzük, az álmok útján járás mindig világos fordulópontot, áttörési lehetőséget mutat. Itt dől el: életképes-e egy-egy epekedésed, vagy mehet a kukába?

Álomteremtés. Ezzel az egy szóval jellemezhető leginkább a csütörtök égi energetikája. Többnapos égi kapcsolódás csúcspontja esik július 27-re: a Nap és az Uránusz quintil fényszögének tetőzését éljük ekkor. Ez a 72 fokos pozíció a mágikus, varázslatos energiák stimulálásáról szól. Kevéssé érdemes ok-okozati összefüggések láncolatára vadásznod, sokkal inkább való vágyni, megálmodni és megteremteni. Mégpedig kozmikus hátszéllel.

Testesülő valóság. Az Uránusz a Bika fényábrájának testét alkotó csillagoknál jár. Az ő reformer, a régi sablonokat bátran félretoló, friss, olykor meghökkentő módon kreáló erőtere ösztönzi, hogy a háromdimenziós világban is megéld, létrehozd mindazt, ami megfogant benned. Apropó, foganás:

Központi csillagunk, a Nap a Rák csillagzatában jár. Az uránuszi quintilből éppen a Méhkas/Jászol részéhez érkezik el. Ez a magas égi termékenység egyik legszebb, egyúttal legszentebb helye. A különleges égi kapcsolódás mutat rá: ami belül megszületik és áldás van rajta, az valóssággá érik.

Nem való, hogy colstokot vagy mérőszalagot fogj egy-egy álmod mellé és csak a kicsiket engedd meg magadnak. Azaz puffanjon a régi közhely: merj nagyot álmodni. Ebben a fázisban beláthatatlan következményekkel jár, ha korlátokat ültetsz magadba. A kiforrás szakaszában mutatkozik meg, mennyit és hogyan tudsz áthozni, ám a megalkuvás és a leértékelés mindent blokkol.

A Méhkasban járó Napról nemsokára külön cikket olvashatsz. Itt és most jó tudnod, hogy az a pont is közeleg. Ha szeretnéd, sződd álmaidba, legalább annyira, hogy kiterjesztő és megengedő módon ápolod vágyaidat, nyitva hagyva a megteremtésük lehetőségnek kapuját.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Pin It on Pinterest