Kedves Vénuszunk találkozik a Castor csillaggal. Utóbbi az Ikrek kettősének halandó fele (Pollux az örökkévaló). Az augusztus 16. és 18. között egzakt találkozó nem fogalmaz meg túlságosan bonyolult üzenetet. Talán azért sem, hogy mindenki a maga jelentőségében érthesse meg.
Castor és Pollux állandóan vetélkedtek. Ezt ne torzsalkodásnak értsd: ilyen módon húzták felfelé, edzették, fejlesztették egymást.
Castort nevezhetnénk akár az árnyoldal megjelenítőjének is. Még nem halhatatlan, de benne van a lehetőség. Ahogy a mitológia is megerősíti: bár biofizikai módon életét vesztette Castor, azért Pollux hathatós lobbizásának jutalmaként Zeusz visszaadta az életét, egyúttal a csillagos égre is helyezte kettejüket. A távoli monda gondolatai viszont erőt adnak a jelenben:
Tudsz jobban szeretni.
Rátalálsz, hogyan s miként lehet téged jobban szeretni.
Egyáltalán: kontextusba helyezed magad a szerethetőséggel, ha már itt leesett a lánc.
Castor-Vénusz együttállás idején csiszolhatsz az életigenlésen, a mindennapi létörömhöz való viszonyodon. Halkan súgok: a célérték a bensőséges, meghitt kapcsolódás. Ahogy a neve is mondja: minden (áldott) nap.
Kérdezz rá magadban: vajon miért nem automatikus ez az egész? Hiszen annak kéne lennie. „Csak” éppen eltávolodtunk tőle, de ennek a kitérőnek nem muszáj véglegesnek és végletesnek bizonyulnia.
Tömegek inkább puszta kézzel indulnának neki a kiéhezett barnamedve legyőzésének, mintsem egy kicsit is elgondolkodjanak holmi szeretésről és életörömről. Bölcsebb, ha te nem tartozol ebbe a halmazba.
Tisztítsd, csiszold, ha kell. Nem ördöngösség. Amúgy pedig a világ talán legtermészetesebb dolga. Ne nekem hidd el, a Kozmosz mondja. Apropó, maga a „kozmosz” szó „rend”-et jelent magyarul. Tehát a ’rend’, mint csillagos ég mondandója így szól:
„Ne jöjjön fel s ne nyugodjon le a Nap a te létörömöd nélkül.” Tényleg:
A Vénusz a Föld és a Nap között helyezkedik el (úgynevezett belső bolygó); magyar hagyományunkban a megkapóan szép Esthajnalcsillag névvel illetjük. Azaz napi kétszer mutatja meg magát. Másképp megfogalmazva:
Nem tudsz úgy a középpont, a Nap felé nézni, hogy ne lenne ott a Vénusz.
Tehát nincs fény öröm nélkül, ergo amíg világosság van és szét nem robban atomjaira a Naprendszer, az a természetes, hogy jól érzed magad a bőrödben, képes vagy mosolyogni, nevetni.
Vegytiszta logikai levezetés; ahogy tegnap működött, úgy ma is érvényes és egy komolyabb Armageddon eljöveteléig áll is. Akkor majd írok újra. Vagy nem.
De most sipirc létörömködni!
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömöt szerzett,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
