Ladonyijanos.hu

Igen, bántsa (bántja) a szemet a színe, sőt hasogassa (hasogatja) is. Egyszerűen rettenetes, mint egy trópusi madár 44 és feles méretben, úgy fest ez a cipő a lábamon. Az első próba után most viselem úgy igazából, ezért is gondoltam, írok ma egy kicsit személyesebbet. Az apropó ez a tiritarka lábbeli, a futás és egyéb őrültségek.

 

Imádok futni, ebből sose csináltam titkot. Két maraton és kismillió félmaraton van mögöttem; ez a sport egyszerűen az életem része. Egész halkan merem leírni: függőségi viszonyt ápolok mind a futással, mind az így nyerhető endorfinnal. Szép, nem szép – ez van.

 

A (jó) futócipő társ, barát a nemesítő önlegyőzésben. Utóbbi a marsikus vesszőparipám; hiszem, hogy az ember képes kihozni önmagából a legjobbját, még ha ehhez erőt is kell mozgósítania és olykor alaposan beleizzad. Ez mind áll, azaz ül a futásra. De ha már szóba hoztam ezt a szívemnek oly’ kedves vörös planétát, beszélek még egy kicsit róla.

 

A célok kitűzése, tartása, elérése is Mars. Amikor dinamikával párosul, még inkább passzol a bolygó tüzes égiszéhez, ez itt mind adott. És persze a használatba vétel mellett akad egyéb apropó is.

 

Bő nyolc hét múlva állok rajthoz egy félmaratoni versenyen. Régebben évi 5-6 ilyet teljesítettem, mostanság egy jut egy esztendőre. És hát igen, mit szépítsem, tele vagyok kérdőjelekkel.

 

Az, hogy menni fog, szinte tuti, nem ezen akad morfondírozni valóm. De vajon a tempó, az érzet, a hangulat? Hogyan alakulnak majd?

A képen látható színorgiás cipő persze a tanúm is egyben; látja, hogyan készülök és azt is, ha megideologizálom egy-egy edzés mellőzését. Amolyan mementó, nyilván az elődjéhez képest lényegesen könnyebb dolga van:

 

Amilyen túltengéses az a példány rikító árnyalatokban, az előző csuka pont olyan mértékben tekinthető visszafogottnak a maga sötétkék alapszínével. Ezen a fekete talp minimális fehérséggel sem dobott sokat. Az diszkrét volt, ez harsány. Imádom a kontrasztokat. Amit a lábamon látsz, nem az a tipikus „ebben megyek lopni” darab. Hamar észrevennének…

 

Száz szónak is egy a vége: egy jó cipő amolyan segédedző is, ösztönöz, hogy húzzam fel, használjam és rámoljam bele a kilométereket. És ez nekem tetszik. Tehát ahogy a suszter – remélhetőleg – megmarad a kaptafánál, én úgy futom a kilométereket és teszem a dolgomat.

 

János

 

#ladonyijanos #asztrozófia

 

– ha tetszett a cikk,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömöt szerzett,

 

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő írások elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Iratkozz fel hírlevelemre!
Miért érdemes feliratkozni?

A kéthetente készülő hírlevelekben máshol nem publikált exkluzív cikkek, különleges tartalmak kapnak helyet.

Több eseményt is itt publikálok először, a nyilvános fórumoknál korábban.

Alkalmanként ingyenes, zárt online „Kérdezz-felelek” alkalmat tartok kizárólag feliratkozóknak.”

Soha nem küldünk SPAM-et! Olvasd el az adatvédelem oldalt további információért.