Szemét rómaiak! Hát mit adtak nekünk? Jó, jó, nem kopizom ide a Brian életéből az ikonikus részt. Azért valami kimaradt a sorból, mint zugfőzde az engedélyezésből, s most mégis hiányzik. Pedig megmagyarázza, miért olyan elsöprő jelen korunk közbeszédében a gyilkolási kedv és a másik nyilvános kivégzésének égető vágya.
Cirkuszt és kenyeret kell adni az istenadta népnek, akkor befogja a pofáját és azt teszi, amit kell – elvárás szerint. Ezt már az ókori Rómában is felismerték, mi több, szólást faragtak belőle. A mai pallérozódás oltárán, íme, eredetiben is leírom: „panem et circenses.”
Pár kiéheztetett oroszlán, néhány szomorú sorsú rabszolga, egy kis heccelés az arénában és már ki is pipálták a circenses-t. Panem meg csak-csak akadt. Az idő kereke pedig hiába forgott úgy, mintha személyesen az SKF csapágyüzem szállította volna a tengelyéhez illő termékeit, ez a tézis nem dőlt meg.
Se britnek, se tudósnak nem kellett lennem, hogy felismerjem az összefüggést. Ugyan egy pont híján megbuktattak a matek érettségin, erre mégis tisztán emlékszem. Koordináta-rendszer és benne egy parabola. Így képzeld el. Az egyik tengely a kenyér, a másik a cirkusz.
Ha sok a kenyér, alig-alig kell cirkusz. Akinek van mit a tejbe aprítania és egzisztenciális biztonságban érzi magát – netán még jómódú is -, nem feltétlenül kívánja kutyaviadalon rekedtre ordítani magát. Köszöni szépen, jól megy a sora, a jövő tervezhető, látja, hogy élete prosperál és nincs, ami ennek ellentmondjon. Ő nemigen hergelhető; számára az ingerlés és az adrenalinfröccs annyira szükségtelen, mint vakondnak a napszemüveg.
A gondok fogyatkozó kenyér idején kezdődnek. Átvándorlunk a parabola másik oldalára; a kívánatos pékáru szintje aggasztóan alacsony, ellenben a cirkusz egekig érő volumennel robban be. Nem is nagyon működhetne másképp.
A hisztériakeltés eltakar. Teljesen mindegy, mi a riogatás tárgya; lehet a csapatokba tömörült, kertvárosokat rettegésben tartó vérmókus-hordák rémtettei, menetrendszerű világvége, modortalan Feröer-szigeteki turisták vandalizmusa, vagy éppen az egyre nagyobb lyukakkal megvásárolható ementáli sajtok. Édesmindegy, tényleg. Mert nem a téma, hanem az előadás módja számít.
Parádé kell, látvány, érzelmek, még inkább zsigeri ösztönök, indulatok, gerjedelmek felkorbácsolása. Minél intenzívebben sikerül, annál kevésbé érdekes, miből is indult ki. Aki pedig végletesen bevonódik, hajlamos nem, vagy legalább kevésbé összpontosítani korgó gyomrára, lejárt sárga csekkjeire és úgy általában a jövő koromsötét kilátásaira.
Szemét rómaiak. Erre is rájöttek, bizony. Azért, ha kérhetem, ne pisiltesd le a kutyáddal direkt az Amfiteátrum falait; ez méltatlan revans lenne. Inkább kezdj el gondolkodni, összefüggéseket keresni, rátalálni a mintázatra. És most jól figyelj, mert következik a kulcs, ami nyitja a zárat, a gombostű, ami kipukkasztja a lufit és mosoly, amiért újra beléd szeretnek:
Sokkal egyszerűbb balhét kirobbantani, feszültséget szítani, mint kenyeret sütni. Ez a titok, nem más.
Liszt, kovász, kemence, tiszta víz, só, dagasztás, ilyesmik. Már a puszta logisztika is a pék ellenében van, ha a másik oldal, a lázító csak felkap egy sáros utcakövet, beb@ssza vele akárki ablakát, miután bedobott egy – szigorúan nyomtatóval készített – cetlit a postaládájába: „tudod, miért kaptad ezt, te rohadék!” Majd fütyörészve elszalad.
Rövid távon könnyebb sz@rt kavarni, mint értelmesen építeni. Mégis: előbbi kerülendő, utóbbi üdvös. És ha azzal szeretnéd hülyére venni magad, hogy a torzsalkodás a jelenben tart, tulajdonképpen az a valódi „carpe diem”, akkor inkább kérj meg egy praktizáló hentest, hogy ez erősebbik kezével adjon egy sonkalapogató tockost, attól tán megjön az eszed. Hülyébb nem lehetsz. Jó, nyilván nem te, de tuti, hogy ismersz olyasvalakit, akinek a rokonának a kollégája ilyen díszpéldány.
Amikor kenyérben szűkebb időket élünk, nem muszáj cirkuszolnod; immár látod és érted a relációt. Ezért – az átszellemült heroinistával ellentétben – le is tudsz jönni a szerről. Hagyd az acsarkodást a szomszéd frusztrált uszkárjának, aki naponta jut az agyvérzés közelébe, mikor nem haraphatja lábikrán a postást. Aki – szerinte legalábbis – tiszteletbeli római, olyannyira szemét.
Ennél te bölcsebb vagy, tiszteld és szeresd magad annyira, hogy inkább valami valóban minőségi szórakozást választasz. Mondjuk sütsz egy príma vekni kenyeret.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömöt szerzett,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
