A mai cikkben elmesélem, miért botlasz bele lépten-nyomon a nagy „árnyékosdi”-ba. Készültem egy csodaszép metaforával, amit egy életre meg fogsz tudni jegyezni, hogy bármilyen kibillenésednél támaszkodhass rá.
Tehát árnyék. Talán még a vízcsapból nem ömlik, hogy egy utolsó, sz@ros senki vagy, ha nem foglalkozol az árnyékrészeiddel. Csinálj bármit, enélkül bukásra vagy ítélve, mint Gombóc Artúr a sprintfutamon. Az „árnyékmunka” a spiritualitás, pardon: az ezobiznisz frissen büdös spanyolviasza. Rántsuk le a leplet, mint elszánt hátvéd a kiugró csatárt. Mi az az árnyék, túl azon, ami világéletedben közismert volt? Mert arra a google ezt dobta ki: „az árnyék egy sötét terület, amely akkor keletkezik, amikor egy átlátszatlan tárgy útját állja egy fényforrás sugarainak, így a fény nem jut el egy mögötte lévő felületre, és az a rész kevésbé világítottá válik, mint a környezete.” Frappáns, leülhet. Persze az árnyékügyi vállalkozók másra gondolnak.
A valódi árnyékmunka eredete meglehetősen régre, egészen Carl Gustav Jungig nyúlik vissza. Ő a személyiségünk általunk elfogadhatatlannak ítélt részeire használta az ’árnyék’ kifejezést. Azt mondta, hogy praktikus tudatossá és elfogadhatóvá tenni, mert így nyílik meg az út az integrálásukra, hogy ne egy dirib-darabokból álló, szétesett valaki legyél. Hangsúlyozom: ez alapvetően helyes és igaz törekvés. Csakhogy… Igen, az ezzel a szóval kezdődő mondatok tájékoztatnak, hogy valami végzetesen félrement.
A mai árnyékászok – természetesen mély tisztelet a nem üzleti motivációtól hajtott törpe és tisztességes kisebbségnek – nem akarnak ilyen zűrös méhkasba nyúlni, eszük ágában sincs komolyan megpiszkálni a valóban nem tudatosult részeket. Mert az macerás és nem rentábilis, még világgá szaladna a fejős tehénként kezelt és fejt kliens. Ugyanis az árnyékmunka – szerintük – évekig tart, nyolc napos fizetési határidejű, ciklikus számlával. Gyakran csak a felszínt kapargatják, a fingot fésülik és parfümöt permeteznek a nem túl illatos minőségekre. Közben persze biztosítanak, hogy ez igen, te bizony kanadai favágó módjára beleállsz és bárcsak több olyan ébredő hős járná a világot, mint te vagy. Nem ragozom; divattá alacsonyították a jungi eredőt, ahogy számos más, alapvetően értékes tan is így járt a profitéhség oltárán. Azért egy gyors pillantást csak megéri vetni ezekre a fényhiánnyal kopasztókra:
Világosság, fény, feltétel nélküli szeretet, univerzális tudat gyógyító ragyogása, csillámpóni, azonnali gyógyulás, mennyei vezettetés… Nem folytatom a felsorolást. Jellemzően ugyanők pufogtatták buzgó csősz módjára az ilyen szavakat és frázisokat. Mert akkor ez fizetődött ki, mint aktuális trend. Fény, ami vitathatatlanul csodás. De vajon, hogy a faszentbe lehet, hogy évekkel később jöttek rá, hogy ahol világosság van, ott megjelenik a sötétség is? Nem tűnt fel, hogy gyerekként a lámpa elé tartott kezünkkel tudtunk madarat, kutyát formázni? Miért kellett ehhez éveknek eltelnie? Jó, jó, a kérdés költői. A piac diktálja az igényeket. Csakhogy neked nem szabad, hozzád nem méltó, ilyen alábecsült ezo-fogyasztónak elfogadni magad, sőt:
Józan paraszti ész. Akkor is, ha soha nem műveltél földet, vagy éppen kifogástalan a modorod. A „paraszt” nem degradáló jelző és nem foglalkozásra utal. Sokkal inkább a kiegyensúlyozott, az összefüggéseket átlátó ember attitűdje, akit nem lehet csak úgy, könnyedén meghülyíteni. Aki megkérdőjelez, de nem csökönyösen gyanakszik. Igazi örömhír, hogy az ember alapvetően a józan paraszti ész birtokában és használatának képességével látja meg a napvilágot. Attól legfeljebb csak eltávolodik, ha a neveltetésének körülményei, például a szülői értékrend ütközik. Ám még fontosabb információ, hogy később – bármikor – visszatalálhatsz ide. Ahogy most is igazán jól jön a JPÉ (Józan Paraszti Ész).
Lehet, le akarnak éppen húzni. Nem baj. Őszintén mondom; a természet örökkön igaz törvényeinek tükrében. A farkas mindig meg akarja enni a bárányt, az őzet, a nyulat. Az a dolga, elvégre húsevő ragadozó. A zsákmányállatok feladata éppen ennek ellenkezője: megúszni a wolf-attakot, elmenekülni, túlélni. A farkas se nem rossz, se nem gonosz. Azt teszi, ami a természetéből fakad, ahogyan a nyuszi se fog rókát hajszolni és az őzek sem verődnek bandába hiúzt lincselni. Ha valaki belőled szeretne élni, ahhoz nem muszáj akkor se hozzájárulnod, ha győzköd, hogy nélküle egész önvalód egy koromsötét árnyék marad. A fény-árnyék dinamika a JPÉ segítségével a nyílt vízen találja meg és kínálja fel neked az ideális megoldó kép(let)et. Íme:
Kecses testű vitorlás hajó hasítja a habokat, vagy szeli a hullámokat – amelyik jobban tetszik. A szél belekap a dagadó, nyersfehér vásznakba, szinte hallod is az anyag kicsit ropogós hangját. A naszád büszkén és tempósan halad – ezt pedig kétségkívül a szélnek és az azt hasznosító vitorláknak köszönheti. Nélkülük alig-alig vánszorogna. A kép csodás, csakhogy nem teljes. Ahhoz le kell buknunk a merülési vonal alá. A törzs alján ugyanis tőkesúlyt találunk, egy olyan részét a hajónak, amit alapvetően sose látunk meg. Kivétel a szárazdokkos javítás, tisztítás, festés, avagy a borulásos hajótörés. Utóbbi finoman szólva sem kívánatos. Ám az egyébként szinte láthatatlan tőkesúly kínálja a stabilitást, az egyensúlyt, azaz a harmóniát. A szem a hajótestre és a vitorlákra fókuszál, nem őrá. Mégis: vele teljes a kép.
Ezt a snittet, a vízen úszó vitorlást őrizd meg – nem csak a szemhéjad mögött, de mélyen a lelkedben is. Ez meséli el a fény és árnyék viszonyát. Poláris földi valóságunkban pedig a kettő együtt kell, hogy legyen és működjön. Ezért életellenes, amikor szét akarják bontani a kettőt, mintha mindig éjszakát vagy soha le nem nyugvó Napot szeretnél. Utóbbit a sarkkörökhöz közel megtapasztalatod, ám ott sem évi 365 napon át; a fehér éjszakák „böjtje” a hosszú, napfénytől mentes tél.
kép: pixabay.com
További teljes elérésű cikkeket a Substack oldalamon találsz; ha még nem tetted, iratkozz fel most: https://substack.com/@ldonyijnos
