A mai cikket voltaképpen meg se kellett volna írnom. A rá fordított időben ciccenthettem volna egy párás falú, gyöngyöző sört a pilseni iskolából és a lábamat feltéve hörpölhettem volna el, valami mély, belső békével. Augusztus, hétvége. A dolgok nem pont úgy alakulnak, ahogy a legjobb lenne, de ez az elképzelt pillanat mintha kiemelne belőle. Csakhogy…
Szóval igen. A hűtőben ott a malátaszörp, vagyis a sör. Még nem bontottam ki, előbb összeállítom ezt a pár bekezdést, hogy ügyesen kiérdemeljem. Vagyis: teremtek némi értéket, majd megpukkantom a főzde gyümölcsét. Ez a vezérfonal, mai kényszeres szóismétlésem tengelye: érték.
A mai cikket voltaképpen meg se kellett volna írnom. Akadtak korok, amikor beszélni sem kellett arról, hogy az érték az alap. Nem volt szükséges levezetni, hogy amiből hiányzik, az értéktelen. Lingvisztika, magyarul nyelvészkedés: az érték szó kap egy fosztó képzőt (ez a ’-telen’). Tehát nem értékes. Értéktelen. Gagyi. Sz@r. És mint ilyen, hát szemétre való.
Ez a bekezdés a szókincsbővítés szolgálatában áll. Nem voltam rest és megkerestem, milyen rokonértelmű szavai ismeretesek az ’értéktelen’-nek. Íme: hitvány, silány, ócska, vacak, haszontalan, semmire való, gyatra, pocsék, nívótlan, csapnivaló, tré, avétos, hasznavehetetlen, használhatatlan, alkalmatlan, értéknélküli.
Mind valid, mind gyenge. Mert az az erő hiányzik, ami az érték konkrét kiherélése, amputálása az „értéktelen” csengésében. Mint a hajléktalan. Ott is azért sajog a szó zsigeri hangzata, mert hát nincs hajléka. A legalapvetőbb, oltalmazó kuckósságtól megfosztatott szerencsétlen. Hát ez a helyzet az értékkel és ha éppen hiányzik, az értéktelennel is.
A mai cikket voltaképpen meg se kellett volna írnom. Ha nem találkoznék lépten és nyomon irdatlan, egekig érő értéktelenséggel. A kommunikációtól kezdve az öltözködésen át az életszemléletig mindenhol. És igen, tudom: pont az nem olvassa ezt a pár gondolatot, akinek kéne. Tudod: az fizeti be magát vezetéstechnikai tréningre, aki amúgy is penge sofőr és az úton közlekedők 90 százalékánál jobban vezet (és véd ki necces szituációkat).
Mivel – sajnos – meg kellett írnom, ezért remélem, ha csak egy cickánypukival is közelebb jutunk az érték szentségéhez, joggal érezhetem, hogy már megérte (én meg talán meg- és kiérdemeltem végre a sörömet).
János
u.i.: Volt valami csóka. Tolkien vezetéknevű, keresztnevet meg annyit kapott, hogy csak a kezdőbetűit használta: J. R. R. Ez a fickó irkálgatott is, többek közt egy háromkötetes próbálkozást is neki köszönhetünk. Az a címe: A Gyűrűk Ura. Talán már hallottál róla. Hát ebből kölcsönzöm a záró verset, ideillik:
„Van, mi arany, bár nem fénylik,
van, ki vándor, s hazaér;
régi erő nem enyészik,
fagyot kibír mély gyökér.
Lángját a tűz visszakapja,
Árnyékból a fény kiszáll;
összeforr a törött szablya,
s koronás lesz a király.”
További teljes cikket olvashatsz a Substack oldalamon: https://substack.com/@ldonyijnos
kép: pixabay.com
