Bármennyire is elb@szott(nak tűnik) a világ, amiben éppen élünk, a lényeg nem változott. Te is, én is – mindannyian harmóniára törekszünk. Ezt most behúzott nyakkal írtam le, akkora közhely. De ki kell indulnunk belőle, mert mára egy nagy doboz kulccsal készültem neked. Ha ügyes vagy, sok mindent kinyithatsz velük. Amit meg akarsz (mert rájöttél, hogy ocsmány), akár be is zárthatod szépen és ügyesen.
A kapitális bullshit után folytassuk egy akkora ellentmondással, amire szegényebb országokban kempinget építenek:
Az ember, bár változik, míg él (azaz éppenséggel meg nem hal), ám a vezérlő eszméi, alapvető eszményei stabilak. Kultúrától, vallástól, társadalmi berendezkedéstől abszolút független örök értékek. Mint az arany, csak ez értékesebb. Úgy hívják: harmónia.
Minden körülmények között keressük, űzzük, hajtjuk és örülünk, mikor megérkezünk hozzá, bele, vagy éppen ő jár át bennünket. Gyakran pillanatok, boldog embereknek akár földi útjuk során állandó élet-társuk az a bizonyos harmónia. Szeretném elkerülni, hogy most olyannak tűnjek, mint Sanyi bá’ a kocsmában. Aki kedves, jóravaló férfiú, soha nem bántana senkit, de a harmadik fél konyak és melléjük kijáró kori sör után már kérlelhetetlenül elkezd észosztó módon szubjektív bölcsességet citálni, mint egy végtelenített Kossuth rádió nagyapád műbőr tokos Szokolja képében.
Aki gengszterkedik, a lövöldözésben, menekülésben, rablásban és osztozásban leli a harmóniát. Ha elküldenéd Indiába, hogy pihizzen pár csendes hónapot, meghalna frusztrált unalmában. A multitasking koronázatlan királya, aki egyszerre tíz dolognál kevesebbet már csak önérzeti okokból sem végez, pont ezt próbálja elérni, ahogy a kamillateától lelassult bölcsész a foteljében. Ahelyett, hogy az őrületbe kergetnélek az eltérő életutak számára igaz „harmónia” demonstrálásától, egyszerűen kérlek, lásd át, értsd meg. Még akkor is, ha egyik-másik távol áll tőled, mint politikustól a tisztesség.
Kellemes összhang úgy általában – ezt jelenti a harmónia, ha nem akarunk hivatalos definíció által kielégülni. Ezért nem egyenlő szimmetriával; az matek-fetisisztáknak való. Még az egyensúly áll a legközelebb hozzá. De mindez csak felvezető volt; ha úgy tetszik, teszteltem az állhatatosságodat. Mert a lényeg még csak most következik, ahogy először ocsmány welcome-drinkkel akarnak eltölteni, hogy később már kevesebb míves itallal okozz deficitet a céges karácsonyi bulin.
Képzelj el egy egyszerű vonalzót. Amivel tuti, hogy játszottál órán és a humortalan tanarad legorombított érte. A harmóniát a közepe jeleníti meg a „jóhiszeműség” szóval, balra a „bárgyúság,” jobbra a „gyanakvás” található. Már ki is rajzoltad az arany középutat és látod, mire figyelj. Ide is, oda is rángat a jóindulatú, de gyakran fogalmatlan, olykor végzetesen tévelygő környezeted.
Gyanakodj mindenre, ami és aki él és mozog. A hullára is, mert mérgez és hamar kísértetté avanzsál. Abból baj nem lehet, ha senkinek nem hiszel, nem bízol még magában a Jóisten certifikátos küldötteiben sem. Szóba ne állj idegennel, a pénztárcádat varrd az eleven bőrödhöz és inkább üss (vagy rúgj) előbb, mint kérdezz, ha támadást vélsz érzékelni. – ez a gyanakvók aranyszabálya.
Az ember alapvetően jó, a világ szép, szeressük egymást, gyerekek. Ha megdobnak kővel, akkor ne csak sima kenyeret hajíts vissza; illik mellé vajat, sajtot, füstölt lazacfilét és némi paradicsomot is csomagolni. Ha az egyik arcod megütik, persze, hogy tartsd oda a másikat, de az ég szerelmére, kérdezd már meg szegény pofozkodótól, hogy nehéz volt-e a gyerekkora és ha igennel felel, úgy add oda az értékeidet és hagyd, hogy erőszakot tegyen rajtad. Soha senkit semmiért ne ítélj meg, mert akkor a pokol kénköves tüzébe jutsz és az idők végezetéig lakodalmas technót kell hallgatnod. – így szónokolnak a bárgyúság hívei.
Brrr, kétszer is. Egyik rosszabb a másiknál. Nyilván kicsit túltoltam, mint plázacica a sminkelést, de már tisztábban látod, mint optikus a dioptriádat: mindkét véglet elborzasztó. És mi mégis láncot hordunk, akarom mondani, csacska szamár módjára ki-kitérünk feléjük. Mintha olyan kurva jó lenne. Hát nem az. Nagyon nem.
Boldog és megelégedett életet harmóniára törekedve érhetsz el. Ami olykor csak úgy érkezik, néha pedig keményen megdolgozol érte.
Minél bárgyúbb módon működsz, annál többször kínálod oda magad áldozatnak, amit a ragadozók (természetszerűleg) ki is használnak – ez nyilván kibillent az arany középútból.
Minél gyanakvóbban működsz, annál jobban beszűkíted magad; olyan leszel, mint egy élmény-bödönből mókolt tölcsér, csak éppen injekciós tűnyi helyet hagysz a jó és élteigenlő dolgok megérkezésének.
Már kis híján kitettem a pontot az utolsó bekezdés végére, hogy lefőzzem a jól megérdemelt dupla presszómat. Igen ám, de egy kicsi hang sustorgott és mivel nem tudtam agyoncsapni a forrását, hát meghallgattam. Igaza volt, mert azt duruzsolta, hogy ki ne hagyjam: a harmónia és a kompromisszum (= megalkuvás) nem fér össze, mint katartikus szeretkezés a szüzesség szigorú megőrzésével. Vagy ez, vagy az működik.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömöt szerzett,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő hírlevelek elkészülését:
