Bőven több, mint tíz éve írom a cikkeket, napi rendszerességgel. Ez persze több ezret jelent az esztendők során. Végig igyekeztem ügyelni, hogy minden egyes esetére készen álljon élesítve (beidőzítve) az aktuális írás. Mit mondjak: egészen bravúros százalékban sikerült, elvétve akadt kivétel.
Pár napig nem akaródzott a kék közösségi oldalnak üzemelni úgy, ahogy elvárható lenne. Ekkor – évekkel ezelőtt – hírlevélben küldtem a bekezdéseket. Meg aztán az első gyermekem születésénél is később jelent meg a bejegyzés; mert bár megírtam egy nappal előtte, nem gondoltam, hogy pont aznap és úgy megyünk szülni.
Volt persze olyan nyaralás, hogy minden előre megírt „konzerv” volt; olyan tartalom, ami szépen megjelent, amikorra beidomítottam és az egész írói-adminisztrátori széket valóban magam mögött hagyhattam. Egyvalamire viszont végig következetesen ügyeltem és nívós példákkal igyekeztem inspirálni magam:
Az írásra egyfajta előadói tevékenységként tekintettem. Nem akarom az „előadóművész” kifejezést használni, mert gyakran inkább az iparos munka, mintsem a lebilincselő fogalmazás jellemző. Azért igyekszem…
Sokkal könnyebb a dolgom azoknál, akik valódi színpadra állnak. Én ülök a gép előtt, a monitor innenső felén. Az „igazi” zenészektől, sportolóktól, színpadi emberektől viszont törekszem ellesni az egyensúly művészetét: az érzelmeket nem elnyomva a közlést, az adást, a cikkfaragást az egyéni hullámzás felett állónak kezelni. Sokáig ez – is – vezetett és le merem írni, hogy sikerült. Ehhez azért jól jött a megfogalmazott hitvallás:
Én vagyok a szűrő és az optika. Többségében kozmikus eredetű dolgokról írok. Egy-egy objektív pozícióról adok szubjektív tudósítást, ahogy az „egyéb” témáknál is szoktam eljárni. Tehát valahol én is benne vagyok a cikkekben, a látásmódom, az értékrendem, a tapasztalataim. Megesett, hogy valamiről azért nem írtam, mert túlságosan mély indulatokat keltett és el akartam kerülni „a közösségi alapelvek megsértését,” ahogy a Nagy Testvér fogalmaz, mikor piros lapot mutat fel. Úgy véltem: ez az egészséges harmónia; legyek benne, de amit kell, azt oldjam meg magam. A jelenlét mértékkel, érzéssel az igazi.
Bőven több, mint tíz éve írom a cikkeket, napi rendszerességgel. Jó volt egy kicsit visszatekinteni, de ha előre nézek, már nem látom, hogy tíz év múlva is pont ezt és így tenném.
Az írás örök szerelem és az ember nem hagyhatja cserben. Legfeljebb másképpen éli meg.
Ez a körforgás lényege.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömöt szerzett,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
