A bölcs ember mindig is nézte az eget, ám közben nem halhat bele az unalomba. Sőt: azt sem érezheti, hogy illetlen, varacskos jószág lenne, ha esetleg nevet, megkérdőjelez „hivatalos” előrejelzéseket. Persze nem szeretném, hogy egy full materialista találva érezze magát és a korai sötétedést kihasználva pokrócot dobjon rám, majd alaposan elagyabugyáljon.
Minden rendben, ha valaki magasról tesz a kozmikus mocorgások spirituális levezetésével. Szíve-lelke rajta. Kifejezetten tilos el- és megítélni őt. Én inkább együttérzést javaslok; úgy tekintek rá, mint aki világéletében a létező legsz@rabb 3 az 1-ben „kávéport” csusszantja a tasakból langyos vízbe. Azt hiszi, a legjobb reggeli itókát vegyítette, mert még soha a büdös életben nem ivott egy bivalyerős dupla presszót Mauróból, ahogy én főzöm.
Ideje visszatérnünk hozzád. Mert te olvasod ezt a cikket és téged érdekelnek az égi történések. És igen, a te dárdáddal verik a csalánt, amikor úgy írnak csillagprognózist, mintha végzős teológia-hallgatók próbálnának felkészülni a kellően áhítatos életpályájukra. A jelenséget jól ismered:
Történjen bármi, olyan szent tisztelettel szólnak égi vándorokról, ami felébreszti az emberben a „kicsi, jelentéktelen porszem vagyok” érzetét. Mint amikor besétálsz egy bazilikába és tudatosul, hogy az arányok a harminc méteres kék bálna által benyelt plankton relációjára hajaznak. Ott ’tényleg’ aprócskának tűnsz, pusztán a méreteidből kiindulva – még ha te vagy épp az érsek/bíboros is.
Akad persze ritka kivétel. Némely asztrológus/asztrozófus nem úgy viszonyul a planéták világához, mint a szalonspicces lakáj a meisseni porcelánhoz, azon aggódva, hogy ha összetöri őket, évekig tartó adósrabszolgaságba sodorja magát. Nemcsak nagyra tartom, de szívből becsülöm, aki mer árnyalatokat is ábrázolni csillagfürkész tudósítóként. Le a kalappal előttük és a többiek igazán követhetnék őket. Azért segítek a beazonosításban, ezen ne múljon.
Van a legalja. Egyes kulcs-kifejezéseket olvasva navigálj el pánikszerűen, mert ők jelzik, hogy több kiló vérbő élesztőt dobtak az asztro-emésztőbe, ami éppen láva módjára készül kitörni. Íme, a menekülést aktiváló stresszfaktorok:
„Ez a három csillagjegy jut egy zsák pénzhez decemberig.”
„Ettől a négy csillagjegy szülöttjétől várhatod, hogy igazi lepedőakrobataként varázsoljon el az ágyban.”
„Kiderül, melyik csillagjegyek csalnak majd meg törvényszerűen.”
Nehéz volt, na. Körülbelül úgy fájt – még elrettentő példaként is – lerni ezt a három mondatot, mintha frissen csapolt pilseni sört öntenék közvetlenül a korsóból a mosogatóba. Brrrr…
Ez az asztropöce, ne foglalkozz vele, még ha spirituális dugulás-elhárító is vagy. Csak sz@rakodsz, szinte szó szerint. A következő lépcsőfok se sokkal szívderítőbb.
Riogatás. Bármi történik, az végzetes. Örülj, ha túléled, de túl komoly reményeket ne táplálj.
A riogatós asztrológiától is agyfa…gyást lehet kapni. Csináljon akármelyik bolygó, bármit, egy a lényeg: veszélyes. Az ilyen asztrookádékok legordasabb mellékhatása az önbeteljesítő jóslatok generálása. Ha olvasol a retrográd Merkúrról, hogy közlekedési galibákat okoz, akkor tuti összehozol valamit. Lekésed az intercityt, meghúzod a kocsi bal oldalát, vagy egyszerűen csak kifordul a bokád, majd mikor otthon fekszel vele, mert cipónyira dagadva lüktet, még magasztalod is magadban az asztrológust, milyen vitézül látta előre. Erre sem érdemes sokat vesztegetni.
Végre eljutottunk a – tartalmát tekintve – minőségi munkákhoz. Őket becsületes, jóravaló, olykor kifejezetten kedves szakemberek készítik. Szándékuk tiszta, mint a nagypapa szigorúan a szűk családnak főzött szilvapálinkája. Kétely nincs, nem is lehet. Egy a bibi: nem elég bátrak. Ennek következménye pedig sótlan:
A mondanivaló hiába érhet akár kincset is, ha a második bekezdés végére belealszol. Kivéve, ha az illető legkomolyabb rajongójának vagy barátjának mondhatod magad és az iránta érzett szeretet miatt olvasod végig. Gondolj bele, mennyire szomorú fogásokat eredményezne, amennyiben és történetesen séfként szabadulna be egy profi konyhába. Íme, az analóg fikció:
A létező legjobb, gondosan válogatott alapanyagok állnak a fehér köpenyes, séfkéses varázsló rendelkezésére. A konyhai hierarchia csúcsán áll, személyzete kipróbált, remek, a dolgukat értő emberekből áll. A receptek… Jobban őrzik, mint a Svájci Nemzeti Bank aranykészletét. Eddig nyálcsorgatóan jól hangzik, ideje egy csavarral kiherélnünk mindezt:
Tilos fűszert használni. Elvégre minden alapanyag, még a víz is bír saját ízzel. Nulla extra ízesítő, vigye el az ételeket a saját zamatuk. Az egy dolog, hogy az első este félholtra vernék a séfet a feldühödött oligarchák és futballsztárok, de hamarosan az üvegportál is megkapná az első bazaltkockáját. Még ha újra is nyitnának, a Michelin a lángra kapott sörényű nyúl vágtájánál gyorsabban venné el az összes csillagot a helytől. Mert élvezhetetlen a főztjük. Mert ha nincs fűszer, nincs ízorgia és – végeredményben – nincs semmi, csak a csalódás, hogy „akár finomra is sikeredhetett volna.”
Ezt tapasztalni az asztrológiai, asztrozófiai előrejelzésekben is; mondom újra: tisztelet a kevéske kivételnek. Pedig se a föld nem nyílik meg, se a pokol kénköves bűzű tüzén nem ég menten el, aki élvezetesen merészel égi dolgokról írni. Látod, még én is itt vagyok, úgyhogy fel is teszem a százpontos kérdést:
Miért ne lehetne megszemélyesíteni például a Mars bolygót? Tökön fog rúgni? A Jupiter összezsírfoltozza a szélvédőmet? A Szati kilöttyenti a kávémat?
Kit bántasz, ha egy kicsit emberarcúként jelenítesz meg kozmikus minőségeket? Avagy:
Miért kell mindig a kriptás temetésnél elvárható ájtatos áhítat hangján írni? Miért jó, ha az olvasó apró szar…vasbogár-darabnak érzi magát, mire a végére ér?
Célérték, hogy a Petri-csészében szaporított egysejtű cselekvési szabadságát érezd magádénak, csak mert elolvastad a teliholdról, vagy a Jupiter-Szaturnusz trigonjáról szóló cikket?
Hát mennyivel jobb fűszeres, ízletes ételt enni?
Hát mennyivel jobb élvezetes, életigenlő érzelmeket ébresztő csillagtudósításokat olvasni?
Emlékezz: lehet, hogy a szomszéd utcában most nyitott meg a világ legjobb molekuláris gasztronómiát kínáló étterme. Lefogadom, hogy ajánljanak bármit (tényleg bármit), azt soha a búbánatos-tündérvirágos életben nem érzed olyan ínycsiklandónak, mint a nagyi ebédjét, a végén a házi baracklekváros túrógombócával (amiből hasfalrepedésig etted magad, ő meg, szegénykém, nem értette, hogyan is ürült ki a lábos olyan hamar).
Az igazán bölcs ember mindig is nézte az eget, ragaszkodott a finom falatokhoz és nem akart belehalni az unalomba – ezért élvezetes prognózisokat vár ma is.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömöt szerzett,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő írások elkészülését:
