Erős Kos telihold

Erős Kos telihold

Ha van erőd, mindened van. Ahhoz is, hogy a kellő tudást, kapcsoltokat megszerezd. Erő nélkül viszont nem könnyű. Csúszós, meredek út rögjei hátráltatnak a haladásban. A jó hír az, hogy nem kell nélkülöznöd az erőt. Sőt: több, mint bőségesen árad. Kozmikus főszponzora pedig a Kos telihold.

Telihold. Telés, maximum-információ. Nap és Hold egzakt szembenállását szoktuk teliholdnak nevezni. Olyan fényes, hogy akarva sem tudna elbújni az égbolton; nehéz nem észrevenni. Ahogyan a vele érkező erőt, lendületet sem könnyű a komód egyik alsó fiókjába szuszakolni. Ami pedig eleve kudarcra ítéltetett, azzal okos ember nem tölt el felesleges időt. Íme, a száraz tények:

Szeptember 29-én, pénteken késő délelőtt, 11 óra 57 perckor tűpontos a két égiest szembenállása. Ekkor a Nap a Mérleg asztrológiai jelének kerek 6 fok 00 percénél jár, a Hold pedig a Kos 6 fok 00 percénél. A Nap hátterében a Szűz csillagképének múltból elrugaszkodó lába látszik az Ekliptikán, a Serleg fényábrája pedig az égi egyenlítőn. A Hold mögött a Halak, illetve a Cet csillagzata mutatkozik. Most azonban kivételt teszünk.

Ezúttal nem vesszük végig, melyik csillagzat mit szimbolizál és hogyan hat rád. A telihold össz-energetikája ugyanis megérdemli, hogy látószöget váltsunk. Íme, a nagytotál: erő és kezdeményezés. A vágyott útra lépés, mert megérett a helyzet, pontosabban te magad értél meg rá. Addig csepegett beléd a vágy-nektár, míg végül elszánod magad és lépsz.

Kilépés a passzivitásból, a ledermedt, tehetetlen állapotból. Az összeszedettség fokozódása, az új utakra lépés hajlandósága. Mind erősödő pályára lép – tebenned. De! Senki, a csillagos ég különösen nem ígéri, nem ígérheti, hogy mindez és egyáltalán: bármi is az öledbe hullik.

Tedd oda magad. A verejték nem baj, sőt. Tedd oda magad és menni fog. Bírod erővel. A többi pedig köréd rendeződik.

u.i.: egy titkos kulcs: ha ennek ellenére sem megy, az Istennek se, akkor már nem erő, hanem görcs dolga. A telihold van annyira fényes, hogy megvilágítsa azt is, amit (már) nem kell erőltetned, mint az oszló angolna újraélesztését.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Lélekmesélő Halak telihold

Lélekmesélő Halak telihold

Érez, figyel, fülel a lélek. A Hold telik. Fénye ragyog, sugarai simogatnak. Szava halk, inkább a lelkednek szól, mintsem agyadnak. Késztet, ébreszt, telít. Érzelmeket mozdít, hullámok kelnek szárnyra. Néha könnyek is fakadnak. De valahogy természetes.

Aminek kell, elsimul. Megpihen végre. Másvalami felébred. Érzed, merre vezet valódi utad.

Ha engeded, szíved súgja a legjobb, legtisztább, a valódi, az igazi, a legjobb választásokat.

A fény, amit a holdtölte áraszt, utat talál. Mélyen belül, lélektükröd napelemét tölti csurig. Erőt, energiát ad. Amikor összeborzolódik a felszín, visszasugározza a mély nyugalmat.

Mert minden rendben van. Ez az alapvetés. Ami kimozgat, megmozgat. Átmozgat, hogy éld át és hasznosítsd. Légy rugalmas, hajlékony – erős, de keménység nélkül.

Varázserőd van. Tudj róla. Pálca se’ kell hozzá. Csak használd, ha helyzet van. Már ha olyan a helyzet.

Te vagy a kapocs. Múlt és jövő között a pillér. Te oldod fel a régi minták hordalékát. Te építesz erős, megtartó hidat, amin előre jutsz – de nem csak egyedül.

Az álom üzen. Igazat szól. Neked, hozzád – szívedhez, lelkedhez.

A végére – az impressziók után – pedig a Halak telihold tényszerű paraméterei:

időpontja: 2023. augusztus 31. csütörtök (hajnal) 3 óra 35 perc.

Hold ekliptikai pozíciója: Halak 7 fok 25 perc.

Nap ekliptikai pozíciója: Szűz 7 fok 25 perc.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Szabadító telihold

Szabadító telihold

Fura, különös játék jutott eszedbe. Csak egy darab textília kell hozzá, lehetőleg puha, ám sűrű szövésű. Ötleted szavára hallgatva bő háromujjnyi szélesre hajtogatod és a szemed elé kötöd, ami amúgy is csukva, de ez a kendőféle immár az önkéntelen kukucskálástól is megóv. És nekikezdesz, ahogy szoktál. Illetve…

A porszívó a helyén, nehezen is tévesztenéd össze bármi mással. Könnyű kitapogatni a kapcsolót, egész ügyesen megy a vakon porszívózás. A felmosás már bajosabb, de így-úgy megoldod. Persze, a könnyűvel kezdtél, ahogy kell. Mindenki így tenne. Mire odajutsz, hogy ablakot pucolj… Hát ki a búbánatos ménkű tudja pásztázó tekintet, árgus szemek és a bejövő, erős napfény nélkül megmondani, hol csíkos, foltos, netán légypöttyös az üveg?! Micsoda ostoba, elmebeteg sugallatnak engedve szerencsétlenkedsz a lakásban, órák óta, a szó legszorosabb érelmében kilátástalanul? A poén emléke is elszelelt; immár kínos, vérciki, gyerekesen nevetséges helyzetben találod magad. Ami nem baj. Azért, mert örökké emlékeztetni fog: néha (gyakran) nem mondhatsz le a rálátásról, ha valamit meg akarsz tisztítani.

Vízöntő telihold. A fenti két bekezdés a kedd esti holdtölte illusztrációja, nem más. Rálátás nélkül nincs (eredményes) tisztulás. A másik kulcsüzenet: tenned kell érte. Az augusztus 1-én 20 óra 31 perckor egzakt telihold fénye világítja meg aktivitásod fontosságát. Cselekedned kell, a fotel mélyéről a tettek mezejére lépve juthatsz előre. Lásd meg – a változatosság kedvéért – egy újabb takarítós példán keresztül:

Kényelmes karosszék. Valójában egész nap ellennél benne, legfeljebb néha dőlnél le egy kicsikét – nem, szó sincs róla, hogy lustaságból; csupán kinyújtóztatnád magad. De a pihe-puha, ölelő fotel, mint egykor az anyaméh ölel körül. Jó innen körülnézni – általában. Most azonban kezded felhúzni magad. Pedig egykor milyen csodás volt, ami miatt megy fel a pumpa. Egy kiadós csepp akácméz a legjobb fajtából. Az hullott tegnap a padlóra. Halkan, sunyi észrevehetetlenségében. És igen, beleléptél, elmaszatoltad, széthordtad. A finom, szürkés por pedig élesen rajzolja ki a ragadós területeket. Könnyű lenne felállni, elcaplatni a mosogatóhoz, szivacsot vizezni, majd leguggolva feltörölni. De snassz. Azt bárki megcsinálja. Te most másképp döntöttél. Teszteled bosziképességeidet. Annak a kurva konok foltnak magától kell eltűnnie. Illetve mit is beszélek: nem magától: tőled. Összpontosítasz rá. Eggyé válsz a maszattal. Koncentráció és meditáció szintézisre lép, úgy nézed és látod; már meg sem tudod különböztetni a fókuszált tekinteted képét a homályos, spirituális látványtól. Megfeszülve lazulsz bele; tudod: hatalmad adatott az anyag felett. Erről annyi mester, guru és csilliárdokért elvégzett tanfolyam győzött meg. Tessék, hiszek benne, akkor itt ez a makacs folt. Vizsgázz, tudás! Még a jó öreg hasprést is beveted, nyilván öntudatlanul, mert felnevetsz, amikor nyakon csíped magad. Levegő kifúj, új technika után nézel. Meghívod a lakás hangyáit. Gyűjtsék össze, amit kell. Eggyé válsz a hangyák szellemtestével és úgy szuggerálod: vigyétek innen a pi..tymallatba a járólapra száradt exmézet. Hess és huss. De fel nem állnál, a világ minden, lábad elé hordott kincséért sem. Mert nem kell bepiszkolnod a kezed azért, hogy tisztaság legyen. Oldja meg az Univerzum, majd besegít neki a Kozmosz. És persze a tisztítás angyalai, hiszen őket külön meghívtad. Mi baj történhetne?

Csak annyi, hogy a folt marad, te meg valóban az egekig idegeled magad. Tegyél érte. Ragadd a meg a lehetőséget, még akkor is, ha az éppen egy vizes szivacs képében kínálkozik, mint a fenti példában. A Vízöntő-Oroszlán tengely üzenete markáns: láss rá és pucold meg. Ha kell, a padlóra csöppent és mamusszal szétkent mézcseppet, amennyiben szükséges, az életed alapjait egyaránt. Lényegi különbség nincs, „csak” a nagyságrendben.

Fogd munkára az érzelmeidet. Mint minden telihold, a mostani is erősen és mélyen megmozgatja lelkedet. Nosza, konvertáld át a megérintettséget tettekbe! Mégpedig lendületes, érzelemvezérelt ténykedésekbe. Mindenkinek – különösen neked – jobb lesz. A passzivitás ugyanis éppen nyári szabadságát töltve egy nyugágyban piheni ki az egész éves láblógatást. Neked viszont dolgod van. Nem is kevés és nem kevésbé fontos.

Világosságra törekvésed figyelemre méltó, ígéretes jutalomfalatot is kínál. Ez pedig a különleges megoldások bevillanása. Ráérzel, hogyan tudsz célt érni – másképp, mint eddig próbáltad. Az újdonság pedig valóban varázslatos módon dolgozik érted. Gazdagabb eszközkészlet, többféle út a helyes célig, kifinomult megérzések, hogy csak párat említsek az extrák közül. Persze a lista másképpen is folytatható. Leginkább fölfelé tekintve.

Szintemelkedés. Olyan szó és általa lefedett minőség, amire kevesen mondanak nemet. Ezt kínálja a csillagok világának tanulmányozása. Mindig üdvös és építő, ám holdtöltekor elengedhetetlen. Így járunk el mi is, azaz megvizsgáljuk, Nap és Hold szembenállásakor mit súg a csillagok ragyogása.

Tetteid magukban hordják az eredmény ígéretét. Ez a jól hangzó kijelentés sziklaszilárd alapokon nyugszik. Központi csillagunk, a Nap éppen a Rák fényábrájában jár, annak is egy különleges pontját érintette. Ez pedig a Méhkas, más nevén a Jászol, megint másutt M44, avagy Praesepe csillaghalmaz. Itt írtam róla: https://ladonyijanos.hu/egi-szerelemero-segit-foldi-boldogulasodban/

A foganás és égi termékenység jelölője. Olyan sűrűségben, mint a nagyid szilvalekvárja volt: húsz kiló gyümölcsből – három nap kitartó főzést és keverést követően – készült néhány, nem sok üveggel. De abban minden rost és gyümölcscukor, spirituális értelemben pedig a nyár napfényesség-esszenciája benne volt. Ennyire bőség-fókuszúan felvértezve lép a Nap a Holddal szembe, hogy táncra hívja. Egy dolgot azonban tarts észben:

Áldásos legyen, ami felé törekszel. És nem, nem vallásos értelmezés szerint. Magas, azaz a legmagasabb szempont szerint kell passzolnia a méltányos és korrekt eszmeiséghez. Ha túl ködös ez a meghatározás, következzen egy remek szemléltető példa.

Adócsaló, feketén foglalkoztató, okosba dolgozó. Mind igaz Dezsőre, de ennél jóval több is. Ő a környék legtehetősebb vállalkozója, bűnözője, üzletembere – ki hogy nevezi. És Dezső, valamint az ő munkássága régóta csípi a szemedet és pulzálva döfködi igazságérzetedet. A régi, Kevin Costner-féle Robin Hood sokadik újranézését követően végre dűlőre jutsz: betörsz Dezsőhöz. Megérdemli. Amit elveszel, annak a felét el fogod osztogatni, ez szent elhatározásod és fogadalmad. Elkezded tervezni az akciót: beszélteted a postást a kocsmában, milyen vagyonvédelem vár rád odabent. Kifigyeled a kamerák látószögét, megtanulod a két kutya nevét és azt is, hogyan kenyerezheted le őket. Végül, a Nagy Napon dugába dől minden, kútba esik személyes Ocean’s Eleven projekted. Nem, nem köpött be senki. Nincs tégla beavatott ismerőseid között. Nem a balsors kócosra bosszantott angyala üldöz. Egyszerűen csak leverted a lécet. Valahol, alacsony, torzsalkodós szinten tán igazad is lehet. Ám nem kellett sokkal feljebb emelkedni, hogy bebizonyosodjon elhatározásod önbíráskodásba csomagolt kicsinyessége. Bukta, egyes, viszlát. Nos, erre gondolj, ha meg szeretnéd érteni a magasra irányuló szándékot. Most pedig vizsgáljuk meg a Hold helyzetét, ami világos és egyszerű.

Minden, a valódi utadon megtett lépéseddel csiszolódsz. Ez az üzenet nem igényel se aprólékos kibontást, se magyarázatot. Önmagáért beszél. Égi kísérőnk a Bak fényábrájából sugározza az adást, ösztönözve a fejlődésre és a benned élő megváltó erők működtetésére. Cserébe emlékeztet: jár a jó érzés, az elégedettség – fogadd el, itasd át magad időről időre vele. Ha pedig a belekényelmesedés rémétől tartasz, dőlj hátra és nyugodj meg. Nincs összekapcsolódás a kettő közt. Ezt egészíti ki a holdtölte további extra adaléka, amihez két bolygó kínál remekbe szabott mondandót.

Kifinomult megértés. Ott lelsz mintázatra és értelemre, ahol eddig tömör, szürke fal, egyértelmű elutasítás és hét lakattal zárt kapukról történő fájó lepattanás várt rád. A Merkúr és a Szaturnusz egzakt szembenállása cizellálja a telihold energetikáját. Itt is Oroszlán-Vízöntő tengelyről beszélhetünk, ám csillagképi értelemben. A terjedelem kordában tartása miatt mélyebben nem megyünk bele a két égitest pozíciójába, de itt tudsz egy kicsit alaposabban tájékozódni:

Merkúr: https://ladonyijanos.hu/a-szuz-merkur-igazi-fenyes-arca/

Szaturnusz (éppen együttállásban a Fomalhaut csillaggal): https://ladonyijanos.hu/igy-vess-veget-a-maganynak/

A szembenállás (más nevén oppozíció) a kiegészülésre, teljességre törekvés inspirációját adja. Ezzel a szemmel érdemes mind a teliholdra, mind a hozzá kapcsolódó, azonos időben fényeskedő Merkúr-Szaturnusz kapcsolódásra tekintened.

Élj.

Határozz el és mozdulj.

Emlékezz: bordakosaradban dobogó szíved nem csak egy vérpumpa. Sokkal több annál. Ő súgja meg, mi a valóban helyes irány számodra, még ha agyad sikítva tiltakozik is. Mindegy. Mindig az érzelmi döntés a jó döntés. A mostani telihold idején kiváltképp.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Ihletett Bak telihold

Ihletett Bak telihold

Élő embert nem hagy hidegen a telihold. Akit egyáltalán nem érdekel a csillagos ég világa, az is látja, ha telik a Hold. Aki pedig nyitott a kozmikus mozgásokra, az – ha mást nem is – a teliholdról szóló írást elolvassa, a videót megnézi. És jól van ez így. Egyszerűen mondva: ekként vagyunk programozva.

Lélek, érzelmek, cselekvés. Nem csak megérint a telihold. Tettekre is sarkall. Időnként problémát okoz, ha ez tudatosulás nélkül valósul meg. Gondolj a „holdkóros” kifejezésre, vagy guglizz rá a bűnügyi statisztikákra: telihold idején jelentősen élénkül a törvény (BTK) keretein túlra terjeszkedés. Ez persze most sem jelent kényszert. Kaptál nyakat is, azzal pedig – meszesedési foktól függően – többé-kevésbé könnyedén nézhetsz az ég felé. Azaz magasabbra. A megoldás ugyanis nem a földön mászik, hanem az égen repül – vagy éppen fényeskedik. Mint a Bak Telihold.

Ha már tudsz róla, többet hozhatsz ki belőle. Alapigazság, akár a sportra, akár vizsgahelyzetre alkalmazzuk, de a telihold sem kivétel. Sőt. Számíthatsz rá. A világ kifordulhat a sarkaiból, széttárhatja kezeit a kutas, vágtázhat az infláció – telihold akkor is érkezik. Megbízhatóan, menetrend szerint. Minden áldott hónapban rád mosolyog. Most is, mégpedig szélesen.

Bak telihold. Nap és Hold áll egymással szemben, ezt nevezzük holdtöltének. Ennek tűpontos ideje július 3. hétfő 13 óra 38 perc. Érzelmekből kiemelkedő megoldás, lélekből fakadó praktikum – elsődlegesen ilyen hatásokra építhetsz. A Bak-Rák tengely egyértelműen rajzolja ki a mély érintettséget és a továbblépve fejlődést. Ez azonban csak az asztrológiai megközelítés. Nem lebecsülve: ennél többet is tud. Elég hozzá feljebb emelni tekintetedet. Fel, a csillagok fényes világába.

Késztetés, amivel a megúszásra játszást a legjobbadra cseréled. Erre ösztökél a Nap pozíciója. Központi csillagunk az Ikrek fényábrájában jár, annak egy egészen különleges pontján éri a Holddal való szembenállása. Castor és Pollux. Halandó és halhatatlan, mulandó és örök kettőse. Az Ikrek – bár megmutatja a polaritást – egyértelműen jelzi: az igazi az, ha látod mindkét oldalt, de felülről a kerek egészet, aminek a kettősség része.

Napunk – stílszerűen – az Ikrek Napkapujának Castor-oldalán lépdel. Rámutat: mi az, ahol érdemes – tetteidben megmutatkozó módon – szintet lépned. Kaptál inspirációt, amivel látod ugyan a könnyebbik utat, de mégis a jobb, magasabb minőségű döntés vonz. Erre rezeg lelked, erre indul lépted. Zárójel: ahogyan egyetlenegy telihold, a mostani sem kényszerít semmire. Szabad akaratod übereli, választhatsz mást is, de mélyen belül érzed, mi a helyes irány. Cselekedeteidben ott az emelkedés és meghaladás lehetősége – erre inspirál a Castor oldalán járó Nap.

Él benned olyan bölcsesség, amivel képes vagy elengedni a pillanat okozta görcsösséget. Ezt vési be a lélek síkján a Hold helyzete. A Nyilas csillagkép nem a szó klasszikus értelmében vett tudás, hanem a valódi bölcsesség jelölője, amire figyelmedet irányítja. Azaz: nem tanulnod kell érte, hanem felszínre hozni. Nem iskolázottá válni, hanem bölccsé. Ami – jellegét tekintve – állapot.

A telihold szembenállás. Ezt a fényszöget asztroszlengben oppozíciónak is nevezik. Magas szinten kiegészülésre, teljességre törekvést takar. Ezért (is) érint meg annyira minden telihold. Már látod, milyen ragyogó, nemesítő módot kínál. Olyan eleganciát, ami a mai világban talán nem annyira forog közszájon, mégis: örök. Időt álló és nagybecsű. Ám még ez is fokozható.

Zodiákus jel, ekliptikai (azaz a Nap útját szegélyező) csillagképek és végül az égi egyenlítő (idegen kifejezéssel: equator) fényábrái. Ez a fejlődés útja. Ha egy adott égi állásra rajzolt asztroszkópot nézünk, így jutunk egyre magasabbra. Ideje a legutolsó, tehát leginkább emelkedett üzenetet kibontanunk.

Unikornis, Egyszarvú, Monoceros. Több névvel is lehet illetni a Nap égi egyenlítői hátterét. Ő mutatja meg, hogy az isteni egység a lényeg, a legfontosabb. Erről ebben a videóban beszéltem bővebben: https://www.youtube.com/watch?v=D4fjpuiTS7o

A megismerések szintjei kellenek ugyan, sőt: elengedhetetlenek, mégsem való beleragadni. A célt a csillagkép szarva mutatja meg, ami pontosan a Tejútra, az Istenek Útjára mutat. Tehát: lásd és éld meg a földi valóságban a kettősséget, de ne tapadj bele az ítéletesség mocsarába. Ezt anélkül is képes vagy megtenni, hogy Kalkuttai Szent Teréz köpenyét kanyarítanád magadra. Ha most még nem megy tökéletesen, sebaj. Beállíthatod célértékként.

Az isteni szikra fellobbanó fénye: ez a kijelentés igaz a Tejútról éppen „lelépő” Holdra. Lelép, azaz elhagyja az Istenek Útját, ez azonban nem egyenlő a közbeszédben megszokott „faképnél hagyással.” Égi kísérőnk magával hozza a világosságot. Azt a tündöklő, lélekbe impregnált rezgést, amit a tejúti érintettség plántált belé. Egyszerűbben és világosabban megfogalmazva: jobb minőségű döntéseket tudsz hozni, ha azokat tiszta érzelmeid alapján határozod el. Nem zsigeri indulatból: finom, letisztult érzelemből. Ebben az esetben ott a Tejút-féle isteni hátszél, amivel meglepően messzire juthatsz.

Lelki érintettség és cselekvés. Akármelyik értelmezését is nézzük, e kettő állandó minden teliholdnál. Figyelj befelé, tegyél kifelé. Ez a rövid és velős üzenet. A támogatás magasztos, panasz nem érheti. Számíts rá, élj vele, megéri. Nagyon.

kép: pixabay.com

– ha tetszett a bejegyzés,

– ha szeretted olvasni,

– ha örömet okozott,

megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő írások elkészülését:

https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus

Telihold: Mérleg, Holló, érzelmek

Telihold: Mérleg, Holló, érzelmek

Jobb nagy levegőt véve önként lépned, mint megvárnod, hogy beteljen a pohár és borítsd a bilit. Sokkal jobb jóval az utolsó csepp előtt cselekedni. Vélhetően már mindkét változatot kipróbáltad. Lényeges a különbség köztük, mégpedig magad miatt:

Az első változat méltó hozzád, arról nem is beszélve, hogy több benne az öröm és a szabadság. A start idejét, módját és a tempót is te határozod el. Tiéd a nyugodt bátorság képzeletbeli érme, később is emlékeztetve érdemedre.

A második verzióra igaz lenne a „katartikusabb” jelző, már ha maga a „katartikus” szó fokozható lenne. De nem az. Felkavaró, de megtisztító és feszültségoldó hatású. Ezt írja az idegen szavak szótára. A boruló éjjeliedény a szerteömlő matéria mellett e három dolgot teszi veled: felkavar, megtisztít, oldja a feszültséged. A kontroll szintje lényegesen alacsonyabb a másik módozathoz képest. Egyvalami azonban közös bennük:

Érzelem-vezérelt döntést hozol. Ha minden jelentős elhatározásodra el tudnád ezt mondani – optimális lenne. Előzzük azért meg a felszaladó szemöldököket: az „érzelem-vezérelt” nem egyenlő zsigeri, ösztönszintű, indulatcentrikus véglény-működéssel. Bizonyos időszakokban pedig mérhető és tervezhető az érzelem-tolulás, több hatóság és hivatalos szerv is kalkulál vele. Csak a két, leginkább kézenfekvő példa: rendőrség és mentők. A sok asztroguru mellett ők pontosan tudják, mikor van új- és mikor telihold.

Mindkettő megmozgat, a telihold egyenesen érzelmi tolulásokat is képes stimulálni, erre vezethető vissza a riasztások megnövekedett száma kék villogós szervezetek praxisában. Minden látszat ellenére nem a Hold hülyít meg és esze ágában sincs összezavarni. Azoknál működik a káosz-faktor, akik amúgy is indulatkezelési problémákkal küzdenek és erős hasonlóságot mutatnak az ösztönlénységgel. Az ok prózaian egyszerű: nincs tisztában azzal, mi vagy ki lakik a lelke mélyén. Ebből pedig valóban adódhatnak galibák, de nem a telihold a saras. Rád pedig egészen másképp: érzelmi stimulációval hat. Ebből pedig cselekvés születik.

Telihold a Mérleg jelében. Pontos ideje: 2023. április 6. csütörtök reggel 6 óra 35 perc. Ekkor egzakt a Kos jelében járó Nap és a Mérleg cikkelyében kocogó Hold szembenállása. Több tucat, egyenként igaz jelző és jellemző közül a harmóniavágyat emelem ki. Olyan jól esne, ha minden történés, hullámzás ellenére és mellett megélnéd a számodra ideális harmóniát. Ez nem feltétlenül azonos a barátod, szomszédod, főnököd harmónia-eszményével. Nem baj.

Lélek, érzelmek, változás. A Hold jellemzéséből ragadtam ki őket. Megérint, hat rád a telihold; most éppen arra ösztönöz: térj vissza az egyensúly útjára. A szemközt lépdelő Kos Nap pedig az újító lépések, az előre vivő, valódi változások testesítője. A „cselekvő én” szerepét mutatja meg minden ember születési képletében. Lépj, tegyél, alakíts, újíts. Nem is akárhogyan: a jövő fényét szem előtt tartva.

Futni, könnyedén szökkenni, lendületesen elrugaszkodni. Mind igaz a Szűz csillagzatának jövőbe érkező lábánál haladó Holdra. Ezt a fajta, kissé légies, mégis: valós lépések megtételére ösztönző hatást érezheted odabent. Nem vánszorogsz, se csiga, se teknős-attitűd nem nehezít. Helyette a gazella, az őz, az agár könnyedsége az, amivel érdemes elmozdulnod. Igen, a kínkeserv szabira ment. A Nap útjának csillagképein túl még egy „apróság” érdemel említést.

Holló. Értékek őrzése, átadása; esszenciális bölcsesség. Valahol mélyen belül – minden felszíni látszat ellenére – érzed, merre kéne, azaz: merre kell menned. A telihold a Corvus égi egyenlítői fényábrájában köszönt rád. Gyönyörű üzenetet küld felettes énednek: soha ne alkudj meg. Pontosan tudod, mi az az eszménykép, az az értékrendszer, ami valójában te magad vagy. Minden érzelmi döntésed, minden változtató lépésed álljon összhangban ezzel az aranystandarddal. Ha csak ezt az egyet megteszed – nem árt akár ki is mondanod -, már nyerőben találod magad. Ha pedig az érkező sugallatokra is figyelsz, mesés hab a tortán.

kép: pixabay.com

Pin It on Pinterest