A mai cikk témája az igényesség, mégpedig spirituális értelmezésben.
Célszerű törekedni rá, ide fogunk kilyukadni a végén, ezzel se titkot nem árulok el, se poént nem lövök le. A valódi kincset ugyanis a következtetés levonásához vezető úton gyűjtjük össze. Ehhez pedig semmi mást nem kell tenned, mint pár perc figyelmet szentelve a témának végigolvasnod a következő bekezdéseket.
Első lépésként kikerüljük a csapdát. Ehhez ismerkedjünk meg a kereső által első helyen feldobott „hivatalos” definícióval. Szerinte ezt jelenti az igényes(ség):
„Kívánalmakkal rendelkező (személy), akinek egy szolgáltatással, termékkel, dologgal kapcsolatban kielégítendő követelményei vannak, aki szükségletei kielégítésében minőségi, színvonalbeli óhajt támaszt.”
forrás: https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Ig%C3%A9nyes
Van benne igazság, nem mondom. A teljes képtől ugyan messzebb van, mint mangalicától a távrepülés, de nyomokban igazságot tartalmaz. Egyértelműen sugallja, mire is szokták használni az igényességre való hivatkozást.
Túlárazás. Egyetlenegy rövid, tömör szóval leírhatjuk, hogy egy hirdetés – kínáljanak bár ingatlant, autót, táskát, kézműves desszertet – az „igényes vevőnek” szófordulatával a (túl) borsos árat indokolja. Végeztem egy gyors esettanulmányt, ami mindezt alátámasztja:
Az ország legnagyobb, ingatlanokat kínáló hirdetési portálján (ingatlan.com) beállítottam a részletes keresőt. Elég pontosan céloztam: 51 négyzetméteres békásmegyeri panellakásokra szűrtem. Részben azért, mert a kínálati árak szórása ennél az lakásféleségnél (lakótelepi betonfalazat, adott alapterület, egyforma elrendezés) a legkisebb. Másrészt majd’ hét évig, kicsi gyerekkoromban pont ilyenben laktunk, azaz rendelkezek némi személyes tapasztalattal. Erről a könyvem prológusában írok részletesebben (https://ladonyijanos.hu/konyv/).
A 45 találat nem is olyan sok. Jellemzően 55-65 millió forint között helyezkedtek el az eladók elvárásai, azaz a megjelölt vételárak. A csúcs 69 millió forint, nyilván frissen felújított lakás. A hirdetés szövegében ilyenkor szinte elmaradhatatlan az „igényes” kifejezés. (forrás: https://ingatlan.com/lista/elado+lakas+51-m2+panel-lakas+bekasmegyer+ar-szerint?page=1)
A következtetést nem nehéz levonni: igényes = ugyan jó minőségű, de aránytalanul drága. A pszichológiája is ezt támasztja alá, ha folytatjuk a fenti példát. Ötmillió forint értékű felújítás esetén egy profin megírt szöveggel akár 7-8 millióval többért is eladhatjuk egyazon ingatlant, ugyanis hajlandó vagy felárat fizetni. Nem csak te: én is és úgy általában a klasszikus (poroszos) oktatási rendszerben szocializálódott vevők mind:
Tartsanak igényesnek, ne bugrisnak. Ez a vezérelv. Inkább mélyebben nyúlok a zsebembe. Megveszem többért, mert nem akarom, hogy fukarnak, sóhernek, netán sz@rrágónak tartsanak. Ez azonban nem igényesség, csupán a régi „jó” megfelelési kényszer gyakran öntudatlan pörgetése. A valódi igényesség ugyanis egészen másvalami:
Törekvés. Maga az igényesség határozott szándék.
Hajlandóság, vágy, ambíció, hogy elérd, megkapd, megteremtsd, kiválogasd a legjobbat. Avagy válj azzá, ebben az esetben attitűd. Most pedig tekintsük át, mindez hogyan néz ki a spiritualitásban. Suszter a kaptafánál, meg aztán a saját udvaron való söprögetés az üdvös, úgyhogy az asztrológia/asztrozófia világából merítem a következő szemléltetést:
Van az igénytelen full-pöce szintje. Valahogy így képzeld el őket; olykor szembe is jön egy-egy hangzatos cím:
„Ezek a csillagjegyek egy zsák pénzt kapnak a következő két hétben.” vagy:
„A következő csillagjegyek a legjobbak az ágyban, közülük válassz, ha tuti szeretőt akarsz.”
A sort vég nélkül, de öklendezve folytathatnám csak. Ehelyett ragadjuk ki a második példamondatot némi szétcincálós lebontásra. Skorpió, Mérleg, Nyilas, Vízöntő. Általában őket emelik ki a zodiákus köréből és címkézik fel a „jó szerető” státusszal. Ugyanakkor mondjuk a Bak kapcsán sajnálkozva állítják: ne nagyon várj túl sokat, mert valami hideg fatörzzsé dermed, amint vízszintesbe kerül. Játsszunk csak el azért a kiindulással:
Bak Nap, oké, ez adott. Mégis: lehet neki Skorpió Ascendense. Ha a Mars a Rák jelében, a Vénusz pedig a Vízöntőben tobzódik a képletében, valódi – potenciális – lepedőakrobata vagy Végzet Asszonya is lehet az illető. Zárójel: ez csak egy aprócska, önkényesen kiválasztott példa. Nincs ennyire primitív determináció, csak szerettem volna megmutatni az ordasságot, hogy tegyünk végre pontot az igénytelenség legaljára.
Az ilyen kattintásvadász (az eredeti kifejezés: – clickbait – jóval plasztikusabb) okádékok közös paramétere, hogy 2-5 perc múlva már az égegyadta világon semmire nem emlékszel belőlük. A nagy átlag valahol a „tól,” azaz két perc körül tanyázhat. Spirituális értelemben nagyjából annyira tápláló, mint amikor az összesöpört fűrészport tömörítik, némi Vegetával ízesítve kétszersültként kínálják fel. Talán meg lehet enni, de az emésztésed nem köszöni meg. Nagyon nem.
Az igényesség ismérve: nem rág szájba. Ezzel szemben tájékoztat, elgondolkodtat, hagy és enged választást, mi több: bátorít rá. A spirituális igényesség épít terád, az érdeklődésedre; feltételezi, gyakran el is várja, hogy képes vagy gondolkodni, önálló következtetéseket levonni. Nem divat manapság, de minden korban éltek hülye trendek.
Szikra-energia. Talán ez a leginkább passzoló képzet.
A spirituális igényesség felvillant, hogy benned és általad lobbanjon lángra a lényeg. Szerénytelenség nélkül merem leírni, hogy a munkásságomban törekszem rá, egyfajta értékmérő, zsinóros vezérelv. Nagyon-nagyon halkan pötyögöm le, hogy pár alkalommal végeztem kísérleteket.
Írtam olyan szösszenetet, ami nem annyira az intellektust, mint a zsigeri érzelmeket célozta meg.
Mondhatni felrobbant az olvasottság tőle, ám köszönet nem volt benne. Mint amikor kiteszik a döghúst és érkeznek a hiénák, sakálok, keselyűk és egyéb, kevésbé vonzó jószágok. Arra mindenesetre tökéletes volt, hogy demonstrálja: működik, vállalhatatlanul magas eszmei árért cserébe.
Én viszont nem szeretek öngólt lőni, úgyhogy az eredmények elemzése után – némi borzongással – búcsút intettem még a tapasztalgatásnak is.
Van, amit egészen egyszerűen nem értenek azok, akik a feljebb átbeszélt, ösztönökre ható jóslásokra gerjednek. Mi több: sokaknál egyes témák, gondolatmenetek, összefüggések a biztosítékot is levernék. A spirituális igényesség nyomvonalán járva ezért fogalmazok gyakran a „haladóknak” szóval egy-egy téma kapcsán.
Tedd magasra a lécet és tekints magadra haladóként. Senki nem várja el a vérprofizmust, a törekvést ellenben te magadtól igen.
Így szép, így méltó (hozzád).
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömöt szerzett,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus
első, eredeti közlés: 2024. június 9.