Ladonyijanos.hu

A mai cikk személyes, ha hajón dolgoznék, akkor így kezdeném: gyere, barátom, most körbevezetlek, ahová sose szoktál bekukkantani, meg amúgy is ott lóg a „belépés csak a személyzet számára” tábla (direkt nem az „idegeneknek tilos a bemenet” verziót írtam, az sokkal morcosabb, mint ahogy én írni szeretnék neked). Gépház vagy konyha, műtő vagy műhely, édesmindegy. A színfalak mögé invitállak, ahol nemcsak alkotni, de hibázni is szoktam. Kezdjük a legutóbbival, mert az ordasra sikerült:

 

Szent Iván napján, azaz június 24-én röppent ki egy – amúgy tényleg remek – írás. A témáját a Nap és a Szaturnusz quadrat fényszöge szolgáltatta; csodajó, sokféleképpen értelmezhető kozmikus állás. Én igyekeztem felnőni a feladathoz, ami – ha elkövethetek ennyi szerénytelenséget – nagyjából sikerült. Maga a szöveg, a bekezdések egyszerre informatívak és olvasmányosak, legnagyobb kritikusom (én magam) sem köpött egyet fanyalogva (mintha erjedt gólyatrágyás palacsintával kínálnák), mikor átolvastam, s készültem az „időzítés” gombra kattintani. Pedig hát a hiba már benne kuckózott, még ha az alma külleme fényes és szép, belül pedig mentes minden sunyi féregtől és vicceskedő kukactól. El is mesélem, miért:

 

Időzítés. Mivel előre írok – már ha van időm -, ezért be is ütemezem a tudósításokat. Itt viszont, nincs mit szépíteni, elb@sztam a direkciót. Egyszerre egy-két hétre írom ki, miről szóljanak a napi előrejelzések és igazán ódivatú módon egy excelben vezetem. Van úgy, hogy valami rendkívüli történik a nagyvilágban, akkor borulhat, de szamár- és asztrozófus-vezetőnek megteszi. Az ominózus karcolat jó, de a dátumok nem oda passzoltak, a néhány nap különbséggel jelentkező Nap-Neptunusz quadrat idejét adtam a Nap-Szaturnusznak. Kölcsön, örökbe, mindegy is. Tévesztés, elkalandozó koncentráció, vagy éppen a vénülés és leépülés jele. Hát, ez a kiindulás, most pedig a mozgatórugót világítom meg:

 

A jellem(em) gyengesége és a szakmai alázat(om) nem megfelelő szintje okozza az ilyen elírásokat. Akasztom a hóhért, de hát magunk közt vagyunk, pont előtted akarnám szépíteni, amit nem lehet? Szóval tudom, mit és hogyan akarok megírni, világos képpel bírok egy-egy cikk tartalmát, stílusát és terjedelmét illetően. Legtöbbször amolyan elmetérkép-jellegű vázlatot is firkálok róla, hogy vagy kövessem aztán, vagy hagyjam a csodába. Nem igazán bonyolult képlet, belátom, mégis: jóval több, mint egy évtizede, írások ezrein át bevált. Pont emiatt csúszik olykor homokszem az amúgy többé-kevésbé olajozott, ritkán nyikorgó szerkezetbe:

 

Nem is feltételezem a hibázást. Nyilván ez komolyabb elfogultságot is jelez, de hát, ha minden világos, miért bakiznék? Persze összejön gyakran, elütések, betűduplázások, ilyesmi. Ezek zömét az ön-korrektúra során nyakon csípem és kíméletlen kolumbiai módon likvidálom. De Harry Potter is túlélte az addig legyőzhetetlennek tűnt Voldemort támadását, így bizonyos malőrök is átvészelik nem annyira sas szemem pásztázását. Ha pedig több puszta elgépelésénél, akkor Nap-Szaturnuszt kapsz Nap-Neptunusz idején. A vallomás végére készültem egy kalapáccsal:

 

Nem, nem téged akarlak halántékon csapni, hogy aki tudja, az élve már nem jöhet ki. Elütöm az élét a dolognak, relativizálom a gyarlóságomat, mégse nyomjon úgy a felelősség, mint úthenger a lágy aszfaltot. Tehát örülök, hogy nem a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér irányítótornyában dolgozom, vagy hogy nem agysebészként keresem a kenyerem. Az én hibáim következményei – Istennek hála – jóval kisebb súlyúak említett alkalmazottak vétéseihez képest. Ez az én óriási szerencsém – neked meg további önfeledt olvasást kívánok az eljövendő cikkeimhez, a tökéletességre törekvés ígéretével. Hátha bejön..

 

További teljes cikket olvashatsz a Substack oldalamon: https://substack.com/@ldonyijnos

 

kép: pixabay.com

Iratkozz fel hírlevelemre!
Miért érdemes feliratkozni?

A kéthetente készülő hírlevelekben máshol nem publikált exkluzív cikkek, különleges tartalmak kapnak helyet.

Több eseményt is itt publikálok először, a nyilvános fórumoknál korábban.

Alkalmanként ingyenes, zárt online „Kérdezz-felelek” alkalmat tartok kizárólag feliratkozóknak.”

Soha nem küldünk SPAM-et! Olvasd el az adatvédelem oldalt további információért.