Mert nagyon nem mindegy ám. Igen, most benne vagyunk egy gigantikus pörgő rulettkerékben. Érezheted a tehetetlen golyó körbe-körbe szaladását – a megérkezésre való ráhatás látszólagos kontrollja nélkül. De tényleg így van? Amikor az égi erők kicsit megkuszálják a földi szálakat, könnyen tekinthetsz fölfelé vádló-szemrehányó módon, elrebegve a temetési kívánalom kifordítását: Isten nyughasson!
Nyilván nem elegáns szóviccre bejegyzést építeni, de nem igazán szokásom ilyesfajta konvenciókkal törődni, tehát csapjunk bele! A felelősség fel nem vállalásával egyenes arányban növekszik a hibáztatás vágya és igénye – nyilván kifelé mutató vektorral. Valójában nem is tud másként működni, hiszen feloldhatatlan ellentmondás születne, azt pedig nem szeretjük.
Ha növekszik a trágyalé szintje, azért valaki felel. De nyilván nem én, hiszen mit tehetek én minderről? Ekkor jön jól a középső- és hüvelykujjad közé nőtt csontocskákra épült szerved: a mutatóujjad. Jól kifeszítve tudod számodra kedvező személy és energia felé irányozni, hogy bizony az a gaz tehet a téged körülölelő, ámde fojtogató szmötyiről.
Ez most pont egy kellemetlen helyzet, ha ujjal szeretünk mutogatni. Kedvenc céltábláink (anyós, főnök) most azért kevéssé alkalmasak, mert ilyen mértékű változáscunamit mégsem tulajdoníthatunk nekik anélkül, hogy megőriznénk őt sz@rházi kakilaki nímand mivoltában. Merre bökjünk tehát? Igen, igen. Felfelé. Szidjuk Sziggyuk csak a zeget, a zistent és egyéb fönt lakókat. Isten nyughasson. Ezt addig mondogatod, amíg – a címzett – meg nem hallja és ki nem javít, visszatükrözve: inkább téged nyugtasson.
Nyugtasson, mert háborogsz, magadon kívül vagy, így választva el az egységtől felettes énedet is bekebelező önénedet. Mondd csak, mikor veszed már észre, hogy a felfelé irányuló köpet sem vonhatja ki magát a gravitáció könyörtelen törvényei alól? Vajon hány pofon kell, hogy észhez térj? Inkább agyonvereted magadat ébredés helyett?
Tudom, kemény szavak ezek, de a téma sem piskóta a habosabbik változatból. Engedd el az áldozatkodást, mert pont úgy, mint a múltban: most sem fog segíteni. Torzuló gumimankóként csuklik össze, amint rá akarnál támaszkodni, az esés pedig garantált.
Mondhatod, hogy évtizedek óta berögződött mintákat képtelen vagy hetek-hónapok alatt átírni, de akkor kalkuláld be a Természet adta válaszokat is: a száraz ág törik a viharban, a rugalmas meghajlik. A szél sem neheztel a kiszáradt fára, egyszerűen csak töri és kifordítja, hogy elindulhasson a bomlás. Senki nem kötelez, hogy mindent itt és most, ebben az életedben és inkarnációdban kell megélned, megvalósítanod, megoldanod. Gyere vissza később, ha akarsz. De ne a bírót hibáztasd, ha piros lapot kapsz, azért tenned kellett a pályán. A játék pedig folytatódik tovább.
kép: pixabay.com
rajtad áll, merre fordítod csónakod orrát
