A te igazságodat csak te ismerheted. Kizárólag te tudhatod, mi a személyes, rád vonatkozó és igaz valóságod. Mindenki más a partvonalon kívül áll. Akár szurkoló, akár ellendrukker, esetleg semleges szemlélődő.
„A kibicnek semmi sem drága.”
„Más dárdájával könnyű verni a csalánt.”
Két olyan mondás, amit szinte napi rendszerességgel hallasz. Mégis: oly ritkán érzed találva magad. Valahogy vonakodunk magunkra értelmezni, mert ki szereti, ha az ő életébe szólogatnak – csak úgy – be? Ilyen esetekben kézenfekvő és jól működő megoldás, ha egyszerűen, elegánsan – és főleg tudatosan – ellépsz a szituációból. Arrébb táncolsz, otthagyod a jótanácsot okádó lelátói entitást. Nem vagy te gladiátor az arénában, hogy mások szórakoztatására küzdj holmi oroszlánokkal. A változtatáshoz pedig három „E” betűs dologra lesz szükséged:
Elszántság.
Elhatározás.
Erő.
Pont jókor hoztuk szóba a témát. Éppen közeleg egy remek kozmikus apropó, ami a jövő hét elején, hétfőtől szerdáig játszik a kezedre. A Nap áll együtt július 10. és 12. között az Ikrek csillagzat delta csillagával. Ez az égi ékkő a különös és különleges Wasat nevet viseli. Innentől kezd érdekessé válni a történet.
Ikrek. Castor és Pollux, a halandó és az örökfényű kettőse. Fontos: nem asztrológiai jel, hanem csillagkép. Valódi, az égen ragyogó csillagokból formálódó fényábra. Leginkább egy (Nap)kapura emlékeztet az alakzat. Ennek negyedik legfényesebbje a Wasat. Az arab szó magyar nyelven „közép”-et jelent. Vele fogunk mélyebben megismerkedni, majd gyümölcsöző módon együtt dolgozni.
Kinek mi a közepe és hol található?
Mi kell ahhoz, hogy a középpontodba juss és ott is maradj?
A két kérdésre csak te adhatod meg a számodra legjobb, tökéletes választ.
A Wasat misztikája is rámutat: nem egyértelmű, mi a „közép.” Könyök, csípő, váll. Többek közt ezek a testrészek bukkannak fel, amikor az ember a csillag mibenléte után kezd kutakodni. Bizonyos értekezések a mulandó Castor, mások a halhatatlan Pollux oldalára helyezik. Jelen esteben azonban nem célszerű, ezért ne is menjünk bele mélyebben a csillaganatómia útvesztőibe.
Közép. Te tudod, te határozod meg, te érzed, mi a középpontod. Az origód, ahová visszatérsz. Mint a keljfeljancsi: ha el- vagy kiborít valami, ide térsz vissza. Lehetőleg mihamarabb, ha egy mód van rá, a legkevesebb megrázkódtatás után.
Könyökölni akarsz?
Csípődobással győzni?
Be- vagy felvállalni valamit – leginkább önmagadat?
Te döntöd el, melyik út a leginkább járható számodra. A módszer a Nap-Wasat találkozó tükrében másodlagos. Arra irányítja a figyelmedet, hogy találd meg, tudatosítsd, hol a személyes centrumod. Térj vissza oda és tekintsd biztos, piros színnel jelölt „ön itt áll” pontnak életed és sorsod gombolyítása során.
A fő üzenet tehát tiszta, egyszerű, világos:
Légy önmagad.
Légy és élj integritásban.
Légy a középpontodban.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a bejegyzés,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő hírlevelek elkészülését: