Egyre többen és többen kiáltanak mielőbbi világvégét; tömegek nostradamusosodnak el, miközben jogosan merülhet fel a kérdés: tényleg, mi is következik, ami ezt a végtelen hisztit kiváltja? Erre a kérdésre a helyes válasz a 42, de még inkább az, hogy előbb tudatosítsuk, mit szeretnénk kérdezni. Ami várható: változások, átalakulások. Él bennünk egy én-rész, aki szeret a biztonsághoz, az állandósághoz ragaszkodni; ő az, aki a jól teljesített hatodik, hetedik, majd nyolcadik osztály után nem szívesen ballagott el, hiszen ez az alma mater olyan jól bevált. Mégis, elénekeltük a Gaudeamus igitur-t és továbbléptünk, mégis itt vagyunk, életben. A közeli jövő valóban tartogat meglepetéseket: minél erősebben működteti valaki a struccfaktort, annál nagyobbakat. Nem szerencsés címkéket ragasztani a változásokra, mert a „jó” és a „rossz” egyaránt ítélet. Ítélet, amit az ember saját szemszögéből, egójának szűrőjén keresztül alkotott meg. A Plútó és a Szaturnusz közeledik egymáshoz, ez tény és valóság, ahogyan a találkozójuk is az lesz – nem is olyan sokára. A közeledés már érezteti hatásait, hasonlóan a nyári vihar előtti széllökésekhez. A párhuzam itt nem áll meg: ahogyan a vihar kicsit átrendezi a fákat, bokrokat, letördeli a száraz ágakat, úgy takaríthat a közeli jövő égi helyzete is egy keveset (vagy sokat – nézőpont kérdése).
De kinek van besz@rni félni valója? Elsősorban annak, aki képtelen a változtatásra, aki eget verően rugalmatlan – hasonlatos a száraz gallyakhoz, amiket nem kímél a szélvihar. A Plútó elsöpri a méltatlanná vált minőségeket, azokat a ragaszkodásokat és fényét vesztett berögződéseket, melyekről már 1. mélyen belül tudjuk, hogy lejárt az idejük 2. réges-rég ideje lett volna tudatosítani, hogy szükségtelenek számunkra. Húzzuk alá a méltatlanság szót, mert kulcsfontosságú. A kozmikus erők a legkevésbé sem hasonlítanak a részegen garázdálkodó csürhére; nem öncélúan rombolnak. Minden destruktív folyamat az új és erős, tiszta minőségek megszületését szolgálja; ezért radírozza le a régi (ÉS) bepunnyadt dolgokat – így hozza helyzetbe a jövő építését. A Szaturnusz segít kikristályosítani, mi igazán fontos. Nézzünk körbe igazán őszintén az életünkben és a környezetünkben: nem túl sok egy kicsit-nagyon a sallang és a felesleges ballaszt? Ideje kidobálni őket, így sokkal eredményesebben tudunk a lényegre koncentrálni. Amikor képesek vagyunk kiszolgáltatott áldozat-attitűd nélkül szemlélni a folyamatokat, valami megváltozik. Már nem ellenünk történnek a dolgok, mint egóbörtönbe zárva láttuk eddig, hanem értünk. A vihar nem egy kárt okozó égi dúvadkodásként csapódik le, hanem olyan energiaként, ami felfrissíti a vizeket, a levegőt és a nagy szélben még szörfözni is lehet.
Hogy érdemes-e készülni? Személyes véleményem szerint feltétlenül. Tanuljunk a múltból, a régi hibákat szükségtelen újra elkövetnünk, hacsak nem szándékoltan akarunk ilyen módon okosodni (mint a ló a villanypásztorral). A történések figyelése és a jelek olvasása igenis erény. Miért ne tehetnénk lépéseket a biztonságunk és stabilitásunk érdekében? A tudás birtokában vagyunk, így a tömegekkel ellentétben tudjuk, hogy változások jönnek. Ki-ki habitusa, értékrendje, vérmérséklete szerint tegye meg a szükséges és számára jó érzéseket adó előkészületeket, hogy a vihart – ha és amennyiben kitör – a maga szépségében és félelmetes magasztosságában csodálhassuk meg – de anélkül, hogy az első és második kismalac szalma- és faházas rémületét éreznénk.
kép: www.pinterest.com
