A téma sokadjára bukkan fel, időről időre visszatér: miért érezzük, hogy nincs értelme az életünknek? Miért tartjuk feleslegesnek, létszámon felülinek kicsiny lényünket a létezés pusztájában? Lehet, hogy valóban hiba csúszott a mátrixba és 1. nem itt kéne lennem 2. nem ezt kéne csinálnom 3. nem ezt kéne éreznem?
Ha az előző kérdésekből valamelyik talált, akkor jó hírrel szolgálhatok: minden a legnagyobb rendben van! Abban a kivételes kegyben részesültünk, hogy a Teremtő, vagy az Univerzum (tetszés szerint) lehetőséget ad önmagunk elhelyezésére a koordináta-rendszerben, vagy ha jobban tetszik, beárazására. A fentiek ugyanis ezzel jelzik félreérthetetlenül, hogy óriási lehetőséget kaptunk a Sorstól. A legszebb az egészben, hogy ennek felfedezéséhez „mindössze” rendet kell tennünk a szívünkben és a fejünkben. Belső káosszal nem megy.
Gondoljuk végig, hogy eddigi életünk során tudtunk-e valami igazit, valami maradandót alkotni. Nyilván nem kell Rodinnek vagy Tolsztojnak lennünk, a fontos dolgok nem szoborban és könyvben mérendőek, hanem érzésekben: tudtunk-e valakinek igazán örömet szerezni, varázsoltunk-e mosolyt bárki vidításra szoruló társunk arcára, tettünk-e bármikor bármit, amivel másnak javítottunk akár egy hangyafülnyit is az életén? Ha csak egyetlenegy dolog is beugrik, egy kisgyermek önfeledt nevetése a reklámlufitól, már megérte. Már nem voltunk itt hiába, már értelme volt; a többi innentől csak bónusz.
Erősítsünk meg két érzést a szívünkben: a bizalomét és az alázatét (alázat nem egyenlő megalázkodás). Két fantasztikus érzés, a harmadikról, a háláról korábban már esett szó. Bármibe fogunk, a kellő alázatot valóban átérezve már pluszos érzelmi egyenleggel tehetjük a dolgunkat. Az alázat gyakorlása ad alkalmat lenyesegetni egónk vadhajtásait.
A bizalom gyakorlásához pedig nemrég kaptam egy csodálatos ajándékot: a lovat. Pontosabban a LOVAT. Egy lóhoz közeledve kukába hull az álarc, a manír, a dölyf: puszta fizikai paraméterei alapján csak és kizárólag a színtiszta bizalom érzésével közeledhetünk hozzá és alázattal kérhetjük meg, hogy vigyázzon ránk. Egy paripában a viharok ősereje lakik, általában szelídebb formában, de emberi hatókörünkön kívül esik a befolyásolása. Ha akarná, azt tehetné velünk, mint tornádó a kissámlival, ezért érdemes átérezni a ló hátán, hogy kettőnk között a fizikai erőkülönbségek miatt csak a tiszta érzéseimmel tudok bármihez kezdeni.
Előbb-utóbb pedig azt vesszük észre, hogy a címben feltett kérdésre határozott igenlő választ tudunk adni. Éljünk a lehetőséggel!
Festmény: Boris Vallejo: Unicorn
vallejo.ural.net
