A hősök kultusza nem ok nélkül való. Pontosan tudják ezt a szerzők, forgatókönyvírók, kreatívok. Ezért faragnak olyan hősfigurákat, akikkel azonnal és ösztönösen azonosulsz. A hősimádó azonban a legritkább esetben elemzi ki, miért is nyílik meg olyan mélyen a szíve imádott karaktere előtt. Pedig a válasz – mint oly sokszor, most is – egyszerűbb, mint gondolnád.
A hős megteszi azt, amit te vagy én nem mernénk. Ő is ember, ezért ábrázolják élénk színekkel félelmeit, vívódását. Mégis: amikor helyzet van, lép. Képes felülemelkedni a visszahúzó erőkön; ha úgy tetszik, hangos cuppanással hagyja maga mögött a kényelem és megszokás langymocsarát. Ezért imádjuk őket.
Soha senki nem tanította meg neked, hogy milyen pszichológiai okok miatt vonzódsz a heroikus alakokhoz. Nem kellett. Ezer és egy dolgot elsajátítottál, ezt viszont a legbelső, zsigeri szívburkodba beépítve kaptad. Olyan, mint a remény, a szerelem, vagy a mindennapi létöröm vágya. Van és kész. Persze a mesegyártók felismerték és buzgón építkeznek is rá.
Nagy dolgot megcselekedni, létrehozni – ez az emberi létezés egyik alapszükséglete. Valamivel magasabb polcon trónol az evés-ivás-lakhatás alapszintjénél, de nem sokkal. Emlékezz, kérlek, a híres Maslow-piramisra. Fennen hirdeti, hogy a csúcsa az önmegvalósítás. Érdekes módon maga a névadó-alkotó élete végén visszavonta – ebben a formában – a tételt. Ez azonban nem terjedt el. Még maga Maslow is megvilágosodott: élet önmegvalósítás nélkül nincs, legfeljebb vegetáció. Érdekes (és messzire vezető) kérdés, vajon mi lett a módosított modell sorsa.
Akarod, vágyod, hogy letegyél valamit az asztalra. Nem feltétlenül bronz lovasszoborra vágysz, vagy arra, hogy rólad nevezzenek el egy zsákutcát imádott szülővárosodban. Saját valóságod szerint értékes minőséget akarsz létrehozni. Ha nincs materiális nyoma, akkor is. Erre kitűnő példa a pedagógusok életpályája: rajzok, köszönőlevelek porosodhatnak a szekrény felső polcán, ám jóval fontosabb a tanítványok szívében és – jó esetben – jellemében tovább vitt szeretet, bölcsesség, tartás.
Nagy dolgot létrehozni persze nem elég egyszer az életben. Érezned kell, hogy „rajta vagy az ügyön.” Optimális esetben út közben, két lépésed között ér a vég a kilencedik ikszen túl. Nem annyira tett, mint állapot. Ez benne az igazán szép; ez színezi-tölti ki az emberi létezést és ad egyfajta mélységet. A dagályos felvezető után most már ígérem, a tárgyra térek.
Könyvet írni jó. Ezt tollnokok légiói nyilatkoztatták ki már előttem, közhely a javából. Ettől függetlenül én is alátámaszthatom, még ha nem is akart se dőlni, se roppanni az alaptézis. Nem ez a lényeg, hanem a könyvség. Ami más, mint egyéb írás- és megjelenésformák.
A napi bejegyzés egy kicsit olyan, mintha újságot olvasnál. Szeretek abban tetszelegni, hogy ez az újság nem az a Népszabadság napilap, amit kiolvasás után helyes sávokra vágva vitt a nagyfater a kerti budiba, takarékoskodva a gurigás wc-papírral. Fényes lapra nyomtatott igényes magazin – ez az etalonértékem. A jelleg azonban – kevés kivételtől eltekintve – magában hordja a carpe diem lényegét. Mi a kivétel?
Örök témákról, társadalmi jelenségekről írt blogbejegyzést újra lehet olvasni, néha érdemes is. Akár évek távlatából is ad felismerést, tanulságot. A márciusi Nap-Merkúr trigon (figyelem: ilyen égi állás nincs, nem is lehet, csak illusztrációnak használom) karcolata lehet végtelenül szórakoztató és érdekfeszítő, mégis: semmit nem ér – hasznosság szempontjából – az égi történés elmúltával. Az égegyadta világon semmit. Ez az egyik szépsége. Mint az apálykor készített homokrajzoknak a végtelen kék óceán partján.
A videó is remek közeg. Egy jó Youtube-filmecske több érzékszervedre is hat. Látsz, ahogyan beszélek, hallod a hangomat, észleled a mimikámat. Összekapcsolódnak a gesztusok, ismerőssé válik a beszélő figurája. Ez jó, ellenben belső képalkotó képességedre már nincs annyira üdvös hatással, mint szöveget olvasni. Ezt nem én mondom, hanem nálam okosabb kutatók. A videó elkényelmesít. Így érkezünk el a könyvhöz.
Egy nyomtatott könyvet áram, wifi és mobilinternet vagy bármilyen kütyü nélkül bárhol és bármikor olvashatsz. Magyarul: végtelen szabadságot ad. Levesz a függésről. Gutenberg az 1400-as évek közepén nyomtatott először. Talán nem is sejtette, hogy kísérletező kedvével a történelemkönyvekbe is beírta magát. Azóta sok víz eltelt, rengeteg folyt le belőle a Dunán, valamennyi a hátunkon is. Az azonban örök, hogy könyvet olvasni jó. Máig bevett ajándék. Ha nem tudsz mit kitalálni és az illető már rendelkezik nyakkendő-légióval, sál-erdővel, akkor besétálsz egy könyvesboltba. Legfeljebb tíz perc elteltével elégedett mosollyal, büszkén és délcegen lépsz ki, mert meglelted a tutit. Igen, még a XXI. században is.
Vonzódunk a masszív, kézbe vehető, a tartósság ígéretét hordozó művekhez. Amikor hazahoztam a Stellala-kontingensemet, nem hagyott nyugodni a dolog. Elővettem a konyhai mérleget és legnagyobb meglepetésemre az „503” számot írta ki grammban a műszer. Van benne anyag.
Sose gondoltam volna, hogy félkilós könyvet írok. A kemény borító, a fizikai paraméterek tömörsége azonban alátámasztja a belsőt. A „van benne anyag”-érzet passzol a témához. Az égről írt mű ne essen szét két-három olvasást követően. Ez a cél is vezérlő elvként vitt előre; azaz tartalom és forma harmóniája nem a véletlen műve.
Nem titkolt célom volt közelebb hozni az eget. Az asztrológiai jeleket, csillagképeket, bolygókat személyes ismerősöddé alakítani. Ezért nem tudományos mű (olyan rengeteg érhető el, jók és kiválóak egyaránt) és nem ködös ezomaszlag (abból is akad éppenséggel). Mintha leülnénk egy kávéházban és beszélgetnénk. Kellett, mert – akár bevallja, akár tagadja – a kozmikus történésekre mindenki szíve rádobban. A nemmindegy pedig a kibontás, az értelmezés.
A sorokban, a lapokon, oldalakon át, fejezetekbe rendezve igyekeztem ködöt oszlatni. Immár múlt idő, mert – székelyesen mondva – megíródott a Stellala. A jelen fázisa a találkozás. Amikor beszélgetünk, ha szeretnéd, írok is bele. Nem ritka, hogy kérdések formálódnak, azokat legjobb tudásom szerint igyekszem megválaszolni. Szívmelengető volt látni az első alkalommal (ez július elsején esett meg), hogy emberek, akik addig soha nem találkoztak, talán egymás létezéséről sem tudtak, azonnal egy platformra kerültek és úgy beszélgettek, mintha régi ismerősök, barátok lennének. Ezt tudja a csillagos ég megismerésének vágya.
Egy könyv, bár fizikailag „tárgy,” mégis lelke van. És mozog, utazik. Vele én is. Szeretnék lehetőséget biztosítani, hogy kávézós környezetben találkozzunk, beszélgessünk. Az első fővárosi alkalmat még egy követi, majd Debrecen, Szeged, Győr és Pécs következik soron.
Egy kivételével mind bizonyos kávézóba szerveztem meg. Ennek oka nem annyira egyértelmű, különösen annak fényében, hogy amúgy nem járok annak a láncnak az egységeibe. Nem azért nem írok nevet, mert Voldemort. A kávézó, akit most nem nevezek nevén, egyvalamiben gyökeresen eltér a többitől. Emiatt esett rá a választásom. A kávé és a süti is finom, erről már az Allee-ban meggyőződtem, de nem ez a perdöntő. Hanem a filozófia.
A kávézó legyen az otthon és a munkahely közötti harmadik hely. Ezt Howard D. Schultz vezérigazgató mondta ki. Részletesen is kifejtette, ennek a lényege röviden a következő: ne csak egy kávéra ülj be. Ha akarsz, tölts ott órákat. Közösségi tér is, nem kizárólag főzetértékesítő. Ez fogott meg. És valóban, itt nem néz sandán a pultos, mert jönnek-mennek az emberek. Nem kell magyarázkodni. Teljesen természetes, hogy így történik minden. Emiatt választottam őket.
A körülölelő tér minősége fontos. A logisztika nem kevésbé. A nagyobb helyek jellemzően jól megközelíthetőek. A belváros szívében, a sétálóutcában is szokott lenni kávézójuk. Oda azonban nem annyira könnyű eljutni. A forgalmas központokba bármely közlekedési eszközzel gond nélkül elnavigálsz. Nem titkolom: az én kényelmemet is szolgálja ez a mód, közel a csomagtartó. Jó, hogy a lényegre fókuszálhatok.
Minden ajánlást, dedikálást ott helyben fogalmazok meg. Kivétel, ha konkrét kívánságod van, ezzel is találkoztam múlt pénteken, mégpedig felröhögős változatban (bizonyos állatka szőrzetére gondolok, aminek szerepelnie kellett a tollal írt szövegben…). Az azonnali ihletés adja a legjobb, személyre szóló üzenetet. Ami csak a tiéd, neked szól. Ezért jó találkoznunk.
Én ott leszek és várlak, könyvestől, szeretettel.
János
kép: pixabay.com
könyv és kávé – méltó találkozási pont
