Pöttöm kisfiú ült estéről estére a hatodik emeleti panel ablakába. A radiátoron gubózva nézte a Holdat, jó barátját. Szoros szálak szövődtek közöttük, az idő pergett és a fiúcska felcseperedett. Bár útjának elején ott fényeskedett az ég, a Hold és a csillagok, mégis lefutotta a köröket, melyeket jól szervezett társadalmunk elvárt. Átlagos iskolák kijárása után átlagos munkahelyeken dolgozott. Gyakorlatilag az történt vele, mint a legtöbb hétköznapi emberrel. Talán mert ő is egy közölük.
Munkába ment, azt az életet igyekezett élni, amit szokásos. Lépdelt előre, igyekezett kipipálni mindazt az elvárás-listát, amit a környezet kimondva-kimondatlanul sugallt felé. Bár első szám harmadik személyben szólt eddig a történet, talán nem árulok el világrengető titkot: a kisfiú és a belőle kifejlődött felnőtt én voltam-vagyok. Egy napon azonban minden megváltozott.
A kisfiú, aki időről időre kopogtatott, megunta a hiábavaló próbálkozást. Egyszer csak emelt a hangerőn és az intenzitáson. Emlékeztetett: nem véletlenül pajtiztunk a Holddal és a csillagokkal. Ideje kezdeni vele valamit. Jó volt a vajszínű Radal radiátoron ülni, de ne rekedjen meg a puszta nosztalgiánál a folyamat. Kitartóan, újra és újra felhívta a figyelmemet: tartozom neki. Azaz: tartozom magamnak. A stílus néha karcosra sikeredett: nem azért léptem ki a cégtől, nem azért írok a csillagokról és bolygókról, hogy mások is megismerjék őket? Ennél a pontnál nem tudtam nem igazat adni neki. Egyszerűbben: igaza volt, na. Itt valamit tenni kell.
De hogyan írjam meg? Tankönyv(ek) van(nak). Egészen kitűnő és kevésbé dicsérhető is akad köztük. Zsákutca. A másik véglet, az ezotéria végtelen síkja nem vonzott. Olyan terület, olyan hely kell, ami „üres.” Mint egy fehér papír, ami csak arra vár: valaki végre tartalmasan írja tele. Így aztán gondoltam egy merészet és leültem a vastag, vonalas spirálfüzetemmel és kedves, sárga Rotring tollammal. És elkezdtem írni.
Csak írtam és írtam. Elhiszed, hogy könnyű volt? Pedig tényleg. Tudom, aki írásra adja a fejét, az szeret szenvedni. Magára ölti a mártír-mellényt, hogy az ihlet miként feszíti keresztre, se enni, se inni nem tudott, míg végére nem ért a művének. Hát… Én nem ezt éltem meg. Az étvágyam növekedett, mit szépítsem. A Stellala írásának kezdetétől addig a bizonyos utolsó pontig jó öt kiló ugrott fel. Ennek zömét már meggyóntam ledolgoztam, de személyes tapasztalattal nem támaszthatom alá az éhezős tételt. Sőt. Olyan szénhidrátéhség kapott el olykor, hogy nem lettem volna isler, süti, nápolyi a közelemben. Arra mondják: közvetlen életveszély. De írni könnyű volt. Mégpedig miattad.
Igen, te segítettél. Talán furcsállod, hiszen könnyen megeshet: még sose találkoztunk. Nem mondom, hogy nincs igazad. Elképzeltem, hogy ott ülsz mellettem. Végig. Úgy írtam, hogy neked írom. Úgy írtam, mintha ülnénk egymás mellett – akár egy hangulatos kávézóban – és beszélgetnénk. Azt szerettem volna elérni, hogy neked szóljon. Hogy te értsd, mert nem csak neked, de teérted kezdtem írni – és írtam meg a könyvet. Hidd el, végig ott voltál mellettem.
A könyvtárban (ami azt illeti, mind a kettőben, a Szabó Ervinben és otthon, Harasztiban is), ahol már bútordarabként kezdtem érezni magam. A konyhaasztalnál. A tetőtéri kuckózós szoba kertre nyíló nagy ablakánál álló íróasztalnál. Akkor is, amikor az írás korai szakaszában rákaptam a (tudom, „kissé” perverz) hajnali 3 óra 33 perces kelésre. Együtt néztük a presszógépet. Vártuk, hogy a piros led mellett a zöld is kivilágosodjon, jelezve: megérkezett, felépült a 15 baros nyomás. Együtt szorítottunk vastag törülközőt a gépre, hogy a család alvó tagjai békében szundíthassanak tovább. Éreztem, hogy ott vagy a feltorlódó akadályok, a drámai fordulatok idején is.
A hónapok teltek, az oldalak és a spirálfüzetek nem kevésbé. Egyszer még betétet is cseréltem a napsárga tollban. Az egyik, meglehetősen hűvös reggel arra virradt: végre. Illetve: VÉGRE!!! Kitettem az utolsó pontot. A legutolsó mondat legeslegvégére. Az alkotás egy szakasza befejeződött, ezzel véve kezdetét egy következő, nem kevésbé fordulatos új etap. Az utolsó pont és a csomagtartóba pakolt, kinyomtatott könyvek között időnként kanyargós és olykor rögös út vezetett, de Gandalf is így szólt: „Akárhogy is volt, most itt vagyok és ez a lényeg!”
Immár kézbe vehető, valós, papírra nyomtatott formában érkezett meg a Stellala – A gyökértől a csillagos égig című könyv. A könyvem. A kisfiú végre magkapta, amit annak idején megígértem neki. Az őszülő férfi beteljesítette ezt a vállalást. Végre született egy könyv, ami abszolút közérthetően mesél a csillagok világáról. Amiben ott a harmónia. Ami nem vár el tőled az égegyadta világon semmilyen előképzettséget. Ami hozzád szól, érkezz meg bárhonnan is hozzá.
Mindegy, hogy a szalag mellől állsz fel vagy a bírói pulpitusról szállsz le. Nem tesz különbséget, hogy nyugdíjat folyósítanak neked, vagy cégbirodalmad van. Hihetsz bármilyen istenséget és gyakorolhatod kedved szerinti vallásodat. Neked szól. Neked, túl a formaságokon.
A könyv senki kenyerét nem akarja és nem is fogja elvenni. Nem tankönyv és nem tudományos-ismeretterjesztő, csillagászati munka. Nem is misztikus-ködös tanulmány. Úgy írtam, ahogy szoktam. A legfőbb különbség, hogy most rengeteg időm volt rá. A napi bejegyzések esetében olykor-olykor szembesülök az idő vágtázásával. Gyakran bokrosodhat meg az idő lova, ha ennyit vágtat, az szentigaz. A könyv esetében ezt a faktort semlegesítettem.
Mesélek az asztrológiai jelekről, a csillagképekről, a bolygókról. Neked, ahogy szoktam. Ahol csak lehetett, történetekkel erősítettem meg és illusztráltam a mondanivalót. Mert mesét olvasni szeretünk. Teljesen mindegy, milyen dátum szerepel a születési adatodnál: tudom, hogy vonzanak a történetek. Ezért szőttem belőlük sokat a tudásanyag közé és köré. Mert így megy mélyre és így emlékezni fogsz rá – akár évek múltán is.
Ha szeretettel fogadod, akkor nem csak hálás vagyok, de az eredményesen elvégzett munka öröme, a boldog elégedettség is átjár. Tudod: én szeretettel írtam. Neked, Nektek.
Dunaharaszti, 2022. június 27.
Ládonyi János
rendelés: Ládonyi János: Stellala – A gyökértől a csillagos égig (meghosszabbítva: 3239718905) – Vatera.hu
El sem tudom mondani mennyire örülök, hogy így alakult ❤️
Köszönöm szépen! Ennek a könyvnek meg kellett születnie, na. Ahogyan az öreg székely mondaná. 🙂
Már csak azért is veszek egyet, nehogy pont nekünk ne legyen egy Ladánktól! Már néztem a Librit. Örülök, hogy boldoggá tett! És tudom miről beszélsz: nekem is könnyű volt írni! Csak úgy szárnyat kap az ember! Szívből gratulálok! Szeretettel: 4 Benedek
Köszönöm! 🙂
Ezt azt hiszem elolvasom, már csak kiváncsiságból is. Aztán majd megyek egy amolyan igazi “kisjancsis” dedikációért.
Köszönöm szépen!
Büszke vagyok rád! Hatalmas gratuláció!
Köszönöm szépen!