Fejlődésünk útján elérkezik egy pillanat, amikor már nem komfortos hazudozni, az időjárást/anyóst/kormányt és a felkeléskor hamarabb padlót fogó bal lábunkat hibáztatni a velünk megesett dolgokért és tapasztalásokért. Valahogy azt vesszük észre, nem jó áldozatnak lenni, áldozatként tekinteni magunkra, pedig korábban oly’ sokszor adott felmentést ez a fajta kiszolgáltatottság. Érési folyamatunk fontos állomására fut be létünk vonata, ahol már leszállítjuk a sunnyogást, mint felismert és immár kolonccá vált potyautast.
Ez az állapot arról is megismerszik, hogy szabadsághiányunk támad: ha a körülmények uralnak minket, nem vagyunk, nem lehetünk szabadok. Aki egyszer is látott flippergépet, örökre bevéste a golyó kilövés utáni, tehetetlen és akaratlagosságról leválasztott útját a karok és pofozóeszközök között, várva és remélve a minél későbbi, de elkerülhetetlen és szükségszerű legurulást a süllyesztőben. Választhatjuk azt az utat, amikor saját életünket már nem flippergolyóként éljük, dönthetünk arról, hogy irányíthatatlan pofozódás helyett megérkezünk bele és teszünk a boldogulásunkért.
Ennek a folyamatnak az egyik legfontosabb, meg nem kerülhető pontja a felelősség vállalása. Mindenért. Azért is, amit ma már egészen másképp csinálnánk és nem is okoz jó érzést rágondolni, esetleg szégyelljük is mélyen belül. Ez is belőlünk fakadt, mi döntöttünk így. Itt érdemes leszögezni, az is egy döntés, hogy nem döntünk és sodródunk. Nem biztos, hogy a legjobb, de biztos, hogy nem a legjobb.
Gondoljuk végig: a vállalt és felvállalt felelősség nem terheket akaszt a nyakunkba, hanem szabadságot ad. Felelősen döntve egyben kinyilatkoztatom a világ, az Univerzum felé, hogy igen, köszönöm, rendben vagyok, az életem is rendben és egyenes háttal tudom a tetteimet vállalni. Benne van az is, hogy adott esetben beismerem a hibáimat és képessé válok bocsánatot kérni, kijavítani, amit ki tudok javítani. Ez az állapot nem összetévesztendő a tévedhetetlenséggel, az majd akkor kerül célkeresztünkbe, amikor már okafogyottá válik a fizikai testbe inkarnálódás, de ez egy későbbi téma.
Emberek arcvonásai, testtartásuk képes megváltozni ettől az egyetlenegy döntéstől, hogy határoztak: innentől kilépnek tehetetlen áldozat-szerepükből és beleállnak életükbe, vállalják a felelősséget. Ez elvezet az életünk fölötti hatalom visszavételéhez; minden kihelyezett energia szép lassan (vagy gyorsan, egyéni tempónk függvényében) visszatér hozzánk, amint rálépünk erre az útra. Kívánatos mellékhatás a nyájtól való eltávolodás; már nem tudunk együtt szapulni főnököket és k. anyázni (kevéssé) magas oroszláni minőségből működő politikusaink döntései nyomán.
Észrevesszük, hogy nem akarunk és már nem is tudunk mást hibáztatni a velünk megesett dolgokért, ellenben meglátjuk az összefüggéseket, élesedő tekintetünk előtt kirajzolódik a mit-miértek, vetések és aratások finom hálózata és el tudjuk helyezni a történéseket a (makro)Kozmosz törvényeivel összhangban saját mikrokozmoszunkban. Szimultán erősödik szabadságérzetünk és az életünk feletti hatalom megélése, mindez egy derűs, mosolygós, igazi jó érzéssel átitatottan.
Megérkeztünk.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus
