A lényeg kimondása mindennél fontosabb. Járjon – látszólag – bármilyen kellemetlenséggel, nehézséggel, át kell tudnod adni gondolataid, szándékod összecsomagolt esszenciáját. Ez talán még a könnyebbik fele. Mert amellett sem szabad gondtalanul (és ami azt illeti: gondatlanul) elsétálni, hogy a másik is szeretne neked valamit mondani. Ha ő még gyerekcipőben tipeg e téren, légy te a bölcsebb. Azaz: figyelj jól, alaposan. Légy jelen neki, kellő nyitottsággal arra, hogy valódi közlési szándékát értsd meg. Azaz: tudj és légy hajlandó is a sorok között olvasni.
Könnyen elképzelhető, hogy jóóó nagy levegőt kell venned ahhoz, hogy belekezdj. Nem baj. Minden rendben. Van elég oxigén. Tiszta szándék megléte esetén érezni, tapasztalni fogod, hogy egyszer csak gördülnek a szavak, felkönnyül a kommunikáció és hirtelen élvezed az egészet. Egyszerre a folyamat játékos történéssé alakul, amibe nemigen lehet belefeszülni.
A hatás égi kiváltója nem más, mint a Merkúr és a Szaturnusz együttállása. A két égitest a Vízöntő asztrológiai jelében találkozik. Egzaktnak, azaz pontosan meglévő, intenzív hatást gyakorló erejűnek március elseje (kedd) és harmadika (csütörtök) között tekinthető. Ez azonban a fokokban, ívpercekben mérhető kategória. Könnyen megeshet, hogy picivel előbb és a zeniten túl is kitűnően foghatod vitorládba a két égi vándor összmunkájának tisztító szelét.
Mert a kulcsszó a tisztítás. A Vízöntő Merkúr optimális működtetésének és a mellébeszélésnek nincs közös halmaza. Az itt járó Szaturnusz késztet az összeszedett, szabatos és lényegre törő közlésmódra. Elképzelhető, hogy hosszú és dagályos beszélgetést folytatsz, nem kell minden áron rövid tőmondatokra törekedned. Ilyen esetben is céllal bír a terjengős beszéd. Meglehet, ez a mód visz legközelebb a megoldáshoz.
Ha netán cipelnél olyan kibeszéletlenségeket, amik árnyékot vetnek a múltra, ideje előállni a farbával. Különösen gyulladt energetikai tüskékre, a keserű epe ízét idéző méltatlanságokra gondolj. Őket érdemes felszínre hozni és kimondani, leírni, kibeszélni – amennyiben lehetőség és mód van rá. Ha ez már nem működik, mert az illető például nincs az élők sorában, úgy nem buktad el a megkönnyebbülés lehetőségét. Megszemélyesítheted az illetőt akár egy darab radírral, papírszeletkével – mintha csak egy mini családállítást rendeznél. Emlékezz: a kimondott szó teremtő ereje végtelen. Ezt az alapvetést szem előtt tartva, erejével élve könnyíthetsz görnyesztő hátizsákodon.
A folyamatba kódolt öröm és játékosság az égi egyenlítőn fényeskedő Delfin és Csikó csillagképek jóvoltából érkezik meg az együttállásba. Bennük jelenik meg a megújulás, az újjászületés energetikája. Ez tehát már ki is jelöli: a kimondott szó nem vész kárba. Kellő jelenléttel és alázattal működtetve növekvő szabadságérzetet hoz, nem mellesleg pedig simítja homlokod ráncait – egy kiadós mosollyal operálva.
kép: pixabay.com
velős beszélgetések ideje virrad fel