Közeleg a tél. Ha pedig közeleg, akkor a Mikulás és a karácsony is elérhető, érezhető távolságba került az időegyenesen. Minden gyermek leginkább várt eseménye az évben. Gyanítom, te se voltál kivétel; én egyenesen a napokat számoltam réges-régen, lurkókoromban. Valami azonban gyökeresen megváltozott.
Még pólóban sem fáztál, hiszen alig csengettek be.
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok.
És igen, a nyárfa is zöldell még az ablak előtt.
Ha tovább gondoljuk, csak éppen az első, ködös hajnalok virradtak fel; a levelek hullása is beindulóban. Ezzel szemben mit látsz, nézz bárhová? Igen, a karácsonyt. Szaloncukor, ajándékhegyek, szánkó, Mikulás, síléc, Rudolf és társai a rénszarvaskartellből, cukorpálca, virgács, teli puttony, Jingle Bells, Last Christmas, Mariah Carey, és persze minden betörő reszkessen, mert Kevin már élesíti az eszköztárat.
Bárhová lépsz, ott karácsonyi készülődés terem, bősz mikuláskodással megspékelve. Szeptember végén, október elején. Ne hidd el nekem, csak idézd fel, ha jártál akkoriban akár csak a közelében is a kiskereskedelemnek. A karácsony körülvesz. És nem, nem november végén teszi mindezt. Már az ünnepek előtt – hónapokkal.
Nem új jelenség, már évekkel ezelőtt felütötte a fejét; talán azt figyelhetted meg, hogy mind korábban csírázik. Mint a hóvirág januárban. Ha felteszed a kérdést: „miért történik mindez így?”, már tudod is a választ. Nem titok, hiszen végtelenül egyszerű, egyértelmű célt szolgál.
Fogyassz. Sokat, hosszú időn keresztül. Támadjon mély bűntudatod, ha nem vásároltál mindenkinek legalábbis erőn felül ajándékokat; függetlenül attól, van-e rá szüksége, sőt: örül-e egyáltalán neki. De mi történik eközben?
Gyilkosság. Módszeres, előre kitervelt, aljas indokból elkövetett, hidegvérű fajta. A fogyasztás aranyborjújának oltárán vékony, de erős nejlonzsinórral fojtjuk el és öljük meg hangtalanul a mesét, a csodát, a varázst. Kampec.
Az még belefér, ha a te személyes illúzióid sárba hullanak és ott is maradnak. De mi van a gyermekeddel? Mi történik a felnövő nemzedékkel, akinek még jó lenne, ha csillogna a szeme?
Vajon megteheted, hogy kizárod a gyerekedet jó két hónapra a bevásárlásból? Ritka az igenlő válasz, a nem tarol. Mit lát? Mindent. Mindent, amit – még – nem kéne. És ennek következményei vannak.
Elérkezik szenteste, a karácsonyi ünnepek. Halk zene, feldíszített fa, hangulatos fények, fenyőillat, szolgálatba helyezett angyalkák. De valaki kívül rekedt, legfeljebb a küszöbig jutott, ott pedig összeroskadt és holtan fekszik a lábtörlőn, szigorúan a bejárati ajtó külső oldalán. Pedig nagyon kéne, hogy bent dolgozhasson. De ki is ő?
Meghittség. Ő az áldozat. Az egész őrült fogyasztás-cunami legjelentősebb hősi halottja maga a meghittség. Aki nélkül nem is olyan régen elképzelhetetlen lett volna bármely ünnep. Ő mutat túl az ajándékhegyeken, ő a „priceless,” a megfizethetetlen, amiről, illetve inkább: akiről emberi szavakkal írni nehézkes.
Gondold át. Gondold végig és tovább. És ha arra jutsz, emlékezz: változtathatsz. Még meg tudod menteni az ünnep meghittségét; van eszközöd, ügyességed. Csak legyen hozzá szándékod is; ott bent, a szívedben.
kép: pixabay.com
ha valami másra emlékeztet ez a kép, az nem a véletlen műve
