Margit mindig is hitt a csodákban. Legalábbis ezt hangoztatta aggódó barátainak és önmagának is. Bárhogyan fordult, romlott, változott a sorsa, ő kitartott a hite mellett. Majd csak lesz valahogy. Majd a Jóisten megsegít. Odafentről vigyáznak rám. Margit szorgalmasan ismételte és véste be kulcsmondatait. Akkor is, amikor szaporodtak, szinte maga alá temették a sárga csekkek. Nem tett másként a lakásbérleti szerződés felmondásakor, a kézbe vett diagnózis és az elbocsátás idején sem.
Margit buzgón bízott, hitt a felsőbb erők jelenlétében. Olyan nagyra tartotta őket, hogy kimerítette volna a tiszteletlenség fogalmát, ha ő is megmozdul a boldogulásáért. Így járt el a kilakoltatása idején is. Hiszen az égiek, a teremtő sokkalta jobban tudja, ennek a Margitkának mi lenne idelent, a földecskén a legjobb. Akinek hite van, annak bár semmi mása sincs, mégis: boldog ember.
Margit sokszor idézte fel korábbi szavait a híd alatt. Fázós novemberi estéken, mikor a hideg pára a vártnál jóval hamarabb áthűtötte egykor meleg és kellemes plédjét. De még ekkor sem ingott meg. Hiszen a műszaki diszkontból még ki is hozta a pufi, szakállas sofőr a hűtők kartondobozait. Majdnem húsz centi vastag „ágya” volt, szemben a többiek nyomor-matracával.
Margit sírján nincs felirat, csak a szükséges. A neve és a két évszám. Mettől meddig tartózkodott itt. Egyéb, komoly nyomot nem hagyott maga után. Vége.
Csapó.
Ideje váltanunk. Margit története meglehetősen szomorkás. Szívesen írnám, hogy a fantázia szüleménye, ami csak félig lenne igaz. Ezt a leírt Margitot valóban én kreáltam. Életének, sorsának és személyiségének számos elemét viszont lépten-nyomon nyakon csípheted, hacsak nem jársz ólomlemezekből kalapált szemellenzővel.
Kell a dráma, a sokk, a tragédia. Ezt tartja szem előtt a bulvármédia, de nem én. Margitot egy okból kértem fel. Illusztrációnak. Ő a mai modellünk. Bár nem lehetne vele fehérneműt eladni, nem is ez a szándék. Margit mutatja meg, mi a különbség a csodaváró és a balga között. Margit az utóbbi minőség megtestesítője.
Balgaság.
Balfa…fékség.
Balekság.
A sok „bal”-lal kezdődő minőségnél létezik sokkal jobb is. Jobb, de minden politikai felhang nélkül, természetesen. Hiszen az eredő – szokásosan – kozmikus.
„Az egyetlen realitás a csoda.”
Ezt Szepes Mária mondta, mi pedig követjük. Akár mottója is lehetne a mai témának. Csodák márpedig vannak. Minden áldott nap történnek. Veled is, velem is. Legfeljebb nem vesszük észre, mert ügyes-bajos tüsténkedni valóink oly mértékben foglalnak le.
Nem a méret a lényeg. A mondás kissé pikáns és némiképpen sikamlós felhangú, annyiszor hangzott, hangzik el a férfiasság kapcsán. Ellenben a csodára is igaz. Szoktuk ugyanis mondani: „kisebb csoda történt.” vagy: „Ami velem megesett, óóóóriási csoda!” Esetleg: „az, hogy ma kaptam pisztáciafagyit, egy aprócska csodácska.” Valójában tényleg nem a méret a lényeg.
A csoda az csoda. Adott. Te és én – mi magunk minősítjük, azaz méretezzük. Kicsi, ha örülünk, mert találtunk egy ötszázast az aluljáróban. Nagy, ha a kedvesen megfogalmazott visszautasító levelet követően mégis behívnak interjúra – és meg is kapod álmaid munkáját.
Az ember hajlamos a csodát saját életére gyakorolt hatása alapján tornasorba állítani. Nagyok előre, kicsik hátra.
Az égi apropó itt kínál tisztánlátást. Két főszereplője a Nap és a Jupiter. Ők alkotnak úgynevezett quintil (magyarosabban: kvintil) fényszöget. Ez egy 72 fokos fényhíd; július 14. és 17. között tekinthetjük egzaktnak, azaz markáns, érezhető erejűnek. Ezúttal azonban szeretném elkerülni, hogy elvesszünk a részletekben.
Felsőbb eredetű, csodálatos történés megélése, megtapasztalása. Olyasmi, ami hat a jövődre is és a Szeptikus Társaság alapító tagjának kell lenned, hogy félremagyarázd és random történések véletlen egybeeséseként minősítsd le őket.
Engedd meg magadnak a „luxust.” És most nem a drága táskára, a lehetőségeiden túl árazott nyaralásra, vagy a többi, materiális kiegészítőre gondolok. Tekints magasabbra és messzebbre. Ajándékozd meg magad egy kis kilátással. Ez a perspektíva mutasson túl a mindennapokon. Találj rá a legfényesebb részedre, majd tudatosítsd: ő nem egy pillanatnyi ihletés szülöttje. A tiéd, te magad vagy, lényed elválaszthatatlan része. Ezt üzeni a Nap csillagháttere.
Pollux. Ő a halhatatlan, az örökfényű iker. Castorral együtt alkotják az Ikrek csillagzatát. A Jupiterrel való mágikus kapcsolódás idején központi csillagunk, a Nap éppen és pont Polluxot érinti. Zárójel: július 14-én egy külön bejegyzésben fogok írni a „sima,” mondhatni „mezei” Nap-Pollux találkozóról.
Valódi mese, meseszerű és mesés megélésekkel. Erre nyitja szemed és szíved az égi mozzanat. Valahogy így:
„Segíts magadon, Isten is megsegít.” A régi mondást mottóddá avattad. Még ki sem ürült pezsgőspoharad, mikor döntesz és cselekszel. Vezérlő eszméd alapján letisztáztad vágyódásodat. Megfogalmazod, kimondod és teszel is érte. Itt és most. Valahogy mosolygósabbak a napjaid, pedig nem kelsz később és (még) nem nyerted meg a lottóötöst. Szívedben fürkésző derűvel szemléled, mikor, hol, hogyan bukkan fel a csoda. Mert tudod, hogy létezik. Megingathatatlan belső bizonyosság érleli elvárássá, hogy megtapasztald. Együttműködsz vele, így teszel öles lépéseket boldog(abb) életed útján. Ez a Te történeted, te írod, de megengeded, hogy a tolladat időnként felülről vezessék. Mert így a legjobb.
kép: pixabay.com
– ha tetszett a bejegyzés,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
