Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Ha létezik mondat, amit legalább ezerszer hallottál, akkor ez az. Van sok társa, akár csinos gyűjteménybe is tömörülhetnének, de ehhez valahogy odaragadt a jószándék árnyéka. Ma kiderül, mi igaz ebből. A következő pár perc célja a régi igazság égi igazsággá emelése.
Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Hét szó. Már a darabszám is sejteti, hogy itt bizony – erősen rejtett – mágiával nézünk farkasszemet. Ugyanazok a szavak, azonos sorrendben leírva-kimondva jelölnek két, gyökeresen eltérő minőséget. Itt csípjük nyakon a sokat szajkózott mondatban megbúvó varázsmagot.
Az előttünk álló bő három hét kínál lehetőséget a tisztázásra: terád adott szituációban melyik típusa igaz. A következő lépésben megismerkedünk a két, egymástól homlokegyenest eltérő változattal. Íme:
Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Lustaságot, feladást, akaratgyengeséget is csomagolhatsz a hétszavas mondatba. Például:
Nem mosolygott vissza rád, tehát az égvilágon semmi esélyed nála.
Egy negyedórás kocogással nem adtad le tíz-húsz év szorgalmasan felhalmozott hájtömegét.
Közel kétórás, feliratozott filmet néztél csipsszel és popcornnal, mégse váltál az adott idegen nyelv szinkrontolmács-szintű szakértőjévé.
Tehát nem megy, azaz felesleges erőltetni. A példákat jellemzően ezzel a téves, fals konklúzióval zárod. Mármint nem te, nyilván téged nem érint, de hallhattál valakiről, akinek a távolabbi családrészeibe házasodtak be érintettek. Nem megy, na, minek is erőltetni. Ősi magyar szavunkkal élve: kimondod a verdiktet – ott kell hagyni a francba az egészet.
Következmények: csüggedés, ernyedt testi és mentális tartás; a jellem erodálódása a felelősségből való kisompolygás miatt. Ez így nem hangzik túl jól, nézzük gyorsan a kettes számú verziót:
Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. A második változat akkor igaz rád, ha érvényesültek a következők:
Elmentél a falig, a legutolsó pontig.
Mindent beleadtál, a lelkiismereted tiszta, nyugodt szívvel szemléled a tükörképedet.
Kikristályosodott, megtapasztaltad, nem ez az út visz előre.
Nem vallottál kudarcot és zsákutcának sem tekinted a gyémántértékű megélések miatt. Ami benne volt, benne lehetett volna, azt mind végigjártad. Se frusztráció, se hiányérzet nem bökdös belülről, immár túljutottál rajtuk. Képes vagy mély, teljes tüdődet átjáró, felszabadító levegőt venni.
Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Már látod, már látnod kell az óriási különbséget. Elérkezett az ideje, hogy feltekintsünk a végtelen csillagos égre. A legjobb megoldóképlet ugyanis szokásosan ott fénylik.
Vízöntő. Róla beszélünk ma, de nem az asztrológiai jelről, amiről úton-útfélen hallasz. Hanem a névadó csillagképről. Arról, aki valós, látható, fényes csillagokból rajzolódik ki tiszta éjjeleken, ellentétben a róla elnevezett, harminc fokos zodiákus jeggyel. A fényábrában markánsan jelenik meg a kettősség: múltat tisztító és jövőbe ömlő vízről szokás beszélni. Ne feledkezzünk meg azonban a két korsót zúdító alakról sem középütt.
Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Itt érik fénymaggá az ezerszer citált mondás. A Vízöntő múltba ömlő vize világítja meg a hét szó valódi jelentését. Ez a kozmikus folyadék ugyanis a Bak csillagzata fölé érkezik, oda loccsan. Egész nyugodtan jelentheted ki, hogy nem megy, tehát nem kell erőltetni, ám eddigre megélt és értékes tapasztalatok állnak mögötted, leszűrt tanulságok kristályüvegcsébe gyűjtött esszenciája lapul a tarsolyodban, hogy valóban alátámassza a tételt.
Maga az út is megváltó felismeréseket hozott, ezért letörtség nem társul hozzá. A Bak fölé csobbanó víz a felülről való megértés szimbolikáját vázolja fel a maga végtelenül elegáns módján. Azért nem erőlteted, mert már nincs vele dolgod. A kifejtett erőfeszítésekkel igen, ám azok elvehetetlenül a tieid.
A rálátásból megértés fakad. Nem csak a Bak fölé érkező víz tisztítja meg a spirituális optikát. Központi csillagunk, a Nap érkezik meg a Vízöntő múltat tisztító vizéhez. Január utolsó napjától bő három hétig, február 22-ig jár itt. A Nap cselekvő éned égi megjelenítője, egyúttal a rálátás is hozzá kapcsolódik. Ha képlet-szerűen szeretném felrajzolni a Vízöntő múltpucoló habjában fürdőző Nap energetikáját, valahogy így nézne ki:
rálátás -> megértés -> tettek.
Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Láss rá, ismerd fel, rakd helyre. Felszabadulást hoz, nem is tehet mást. Mint amikor vírusirtó és tárhely-karbantartó appot futtatsz a telefonodon, úgy optimalizálhatod jelen élethelyzetedet. Arról nem is beszélve, hogy ez a munka nem is nagyon közvetve szolgálja jövődet, emeli annak fényét.
Eredmény: növekvő személyes szabadság. Itt már nem a külső korlátok lényegesek. Megszabadulhatsz a magad által eléd kihúzott szögesdrót akadálytól, a piros-fehér tiltó (belső) sorompóktól.
Ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Innen indultunk ki, végül ide kanyarodtunk vissza. Ezen az úton juthatsz el a felismerésig, hogy „mit” igen, ebből pedig a „hogyan”-ok is megérkezhetnek.
kép: pixabay.com
#ladonyijanos #asztrozófia
– ha tetszett a cikk,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését: