2019. Már 27. 0

Miért gondoljuk, hogy az alkohol ihletet ad? Hogyan lehet másképpen is zseniálisat alkotni?

Társadalmilag abszolút elfogadott az alkotó emberek, művészek alkohol, drog és egyéb tudatmódosító szer-fogyasztása. „Ahhoz, hogy ilyen jó zenéket írjon, kell valami spiritusz” – szokták mondani és – részben – igazuk van. De mielőtt kiveséznénk a működési mechanizmust, nézzük meg közelebbről a jelenséget. A mostani írásban a „művész” szót fogom az egyszerűség kedvéért alkalmazni, de a jelen definícióban ide értődik valamennyi alkotó-teremtő társunk is, az asztalostól a webszövegírón keresztül a marketinges kreatívokig, meg akiket most nem soroltam fel. Ők valami plusszal rendelkeznek a „többségi” társadalom szerint, van bennük egy szikra, egy ihletettség, melyet gyümölcsöztetve produktumuk az „átlag”ember által elő nem állítható végtermékeket műveket eredményez. Ez durva leegyszerűsítés, de így van. A művészek tisztában vannak isteni adottságukkal, a tálentummal, melyet kaptak, hogy kiaknázzák és általa emeljék e világ fényét. Gyakran képtelenek magyarázatot adni, hogyan, honnan jött egy-egy dallam, sor, kép, ötlet – egyszerűen csak megszületett bennük. Nos, itt érdemes bevonni az asztrozófiát és felnézni a csillagos égre.

Az egyik kozmikus „felelőse” a művészek gyümölcsöző sziporkázásának nem más, mint a Neptunusz bolygó. Róla már többször és gyakran esett szó, apropó jelen írás aktualitására a Merkúrral való huzamosabb együttállása. Poszeidón planétáját szokás a Vénusz magasabb oktávjaként is emlegetni, a mély lélek és a magas művészet égi vándora ő. Akit kicsit is érdekel ez a téma, erősen javaslom elolvasni Odüsszeusz történetét. Ennél az őserőnél egy különös, fordított arányosság működik: minél mélyebben merülünk lelkünk mélyére, annál magasabb, ihletett, istenibb (ez amúgy nem fokozható melléknév…) alkotás, művészet születik belőle. Tetszik, nem tetszik, ez van. A problémák ott kezdődnek, mikor a művész fél lemerülni. Tudja ugyan, hogy a félelmek legyőzésén túl kifogyhatatlan kincsestár várja, mégsem meri megtenni a befelé vezető út kulcsfontosságú lépéseit. Emlékezzünk, hogy Poszeidón a távoli, mély, vad és kiszámíthatatlan vizek istensége, Afrodité a kellemes, simogató, part menti sekély vizeké. Ezért a Neptunusz a Vénusz magasabb oktávja, egyszerűen itt már nagyobb tétekkel játszunk. A mitológiában Poszeidónnak szörnygyermekei vannak, ők szimbolizálják a lelkünk mélyén lakó ősfélelmeket. Az ő legyőzésük, felszínre hozásuk, átminősítésük tárja szélesre a kincsesbányához vezető út kapuját bennünk. Ez az út azonban tűnhet félelmetesnek is bizonyos helyzetekben, riasztónak, vajon ki is lakik odalent (aki olvasta a Gyűrűk Urát: a balrog és Gandalf harca, a mágus lezuhanása, lemenetele a „legalsó sziklaalapokig” és felemelkedése, immár szürkéből fehérbe váltva gyönyörűen illusztrálja ezt az utat).

Itt jelenik meg a kísértés, a Neptunusz alacsony szintjének képében: függőség, ködösítés, alkohol, drog. Vezet ugyanis egyszerűbb, rövidebb és biztonságosabbnak tűnő út lelkünk mélyére: tudatmódosító szerek alkalmazása által. A szemléltetés egyszerűsítése miatt maradjunk az alkoholnál: embertől függően van az a mérték, amikor egészen egyszerűen sziporkázunk, csillogónál csillogóbb ötletek pattannak ki és meg vagyunk győződve önnön zsenialitásunkról. Az a legszebb, hogy akkor, ebben az állapotban ez így is van, később, a tompulásban már csak az hisszük, hogy zseniálisak vagyunk, de itt már valójában csak röfögünk. Létezik egy nem túl széles határmezsgye, egy bizonyos mennyiségű alkohol adta állapot, amikor és ahol kinyílik, szélesre tárul az a bizonyos kapu és lelkünk mélyéről felszínre jönnek az ötletbuborékok és a fantasztikus sugallatok. De ha ez így van, akkor mi is a dolog hátulütője? Nem, nem a fizikai test ütemes roncsolása. Az is ott van, de erősen másodlagos, ráadásul amíg élünk, képesek vagyunk regenerálódni.

Az igazi probléma az alkohollal a művész önbecsülését és önmagába vetett hitének aláásását kiváltó mechanizmus. Egy idő után emberünk már kételkedik abban, hogy ő írta-e a dalt, vagy belőle „kiszólva” a Debrői Hárslevelű/Jack Daniels? Bizonyos ponton túl már nem hiszi el magáról, hogy józanul, pia nélkül is képes zseniálisat teremteni. Itt ördögiesedik a kör, mert az önbeteljesítő jóslat sínre teszi az egész folyamatot: mivel nem hisz benne, ezért nem is tud. Megpróbálja, kicsikar dallamokat, rímeket, de azok sz@rok – mármint ahhoz képest, amit ittasan, beszívva írt. Testet ölt az ősfélelem: „elvesztettem az ihletettségem, csak alkoholba áztatottan működök”, mint az olajat evő motor: időnkénti utántöltés nélkül egy-két ezer kilométer után besülnek a dugattyúk, a gépezet megáll és jöhet a tréler, a bontó, vagy az elviselhetetlenül költséges javítás/motorcsere. Még mélyebbre ásva művészünk számtalan példával látja alátámasztani a tételt: Stephen King drogosan írt könyvei zseniálisak, „tisztává” válása után sem rosszak kerültek ki a kezei közül, de össze sem hasonlítható a két mezőny. De mi akkor a megoldás, hogyan lakhat jól (egyidejűleg!) a nyúl és maradhat meg a sárgarépa?

A megoldás (is) a Neptunuszban rejlik, mégpedig a magas szintű működtetésében: pontosan oda, vagy még szebb és fényesebb helyekre tudunk elérni lelkünkben mély, belső munkával, mint alkohollal vagy droggal. Kitartó és állhatatos belső munkával felfedezhetjük lelkünk minden mélységét és rádöbbenhetünk, hogy a bánya, amitől eddig besz@rtunk, mi lesz, ha ránk omlik és maga alá temet, valójában telis tele van aranytelérekkel, drágakövekkel, gyémánttal és hegyikristállyal. A megoldás – most is – olyan egyszerű, hogy a problémákhoz szoktatott egónk (milyen érdekes: bonyolítjuk az ügyeinket, üzleteinket…) elsőre gyakran el sem hiszi: különféle spirituális technikák, meditáció, befelé indulás segít. Ha ez nem megy, jussunk el kívülről belülre-alulra: sportoljunk addig, míg seggünkön nem vesszük a levegőt, az ájulás-összeomlás határáig. Ott már nincs ego. Ott már nem áll közénk és isteni önvalónk közé. Baromira mindegy, melyik úton, de induljunk el és jussunk is el ide, a belső világunk alsó rétegeibe, mert onnan vezet az út az égbe.

u.i.: aki „hivatalosan” nem művész és találva érezte magát e sorok olvasása közben, nyugodtan vegye magára az inget, hiszen az övé is – valójában mindannyian, kivétel nélkül művészek vagyunk.

 

képek: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!