Az év leghosszabb napjának margójára, avagy központi csillagunk eléri a Rák jelét, itt a nyári napforduló

Központi csillagunk, a Nap 2019. június 21-én pénteken, közép-európai idő szerint 17 óra 54 perckor (GMT.: 15:54) érkezik meg a Rák asztrológiai jelébe, azaz ekkor veszi kezdetét a nyár. Mind a négy fordulati napra igaz, így a nyári napfordulóra is, hogy mágikus erejű nap (napok). Emlékezzünk, itt a legtöbb a látható fény, a legvilágosabb napjait éljük az egész esztendőnek. Álljon itt egy szimbolikus zárójel az értelmezésről és arról is, hogy mennyi minden bennünk dől el, a tényektől függetlenül. Ezt a csodálatos fényünnepet rossz ómennek is vehetnénk, hiszen mostantól, ha kicsivel is, de minden nap egyre rövidebb lesz. A sötétség nőttön nő. Még nem látjuk, de ordas patáját már az ajtó résébe dugta a tél ördöge és azon munkálkodik, hogy kifagyjunk, hiszen a Nap egyre későbben kel és egyre korábban nyugszik. A sötétség teret hódit, a tendencia túl van a csúcson, minden a konyulásra, az elmúlásra mutat. Nos, így nézne ki egy hírműsor szenzációvadász tálalásában a nyári napforduló félelemkeltő interpretációja, de ezt gyorsan felejtsük is el. Mindössze szemléltetni szerettem volna, hogy mi döntjük el, hogyan éljük meg, miként fogadjuk egy-egy égi helyzet eljövetelét.

 

A Rák vizes, érzelmes jel. Az ide megérkező központi csillagunk befelé, érzelmi világunkba irányítja a figyelmet. A fényt, a lehető legnagyobb „mennyiségben” áradó fényt befelé áramoltatjuk, ez a világosság járja át lelkünket. Milyen jó, milyen csodálatos ilyen melegszívű-érző módon tekinteni életünkre, környezetünkre és történéseinkre. A szeretet és annak fénye jelenik meg tetteinkben, a Rák-típusú gondoskodó-törődő erők öltenek testet mindennapi működésünkben. Emlékezzünk: a nagy dolgok a kis történésekben rejlenek. Nem attól válunk nemessé, hogy nagy baj esetén segítünk a rászorulónak, hanem a mindennapi jelenléttől, a nyitottságtól, az empatikus odafigyeléstől.

Érdemes valamilyen, szívünkhöz-lelkünkhöz közel álló módon megünnepelnünk a nyári napfordulót, miként tették azt őseink is. Találjunk vissza a kozmikus embergyermek minőségébe, ahol valóságként éljük meg, az „amint fent, úgy lent” bizonyosságát és a csillagos ég nem egy dekoratív égi „lepedő”, hanem a mindentudás szépséges üzeneteivel teli „eszköz”, ami oltalmazóan borul ránk és ölel körül.

 

kép: www.pinterest.com

Meddig hivatkozhatunk arra, hogy nincs mintánk?

Meddig hivatkozhatunk arra, hogy nincs mintánk?

Rafinált szerkezet az egónk; sokan tekintenek rá úgy, mint a kis rohadékra, akinek egyetlen és legfőbb dolga, hogy dagonyában hagyjon bennünket és elválasszon a fejlődés és a kiemelkedés ehetőségétől. Ez – természetesen – nem igaz. Az egó működési elve szerint a biztonságot szolgálja, ehhez pedig eszközül egy meglehetősen egyszerű módszert választ: a változatlanságban tartás késztetését; azt, hogy ne akarjunk ugrálni, jó az, ami van. Hangsúlyozom, ez késztetés. Tegye fel a kezét, akinek az egója pisztolyt nyomott a halántékához és úgy kényszerítette a tett nélküliségre! Na ugye!

Minél kifinomultabb egót tudhatunk magunkénak, annál szofisztikáltabb, hihetőbb és valóságosabb(nak tűnő) kifogásokat kapunk készen, gyakran akár el is hisszük őket, főleg, ha el akarjuk. Az egyik ilyen „miértnemteszemmegamitmármegkéne”-pirula a mintanélküliség, őt járjuk ma körbe.

Ízlelgessük, csócsáljuk a következő mondatokat: „nem láttam otthon, milyen az igazi férfi/női minőség”, „engem nem szerettek a szüleim, így nem tudom, hogyan szeressem a gyerekeimet, fingom fogalmam sincs a szeretetteljes kapcsolódásról”, „a mi családunkban mindenki érdekből/kényszerből házasodott, hiányzik a szerelem és a harmonikus párkapcsolati családi mintázata”, „apám, nagyapám, dédapám és fölöttük is mindenki napszámos volt, nem láttam, hogyan kell, hogyan lehet alkotó-teremtő, bőségben leélt életet megvalósítani”, stb.

A felsorolásnak csak a lustaságom és a terjedelem szab korlátokat; mindannyian hallottunk ilyen, és ehhez hasonló ordas kifogásokat, minősített esetben akár saját magunktól is. De mi ezzel a gond, ha valóságosak és tényleg így nőttünk föl? A kulcs a felnövésben bújt el. Jó két évtizede hallottam egy mondást, ami az ember arcáról szól: harminc éves kor fölött az ember felelős azért, hogyan néz ki az arca, milyen arcvonásokat gyűjtött össze. Jó mondás, maximálisan tudok azonosulni vele. Pontosan ugyanez a helyzet a mintákkal és azok hiányával is, csak itt nem kell három évtizedig malmozni születésünket követően.

Elmondhatjuk, hogy nagyjából húsz és harminc éves korunk között már körvonalazódik, merre szeretnénk haladni. Közbeszúrok: az irányt látjuk, de ez nem zárja ki a későbbi, akár többszöri és radikális váltást sem, hiszen a fejlődésünkkel együtt változhatnak a prioritásaink is. Látjuk, merre szeretnénk menni és vagy van hozzá hozott mintánk, vagy nincs. Ez az a kritikus évtized, amikor a mintanélküliséget már kifogásként használjuk.

A ma emberének egyik óriási – és korábban még nem ennyire könnyen elérhető – előnye, hogy a hiányait a technika, a nyitottság, a kommunikáció szolgálatába állításával képes pótolni. Ha minden vágyam fúrni-faragni, de az apám mondjuk könyvtáros volt és a család szerszámkészlete kimerült egy kalapácsban és egy csavarhúzóban, ugyan meddig hivatkozhatok jogosan erre a (valódi) tényre, mint kifogásra? Nem volt, hát nem volt. Kereshetünk olyan ismerőst, barátot, aki barkácsol, nézhetünk videókat róla – ezer és egy módon pótolhatjuk a hozott „hátrányt.” Azért tettem idézőjelbe a hátrányt, mert csak látszólag és csak elsőre az.

Minden ilyen „hiány” és „hátrány” igazából értünk van. Segítenek abban, hogy csak azért is nagyot alkossunk olyan területen, ahol nincs hozott előnyünk. Aki botfülű családba született, sokkal elismerésre méltóbb zenészként kiteljesedve, mint aki előbb zongorázott, mintsem járni tudott volna. Utóbbi számára szinte kényszerpálya volt a muzsika, nem pedig saját, valódi vágyból fakadó szabad választás édes gyümölcse feltétlenül.

Ha nem adatott meg családilag, majd én megteremtem – ébresszük fel ezt az erőt és ezt a lelkesedést. Engedjük el a sóhajtozást, a jajdejólettvolnát és tegyünk, menjünk utána, pótoljuk. Ha nem szerettek a szüleink, ezer és egy helyről leshetjük el a jó mintát, kedvünkre válogathatunk élő, hús-vér és irodalmi, filmművészeti szereplőktől viselkedést, jellemvonásokat, mindent. Először „csak” másoljuk, utánozzuk őket és meglepő hamar kialakul a saját „stílusunk”, kifinomultan tudjuk működtetni azt, amire vágyunk, hiszen pont ez, a vágy ad erőt és tehetséget az eredmények eléréséhez.

Ha eddig így vélekedtünk: „nem volt mintám arról, milyen szeretetben felnőni, ezért praktikus, de rideg apa/anya vagyok”, alakítsuk át a mondat második felét: „nem volt mintám arról, milyen szeretetben felnőni, ezért kettőzött lelkesedéssel, szívem vágya szerint élem meg a szerető szülő szerepét, gyógyítva ezzel önmagamat is.” Csak ennyit kell tennünk. Ugye, milyen egyszerű?

 

kép: pixabay.com

Csak hogy legyen idő megvenni és elkészíteni a lencsét…

“Lencsemágia a bőségért, a biztonságért, és az egészségért

A hagyomány szerint négyszer kezdődik el az év az esztendő körén belül. E négy kezdet a tavasz, a nyár, az ősz, és a tél. Az eljövendő évszak a Nap fordulatával indul, vagyis úgynevezett napfordulati pontot ér el ekkor a Nap éves pályája során.
Tavasz kezdetekor a déli égboltról lép át az északira, miközben áthalad az égi egyenlítőn. Nyár kezdetén járásának legmagasabb pontját éri el az északi égbolton, majd újra dél felé fordul Napunk útja.
Ősz kezdetekor az északi égboltról lép át a déli égboltra, miközben újra áthalad az égi egyenlítőn, míg a tél kezdetén éri el járásának legmélyebb pontját (legalábbis az északi féltekéről nézve, mert délen, például Ausztráliában, ekkor jár a legmagasabban), majd útja újra észak felé fordul.
A fordulati napok az új kezdetek, s ekkor érdemes olyan varázslásokat, szertartásokat végezni, melyekkel az eljövendő évszakra kívánunk hatni. Az évszak utolsó napjain érdemes számvetést, összegzést készíteni az eddig megtett útról, s elvégzett feladatokról.
A „lencsemágia” egy igen jól működő szertartás, melyet érdemes családi, esetleg baráti körben is elvégezni, de természetesen egyedül is lehet. A Napforduló előtti utolsó napok egyikén beszerezzük a lencsét. Gyertyát gyújtunk, majd elkészítjük ízlés szerint például főzeléknek, (hús nélkül!) de úgy, hogy az étel készítése közben csend legyen, s belül is arra vagyunk hangolva, hogy a most formálódó étel boldog bőséget, szeretetet, és fényt visz a sejtjeinkbe, így az étel elfogyasztása révén ezekkel feltöltődve mi is jobban bevonzzuk, bevarázsoljuk az életünkbe a boldog bőséget, a szeretetet, és a fényt.

Az első napon gyertyát gyújtunk, kimerjük a hét kanálnyi lencsét, s miközben elfogyasztjuk csak arra gondolunk, hogy ételünk boldog bőséget, és egészséget ad nekünk az anyag szintjén.

A második napon is gyertyát gyújtunk, kimerjük a tányérunkba a hét kanálnyi lencsét, s elfogyasztása közben csak arra gondolunk, ételünk fényt, és egészséget ad életünk lelki szintjeinek. Itt nem gondolunk bőségre!!!

A harmadik napon újra gyertyát gyújtunk az étkezés előtt, és miközben elköltjük a hét kanálnyi lencsét csak arra gondolunk, hogy ez az étel boldog bőséget, és fényt ad nekünk életünk szellemi szintjeire.
Ne feledjük, hogy ez nem étkezés, hanem szertartás! A gyertyát a szertartásunk végén lassan, gyertyakoppintóval, vagy kis pohárkával, esetleg gyűszűvel oltsuk el úgy, ahogyan a csillagos égbolt borul a Föld fölé napnyugta után. Ne csippentsük el, és főleg ne fújjuk el a gyertya lángját!

2019. június 21-én pénteken, közép-európai idő szerint 17 óra 54 perckor (GMT.: 15.54) veszi kezdetét a nyár.

Érdemes mindhárom szertartást a Nap felé fordulva végezni! A szabadban végzett lencsemágiánál nem kell gyertyát gyújtanunk. Ha zárt térben tartjuk a szertartásunkat, akkor is érdemes a Nap felé fordulni, de ekkor szükséges a fény, a gyertya meggyújtása.
Az első étkezés legoptimálisabb ideje június 21-én pénteken 17.45 és 17.55 között van. Ekkor a Nap, vagyis nyugat, délnyugat felé fordulva érdemes elfogyasztani a lencsét.
A második napon, június 22-én, szombaton 12.37 – 12.47-ig a legoptimálisabb időpont, de a napkeltét követő reggeli órák is megfelelőek.
A harmadik napon, június 23-án, vasárnap 12.38 – 12.48-ig a legjobb időintervallum, de még a reggeli, délelőtti időszak is megfelelő.


Akadályoztatás esetén se essünk kétségbe, mindhárom napon lehet akár délután is lencsét fogyasztani, (bár nem ez a legoptimálisabb) természetesen a Nap felé fordulva. A lényeg az, hogy ne maradjon ki a lencsemágia!
Már számtalan pozitív visszajelzés érkezett, hiszen évszakról – évszakra újra elküldjük a lencsemágiáról írott levelünket, így egyre többen tapasztalják meg ennek az egyszerű szertartásnak a csodáját. A titok az, hogy minél jobban jelen vagyunk az étkezések alatt annak a kevés gondolatnak, aminek ki kell töltenie a tudatunkat, annál jobban működik ez a „mágia”.

Áldás, és boldog bőség VAN e sorok olvasóján!”

 

Paksi Zoltán

 

forrás: csillagmeditacio.hu, asztrozofia.hu

 

kép: www.pinterest.com

Miért jó az átmenet?

“Minden átmenetben van körülötted, benned és az egész anyagi világban. Hogyan akarnál cölöpöt leverni e végtelen mélységű létóceánba, hogy szilárd épületet emelj rá? Bevihetnéd -e a szobádba dísznek a leggyönyörűbb, hóból formált szobrot? E rögzíthetetlenség mégis könyörületet rejt, mert nemcsak a földi jó, hanem az is elmúlik benne, ami bánatot, gyászt okoz.”

 

Szepes Mária

kép: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest