+36 30 855 2287 janos@ladonyijanos.hu

A két ünnep közötti, de kiváltképp a szilvesztert követő időszak évről évre visszatérő vendége a bűntudat, a bendőnkbe temetett fél disznók, egész rúd bejglik és egyéb enni-innivalók utóhatásaként. Gyomrunk és emésztőrendszerünk egésze pihenőért, cseppnyi lélegzetvételért kiált és ezt (a halkuló-hörgős segélykérést) meghallva kezdjük magunkat hitványnak érezni. A csömör pillanatában tudatosítjuk, hogy bizony nem szabadultunk fel a „gyomor szomorú rabszolgáinak” lenni – a képletes kép Somlósi Lajos szellemi tulajdona. Sunyi módon kúszik elő a torkosság „főbűne” mellett a restség is, hiszen ilyenkor pihenünk és – lehetőleg – nem tüsténkedjük szét magunkat, mégis ott belül, valahol mélyen él bennünk egy kicsike én-rész, aki mindezt rosszallva nézi. Összevonja bozontos, már-már brezsnyevi szemöldökét és fejét csóválja, hogy bizony, ennek a nagy dínomdánom ünneplős-láblógatós időnek böjtje, mégpedig amolyan jó kis vaskos böjtje lesz lészen. Igyekezetet fejt ki ünneplős időnkbe beleköpni – ha hagyjuk, meg is teszi.

Vegyük észre, hogy ünnepelni is meg kell tanulnunk. Nincs azzal baj, ha napokig, akár hetekig is megszűnünk a társadalom hasznos, építő jellegű tagjainak lenni. Emlékeztessük magunkat, hogy nem napszámosokként éljük az életünket. Olyan természetessé vált a mindennapi teljesítmény elvárása (akár önmagunktól, akár kívülről), hogy néha nehezen tudunk kibújni ebből a feszítő (kényszer)zubbonyból, így pedig alaposan megkeserítjük saját éltünket és a regenerálódásra szentelt időt bűntudat-pörgetéssel b@sszuk rontjuk el. Mikor adódik jobb pillanat ennek véget vetni, mint most?

Kell, hogy legyen éltünkben idő, amikor nem teszünk semmi, de semmi hasznosat. Egyenesen időpazarló-pocsékoló, kifejezetten haszontalan dolgokra is fordítsunk időt. Nem azért, mert e nélkül nem élhetnénk teljes életet, hanem azért, mert megtehetjük. Ennyi. A Természet sem növekszik állandóan, miért kéne nekünk folytonos épülésben tölteni életünk minden egyes pillanatát? Együnk nyugodtan gyomorfeszülésig most, akkor is, ha a mértékletesség erényét csak itt, a földön élve tapasztalhatjuk meg (belegondolt már valaki is valaha, hogy egy angyal mondjuk mi módon képes mértékletességet tanúsítani?). Tisztázzuk magunkban, hogy ezek ilyen napok, jó esetben ilyen két hét. Nincs ezzel semmi baj, sőt. Ha képessé válunk szellemi szintre emelni a gyeplő elengedését, a bűntudat befogja ocsmány pofáját és bekúszik a pad alatti sötét sarokba kucorogni, ahelyett, hogy a hideg januári reggelen frissen szerzett plusz zsírpárna–millimétereinken gitározva ülne ünnepi tort.

Tudatosan végiggondolva az ünnepi időszak alatt összeszedett többlet testtömeg (a „kár”) elképesztően rövid idő alatt leadható-helyrehozható. Valójában nem történt tragédia, ám a bűntudat aktív közreműködésével képesek vagyunk erről mégis meggyőzni magunkat és az új naptári évbe gyarló, a pokol kénköves bűzére és izzó tüzére réges-rég megérett sz@rháziként lépni. Nyilván januárban nem történik más, mint egy társadalmilag elfogadott szokás szerint az év utolsó számjegye eggyel nő. Ez nem valódi újév. Mégis, pont a közmegegyezéses sztori miatt kerüljük el, hogy lesunyt fejjel, a csokilopáson tetten ért kisiskolás gyomorbéli rossz érzéseivel indítsuk 2020-at. Húzzuk ki bátran magunkat (ezen a módon amúgy gyomrunkat is tehermentesítjük) és vállaljuk fel, hogy igen, megtehetjük, sokat ettünk-ittunk, nagyokat lustálkodtunk, de megérte, mert isteni volt. És megtehetjük.

képek: www.pinterest.com

Pin It on Pinterest

Share This