2018. aug 25. 0

Érzelmes telihold a Halakban

Vasárnap kora délután egzakt módon áll szemben egymással a Szűz cikkelyében vándorló Nap és a Halak jelében fürdőző Hold, azaz ekkor lesz az aktuális telihold. Ahogyan a címben is írtam: érzelmes telihold ígérkezik; nem mintha általában nem jelentkeznének megérintettségek, lelki húrpendülések, de egy Halak köntösébe öltözött Hold mindig megmozdítja lelkünk mély rétegeit is. A Halak-Szűz tengelyben ott a rendrakás és összegzés vonulata, kint és bent egyaránt igényünk ébred a számvetésre.

Figyeljük meg, hogy késztetésünk sarjad a teljesség megélésére, arra az érzésre, hogy valahol, valamiben a kerek egész részei vagyunk, vagy bennünk él ez a teljesség. Igazából a kettő között nincs túl nagy különbség.

A Halak asztrológiai jeléhez a befejezés is hozzátartozik; megélhetjük ezen a szép vasárnapi délutánon, hogy megszületik egy bizonyos minőség lezárásának a vágya bennünk. Talán sokáig jó volt és akár örömünket is leltük benne, de már kifutotta, amit tudott és most érezzük meg vegytisztán, hogy mindenkinek a legjobb frappánsan és önként lezárni, nem pedig sunnyogva hagyni elsikkadni a dolgot, konzerválva így a rossz érzéseket, bűntudatot.

 

kép: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!