2015. feb 23. 0

Harmónia és egyensúly, avagy hol a párhuzam életünk és egy zongoraszék között?

A hárompontos alátámasztás misztikája és általában véve a statika tudománya nem vonzott különösebben, annyi azért mégis rám ragadt, hogy ez a fizikai világ legstabilabb támasztó struktúrája. A hagyományos, magasságában tekerve állítható zongoraszéktől kezdve az összecsukható vadászszékig számos háromlábú szerkezet virágzott a klasszikus időktől napjainkig; talán csak a lézeres sebességmérő persely rombolta a renoméját az elmúlt évtizedekben.150223tajuttal

A létezés, helyesebben a Létezés csodája önnön életünk működésében is gyönyörűen nyakon csíphető: ha a test-lélek-szellem hármasunk harmóniában fürdik, úgy életünk stabil, utunk előre vivő és olyan sima, hogy öröm járni rajta. Ez az a „minden rendben van” érzés, ami ideál, amit fokmérőként használunk, ha kizökkentünk és általános létezésünk minőségét szeretnénk egy mértékadó értékhez mérni (a magyar nyelv sokadik csodája, hogy az érték a mértékben, a mértékletességben lakik…). Földi életünk körének egyenlő fontosságú szeleteiként tekintsünk testünkre, lelkünkre, szellemünkre. Igazán hatékonyan, ragyogóan működni csak így tudunk.

Létezhetünk, működhetünk, vegetálhatunk az egyensúly megbomlásával is, ahogy oly sok társunk képe ugrik azonnal be (az olvasó természetesen mindig, most is kivétel..), de képzeljünk el egy koncerttermet, ahol a Művész ül a Bösendorfer előtt, ujjai szaladnak a fekete-fehér billentyű-tengeren, de folyton-folyvást falsot fog, melléüt, mert energiája jelentős részét a billegő széken való egyensúlyozásra pazarolja el. Miért gondoljuk, hogy ihletett játék, szárnyaló dallamok tudnak születni belőlünk, ha az alapok nincsenek rendben, ha játszani szeretnénk, de nem vesszük észre, hogy csak verjük, csapkodjuk a klaviatúrát és esélyünk nincs addig bármi csodát varázsolni, amíg önnön stabilitásunkra rá nem lelünk, el nem érjük és már imbolygás nélkül a játékra, csak a JÁTÉKRA koncentrálhatunk?

Az összes permutáció kielemzése helyett csak pár közhely-szerű példát hadd írjak le: az önmagát spirituálisnak valló ember habozás nélkül a májáért tartott hosszabbik nyakú szárnyashoz hasonlítja és e nem túl hízelgő jelzős szerkezettel azonnal el is látja a közismert edzőtermi bérletes lányt, akiről még hangoztatja is, hogy „gyönyörű, csak meg ne szólaljon”. Maradjunk ennél a logikánál; ez a hölgy pedig joggal gondolhatja a csak szellemi életet élőkről, hogy ha sok fordulót túl is élnének a műveltségi vetélkedőkben, de nap nap után testük ilyen-olyan korlátaiban megbotlanak és arccal esnek abba a helyzetbe, hogy immár ezt vagy azt nem tudják megcsinálni, mert az elhanyagolt test korlátot húzott eléjük. A túlnyomóan lelki működés pedig közismerten céltáblává teszi alanyát; remek nyelvköszörűk az érzelmeket bekuktázók előtt a testi és szellemi szinten éktelenkedő lepattogzások miatt.

Létünk hármasságát – hasonlóan a tankönyvi példákhoz – ritkán működtetjük ennyire vegytisztán egyoldalúan, de az egyensúly eltolódását, netán felborulását úgyis mindenki saját életében érzi. Találjuk meg az egyensúlyt, és tartsuk meg, hogy a bennünk élő Művész végre csak valódi küldetésére, az ihletett teremtésre fordíthassa minden figyelmét és energiáját! Keressük elő emlékeinkből azokat az illetőket, akik minden külső hatás ellenére árasztják magukból a „rendben levés” információját, a harmóniában, egyensúlyban lubickolás életörömét.

A rossz hír az, hogy ez mindenkinek saját, belső munka (valódi külső segítség ezen az úton nincs; ahogy Zrínyi mondta: ha más hozza el a szabadságot, el is viszi), a jó hír pedig, hogy Münchausen báróként saját hajunknál fogva tényleg ki tudjuk húzni magunkat a mocsárból. Nem kell azonnal mindent és egyszerre rendbe tenni akarnunk, elég, de szükséges is mindig, minden áldott nap egy-egy lépést tenni az egyensúly visszaszerzéséhez vezető úton – így akkor is célhoz ér(het)ünk, ha most túl hosszú, túl rögös ez az út és a vége sehogy sem látszik. Tudd, hogy minden megtett lépéssel könnyebb lesz, minden lépéssel közelebb kerülsz a célhoz, akár látod már, akár nem és minden megtett lépésed Téged nemesít és fényesít. A szembeszél pedig nem hátráltat, hanem felfrissít.

Jó utat!

kép: alphacoders.com (Road)

Szólj hozzá(nk)!