Az ezoterikus irodalom egyik meghatározó mérföldköve volt James Redfield Mennyei prófécia című könyve. Finom érzékkel adagolta az „újonnan érkezettek” számára azt a szemléletmódot, ami más esetben bosszús látogatást eredményezett volna a villanyóra-szekrényben. A könyv egyik fő mondanivalója a szinkronicitás, a benne élés, a hátán való utazás.
Miből tudjuk, hogy megéljük a szinkronicitást? Érezzük, pontosabban érezve tudjuk. A hullám hátán utazunk, oly módon, hogy a következő hullám mindig nagyon lágyan, szépen, magasabb harmónia szerint visz tovább. Ennél a pontnál szokott egy kis zavar jelentkezni, amikor már megéltük pár alakalommal, milyen édes érzés is az Isten tenyerén megtartva suhanni. Emberként hajlamosak vagyunk kiadni a Teremtőnek, hogy ide és ide szeretnék eljutni, ezen és ezen a módon. A mondat második fele, ami miatt vagy nem érünk célba, vagy látogatást teszünk egy-két zsákutcában.
A Kozmosz rendjének összhangját a „hogyan”-okon való agyalás nélkül lehet megélni. Nyilvánítsuk ki fölfelé, mi az úticélunk, de ezt tegyük világosan, egyértelműen; anélkül, hogy tippeket adnánk az Univerzumnak, hogyan is intézze el a tranzakciót. Az az általános és hosszú távú tapasztalat, hogy a Teremtő a teremtésben rutinos. Bármilyen nehéz néha szembesülni vele, de még nálunk is rutinosabb, elég megnézni a sok-sok referenciamunkáját. Akármennyire jó(nak tűnő…) utat tudunk kitalálni magunknak, az csak a saját világunk, a mikrokozmoszunk valóságában létező ismereteink szűkös tárházából fogan meg. Az égiek ezzel szemben végtelen lehetőségekkel rendelkeznek.
A bennünk lévő kishitűség és korlátoltság legyőzése tud segítséget adni ebben a helyzetben. Tudnunk kell elengedni a görcsöt, azt a mintát, hogy „tudom én azt, hogyan válok boldoggá”. Gondoljunk bele, hány és hány embertársunk táplálja a reményt hétről hétre, hátha most húzzák ki az ő öt bűvös számát és oldódik meg véglegesen minden problémája. A bennünk élő görcs beszűkíti a lehetőségeket. Ha kikötöm az Univerzum felé, hogy csak egy lottóötös az egyedüli lehetőség az üdvözülésemre, számtalan, akár az adott pillanatban elképzelhetetlen lehetőséget utasítok el, zárok ki. Váltsuk le ezt a működést egyértelmű, világosan megfogalmazott célokra, vágyakra, utána adjuk fel.
Adjuk fel, azaz adjuk fel a fenti erőknek, hogy az ő bölcsességük legyen a mi segítségünkre. Mindig, de mindig megérkezik a támogatás. Hinnünk és bíznunk kell a megtartó erőben és tudni, hogy bárhogyan történik, az nekünk a legjobb. Akkor is, ha elsőre homlokegyenest nem így érezzük. 
Valójában alig várja, hogy gyermekei felemeljék arcukat a porból, felé nézzenek és a támogatását kérjék a benne való kételkedés nélkül, szívmélyi bizalommal.
Itt az idő az álmok megfogalmazására és kinyilvánítására, hogy a nagy gépezet működésbe lendülhessen és megélhessük az emelkedést; azt a minőséget, hogy a mindenség részeként helyünk van benne és minden akkor és úgy történik, ahogy nekünk és a teremtett világnak egyaránt a legjobb. A szinkronicitást megélve a kettő kéz a kézben jár.
kép: www.jerry8448.deviantart.com
