Pénteken a Mérleg jelébe lép és jövő év októberéig ott is bandukol megfontoltan a Jupiter. Az elkövetkező időszakban a kapcsolatainkból érkező mély bölcsességek és igazi megértések hangsúlyossá válnak, ugyanúgy, mint fogékonyságunk a szépségben, a harmóniában felfedezni a dolgok fényesebb arcát, a nagyobb ívekben gondolkodó, ember fölött álló szeretet minőségét.
A Jupiter a szeret bölcsességének bolygója, mindent, amivel kapcsolatba kerül, átitatja ezzel az információval; olyan módon, mintha egy csodalámpa fénye ragyogná be az összes, közelébe kerülő létezőt. Ez a mély szeretet-erő támogat bennünket a szépségre és harmóniára törekvés útján, erősíti igényünket az Atya bölcs mosolyával és a mosoly mögött lakó valódi, tiszta szeretet fényességével szemlélni világunkat, élni életünket. Hajlamosabbá válunk felülemelkedni piti kapcsolati sérelmeinken (persze erős ragaszkodással azért megtarthatjuk a marakodást is, de minek), és orralánemdörgölős módon okosnak lenni a páros játékban, megértve azt, hogy ketten vagyunk igazi csapat és ami a csapatunknak jó, az nekem is jó. Jobb, mint ha előre teszem az én mindenképpeni jólétét és utána próbálom beleszuszakolni a Kedves tűréshatárai közé.
Más vetületében a Mérleg Jupiter az örömök, szépségek és nem utolsó sorban a földi síkon megélhető, anyagi formában létező javak bővelkedését is támogatja. Nem most kell összehúzni a nadrágszíjat és fogunkhoz verni a garast, a Jupiterhez tartozik a kiáradás, a bőség üzenete is. Minden kuporgatás és önsanyargató, öncélú aszketizmus ezzel (és a kozmikus erőkkel is) szembe megy.
A jelszavak: szeretet, szépség, harmónia, bőség.
kép: www.fishbot1337deviantart.com