2020. Már 10. 0

Mi szabhat gátat a szeretet áramlásának?

Vajon miért érezzük, hogy valaki iránt, akit egykor szerettünk, már nem biztonságos ezt az érzelmet áramoltatnunk, miután a. eltávolodtunk egymástól b. megbántott c. összevesztünk d. ezek elegye ezzel-azzal „tuningolva?” Tényleg olyan balf@szok balfékek voltunk, mikor kapcsolatunk zenitjén, mikor még minden oly’ szépen ragyogott, szerettük őt? Ugye, hogy nem? Amikor így működünk, szorgosan köpdössük szemen önmagunkat. Az egyenlet helyes megoldásához szükségszerű tisztázni, ki is bánthat meg és művelheti velünk a fent sorolt ordasságokat. Vajon az illető felettes énje vagy az ön-énje (egó) a ludas? Az előbbi képes lenne ilyesmire? Ugye, hogy nem? Ha valakivel szemben ellenérzést tapasztalunk, neadj’Isten még táplálunk is, az csak az illető egójával van relációban. Itt csúszik szét a ló négy lába, mert az esetek döntő többségében nem tesszük tisztába, hogy társunk felettes énje kedves, szép és aranyos, még akkor is, ha kettőnk ön-énje k. anyázva tépi is egymást. A magasabb tudatosságunk szerint szükséges tanítások nem mindig vastag, aranyozott betűkkel írt gerincű kódexekből úsznak elő. Jellemzően inkább tapasztalások vésik belénk, itt lép képbe, hogy amit itt és most, a fizikai létben sérelemként szenvedek el, az odaföntről nézve mérhetetlenül értékes tapasztalás – tulajdonképpen azért vagyok-vagyunk itt, mert ezeket hús-vér test nélkül bajos lenne begyűjteni.

A valódi szeretet nem nézi az egót. Nem azt mondom, hogy ez könnyű, tekintsük nyugodtan haladó szintnek. Miért ne szerethetnénk távolról valakit, akivel ön-én szinten „összerúgtuk a port?” Ki mondta, hogy a haragot kell továbbgörgetni? Elképzelhető, hogy a két testesült ember nem békül ki indiánosan, a névadó pipát elszívva, mégis szeretjük a másikat – távolról, azért, mert annyi mindent kaptunk tőle? Miért olyan furcsa ez a gondolatmenet? Fókuszáljunk a szeretetre! Vajon ennek az energiának, az ő áramlásának a tér-idő keresztje akadály? Útját állhatja a szemellenzőnkön keresztül szemlélt, kissé torz valóság-érzékelésünk? Miután saját habitusunknak megfelelően válaszoltuk meg a kérdéseket, engedjük meg mostantól azt az alapvető „luxust,” hogy szerethessük azt, akit amúgy nem keresünk és a fizikai síkon nem ápolunk vele puszipajtási kapcsolatot. Tudnunk kell, hogy a szív szeretete, mint szándékolatlan (azaz itt és most kifejezetten érdek nélküli), magas energia – utat talál. Nem mondom, hogy az illető harmadik szeme előtt tűéles kontraszttal rajzolódik ki névjegykártyánk, mintha spirituális hatputtonyost küldtünk volna, de ennek elvárása úgyszintén ön-én-szint. Amikor a másikat szeretjük, legyen bármekkora a tér-idő távolsága, a két felettes én pacsizik és minden szépen, a legszebb módon gombolyodik tovább.

kép: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!