2015. máj 08. 0

Miért is kéne hálásnak lennem?

150508halaA cím provokatív. Legyünk azért hálásak, amiért gondoljuk. Szabad a vásár. A lista hossza végtelen.

Ha minden csatornára nyitott szemmel, nyitott füllel járunk, csak ügy szippantjuk a sok-sok nyomasztó információt, hogy éppen most milyen szörnyűség történt, hogyan szúrtak ki velünk, leminősítettek, átvertek, kartelleztek, stb. A megfosztottság, a kiszolgáltatottság és a tehetetlenség nem túlságosan előre vivő érzéseit igyekeznek lépten-nyomon erősíteni ezek a hangok.

Rajtunk áll, mi vagyunk az origóban. Saját, szabad döntésünk, merre induljunk. Választhatjuk a dagonyát: beleélhetjük, sőt bele is lovalhatjuk magunkat a gonosz főnök szemétségeibe, az anyós vissza-visszatérő aknamunkáiba, a lusta kollégák élősködésébe, mindenbe. Ha ezen az úton szeretnénk elindulni, egyre-másra bukkanunk újabb és újabb, velünk megesett méltánytalanságra, amit aztán igazán nem érdemeltünk meg. Szuperül meg lehet merítkezni ebben az érzésben, a legszebb pedig, hogy mindig újabb és újabb sérelmet találunk, ami miatt háboroghatunk.

A másik út lényegesen kevesebb energiánkat veszi igénybe: a hála útja. A metódus kísértetiesen hasonlít az előző bekezdésben leírtakhoz, csak most azt vesszük sorra, mi mindenért lehetünk hálásak. Ha elsőre úgy érezzük, semmiért, vagy alig valamiért, az nagyszerű! Akkor kezdhetünk körülnézni és vizsgálódni, valójában milyen különlegesen szerencsés helyzetben vagyunk mi, akik itt vagyunk, mindannyian, kivétel nélkül. Javaslok egy kis gyakorlatot: indítsunk hála-füzetet. Minden nap írjunk le – tetszés szerint – 3-5-10 dolgot, amit felfedeztünk az életünkben és amiért hálásak lehetünk. Nem csak nagy dolgokat, akár egy szép madárdal, egy finom ebéd, egy mosoly is kiválthatja az érzést. Egészen apró dolgok is játszanak. Legyünk tudatában annak, hogy emberek tömegei a mi mostani életünkért mindenüket odaadnák. Ha nagyon nem akar menni, csak arra gondoljunk vissza, hány alkalommal kerültünk életünk során – fontos helyzetekben – döntés elé. Vajon hány választásunk mentett meg valami olyasmitől, amit mai eszünkkel fel sem érünk? Kinek nem volt az életében olyan szituáció, ami után leverte a víz, mert úgy érezte, közel a vég? Leginkább a minket ért pofonokért lehetünk hálásak: mind-mind fontos tanítást hordoztak. Amikor csattant az arcunkon persze nem így éltük meg, de nélkülük, az általuk kiváltott csiszolódás nélkül nem azok lennénk ma, akik vagyunk.

Ugyanannyi energia szükséges mindkét irányba elindulni, szabadon dönthetünk, melyiket választjuk.

Fürödjünk meg, lubickoljunk a hála érzésében! A mélyen átélt hálaérzet ugyanis életelixír.

Fogyasszuk bőséggel!

kép: versek.aranyosiervin.com

Szólj hozzá(nk)!