2018. Sze 27. 0

Miért (nem) jó önsajnálkozni?

A rövidülő nappalok és az ősz fokozódása előhozhatja az önsajnálat érzésének megjelenését, felerősödését. Kérlek, nézd át a következő pontokat, hogy nyakon csíphesd magad a kellő időben. Ha sajnálod magad, azzal egyben gyengíted is. Azt feltételezed magadról, kevés vagy az aktuális élethelyzeted megoldásához. Mivel ezt feltételezed (még ha tudattalanul is teszed), már beindítasz egy programot ami a megvalósításra törekszik. Amikor sajnálod magad, együttérzésért teszed mindezt, de alulról közelítesz a vágyott energia felé; mondhatni energetikai koldussá alacsonyítod le magadat. Lehajtott fejjel veszed el a morzsákat, de közben már mélyen belül el is kezdted utálni az „adakozót”. Hogy jön ahhoz, hogy jobban legyen és miért akar lekötelezni az eléd vetett, figyelemből kovácsolt lyukas kétfilléresekkel?

 

Mindig, amikor elmerülsz az önsajnálatban, messzebb kerülsz magasabb önvalódtól. Ilyenkor elsétálsz önnön centrumodtól és a periféria mocsarában tapicskolsz, aztán pedig csodálkozol, miért olyan ocsmány érzés bokáig vagy térdig süllyedni a hideg és folyós szmötyibe. Emlékezz: senki nem kergetett oda, magad tekeregtél el.

 

Mi akkor hát a megoldás? Mit és hogyan tehetsz a magasabb szintű működésedért? Amikor érzed, kezdesz ebbe az irányba csúszni, a következőkkel tudsz segíteni magadon:

 

Először is kimondod önmagad előtt, hogy ez a helyzet. Beismered, valamiért úgy alakult, jó ötlet sajnálni, sajnáltatni magadat. Itt a nyakon csípés első lehetősége: miért teszed, miért tetted ezt? Mitől alakult ki a hiány érzése? Tolass vissza képzeletben, hol volt a pont, ahol letértél a vágányodról, mi történt, amikor az apró kisiklás elvitt az önsajnálat erdejébe? Ez a lépés már legalább felerészben megoldást ad a megértés útján. Az ember, mint csillaggyermek, mint kozmikus létező nem úgy van kitalálva, hogy sz@rban hemperegjen és folyamatosan köpdössön fölfelé, ami alá aztán odaállhat köpetszüretelni. Tudattalanul viszont eltévelyedhetünk, de pontosan annyi energia visszatérni, mint elbitangolni. emlékeztessük magunkat, hogy a döntés, az irányítás mindig a mi kezünkben van. Lehet főnökünk, kormányunk és anyósunk, ők semmi fontosban nem tudnak dönteni az életünket illetően. Ezt véssük be és tudatosítsuk.

Válasszuk le magunkat arról az örökzöld divathullámról, ami kohéziós erőként tart össze közösségeket és szeánsszá emel sérelem-dédelgetéseket, ez ez út zsákutca. Lehet, hogy márvánnyal burkolt és díszkivilágítás is működik mindkét oldalán, de attól, hogy szép a zsákutca, még nem visz sehová. Erre is emlékeztessük magunkat. Emlékezzünk arra is, semmivel nem kíván több energiát önmagunk virtuális seggberúgása, mint passzív sajnálata. Igenis tartozol magadnak azzal, hogy felemeled a fejed és mész tovább. Ugyanannyi erő nagy levegőt venni és meghozni az elhatározást, bármi is történik, nem adod fel és mész tovább. Az összegörnyedt kérdőjel-embert egyetlenegy mozdulat választja el az egyenes gerinccel, büszke tartással haladó társától. A mozdulat megtétele pedig belül született döntés eredménye. Ez a mondat a mai szösszenet legkomolyabbika: tudományos kutatások igazolják, hogy az egyenes hát, felemelt fej és kidüllesztett mellkas elkezdi turbózni az endorfintermelést, ha pedig beindul a boldogsághormon-gyárunk, ugyan minek sajnáltatnánk önmagunkat? Ugye?

 

utóirat: az önsajnálkozás szót nem ismeri a program. Ő sokkal optimistább nálam, azt feltételezi, csak másokon tudunk sajnálkozni.

 

kép: www.pinterest.com

Szólj hozzá(nk)!