A kellően provokatív cím után szeretném az elején leszögezni: pillanatnyilag nincs birtokomban a válasz, így a zsákbamacskára a (Not For Sale/Nem eladó!) táblát a kezdet kezdetén kiakasztom. Kora nyáron kezdett feltűnni egy játszótér-látogatás alkalmával a tünet: a jelen lévő nagyszámú (mintegy harminc) apukából egynek nem volt pocakja.
Akár karcsú, akár pufi, mindenkinek ott díszelgett a kisgömböc, kortól függetlenül: a kora huszonéves sorstársa az erős negyvenesnek. A szög itt ütődött be a fejembe, hogy kellően csikorgassam ezt a vérlázítóan magyartalan formulát – innentől kezdve tudatosan vizsgáltam a magyar férfilakosság pocakhordási szokásait. Egészen meglepő eredményre jutottam az egész nyáron át, kora őszig, a pulóverek és kabátok ápoló és eltakaró megjelenéséig tartó szubjektív, szemlélődéses kutatásomban. Régi és köztudott tény, hogy a magyar lakosság túlsúlyos, ebben a kevéssé üdvös „sportban” minden évben medált akasztanak a nyakunkba, gyakran a dobogó legfelső fokán állunk elhízásban.
Gyanítom, hogy korábban nem így volt – különben csak feltűnt volna -, de a magyar férfiak elpocakosodtak (tisztelet természetesen a kivételnek) és – részben emiatt – a testtartásuk sem ideális. A testtartás azonban a valódi tartással analóg: ha nem húzom ki magamat, ha nem egyenes a gerincem, az a jellememem is foltot nyomot hagy. A hölgyeknél sokkal kevésbé figyelhető meg ez a fajta jelenség.
A pocakosodás viszont nem jelent automatikus elhízást, ez döbbentett meg a legjobban. Vajon mitől nőnek (a sörön kívül, persze) pocakok az urak öve fölé? Mi lehet ennek a lelki, spirituális háttere? Mitől férfiatlanodik el látványosan, a test szintjén a magyar férfilakosság, már dermesztően fiatal korban? Mit lehet tenni, kell-e egyáltalán tenni valamit e kevéssé üdvös trend visszafordításáért? Ez itt most egy labda. Jó magasra terveztem feldobni – ki tudja, hol állapodik meg.
kép: pixabay.com
