„Boldog az az ember, aki úgy éli léte teljességét, hogy sohasem felejtkezik meg a nappal és éj, az újjászületés és meghalás örök váltakozásáról. Egyiket sem tekinti állandónak és rögzíthetőnek. A nappalba nem kapaszkodik görcsösen, az éjszakától nem fél oktalan vakrémülettel. Mindig csak a jelent éli, erőit, képességeit összpontosítva. Az anyag szüntelenül keletkező-pusztuló törvényét úgy fogadja el, mint halhatatlan szellemének egy-egy soron következő állomását végtelenből végtelenbe tartó vándorútján.
Elöregedett földünk tranzitállomásán robbanva növekszik az átutazó lelkek száma. Tolongásuk egyre több helyen szakítja át a látható és láthatatlan világ, a mélység és magasság között feszülő gátakat. Terra e szükségállapotában, ahol az alvilág és a magasabb síkok erői egyidejűleg ömlenek át e lékeken, a te helyed a középpont egyensúlyában van. Küldetést vállaltál a végletek hajrájában. Megtámasztó erőnek, irányjelzőnek lenni a zűrzavarban nehéz és nagyszerű feladat. Nem jelöltek volna ki rá, ha hiányoznának belőled ennek feltételei.
Sohase nyugodj bele abba, hogy a külső, felületi jelenségek elvonják figyelmedet a világmindenség lényedben rejlő valamennyi titkáról. Emberi tudatod fátylai alatt drágakő fénylik lelked sokkelyhű lótuszának közepén. Sohase engedd, hogy mulandó sérelmek, görcsös ragaszkodások, félelmek vagy indulatok özönvize elmossa benned az Utat benső szentélyedhez, amely felszabadulásod egyedüli Arkánumát jelenti.”
Szepes Mária
kép: www.1zoom.net
