A szerencse közkeletű definíciója szerint a benne részesülő egyén „véletlenül”, „érdemtelenül” kap a sorstól valami jót, hogy rohadna meg. Az áthúzott szöveg nem része a hivatalos meghatározásnak, azt már csak magunk préseljük ki irigységtől összeszoruló-megcsikorduló fogaink közül. De tényleg így van? Rövid távon, mégpedig egészen mikro-távlatban lehetséges.
Egy-egy lépésben, történésben láthatjuk, hogy embertársunk, aki saját ítéletünk szűrője szerint sz@rházi kevéssé érdemes, mégis sült galambot kapott tátott szájába légi úton, netán ölébe hullott a főnyeremény. Túl sok következtetést levonni egy-egy ilyen apróságból ugyanúgy nem érdemes, mint ötéves időtávú grafikon napi bontásait szemlélgetni. Látjuk, hogy hosszú távon emelkedik valaminek a mérhető paramétere, de lehet, hogy egy bizonyos hétfőn meredeken zuhant. Ha csak azt a napot vesszük, ott katasztrofális buktával sülünk szembe, de az összképben hangyafülnyit sem számít.
Aki szerencsés „típus”, az hosszú távon is az; tudja és hangoztatja magáról. Zászlaján ott a közmondásba foglalt örök igazság: segíts magadon, Isten is megsegít. EZ a szerencse, nem más és nem több, de nem is kevesebb. Aki mer tenni, lépni, cselekedni, aki felvállalja az adott esetben rögösebb út kínálta kihívásokat, azt az égi erők jutalmazzák, csodának látszó természetszerűségekkel és ok-okozati módon meg nem indokolható történésekkel. A szerencse megértése materiális úton nem megy, nem működik, nem működhet.
Érdekes módon a valószínűség-számítás, a játékelmélet és egyéb, matematikai alapokon nyugvó, vagy inkább nyugtalankodó tudományok állnak a földbe és vallanak setét kudarcot, ha erre a számukra ingoványos területre tévednek. A szerencse sorsszerűség. A szerencsétlenség is, ha már itt tartunk, de őt sem szabad mikroszkóp alatt vizsgálni, mert mindig magában hordozza egy jóval nagyobb jó történés csíráját, mint amitől az imént megfoszttattunk.
Hogyan legyünk szerencsések? Első lépésként tegyünk érte. Vállaljunk kockázatot. Ez nem azonos a felelőtlenséggel, a hazardírozással, de a teremtő erők a biztonsági játékot kevéssé honorálják. Aki azért játszik éli az életét, hogy ne veszítsen, annak vajon mennyi esélye van nyerni?
Értsük meg végre, hogy a lehetőség, amit kaptunk, értünk van, hogy kihozzuk a rendelkezésünkre álló összetevőkből a lehető legjobbat. Amikor ezen az úton járunk, automatikusan mellénk szegődik a szerencsének nevezett támogató sorsszerűség és mint erős hátszél a biciklist, úgy támogat az előrehaladásban. Mégis mi az, ami gátolhatja a folyamatot? Igen-igen, úgy van: az irigység. Érdemes újra átfutni a róla írt sorokat és végleg elengedni az ilyen jellegű visszahúzó erőket, mégpedig mihamarabb.
– ha tetszett a bejegyzés,
– ha szeretted olvasni,
– ha örömet okozott,
megköszönöm, ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések elkészülését:
https://www.donably.com/ladonyi-janos-asztrozofus
kép: pixabay.com
