A klasszikus példát gyerekkel és háziállattal szokás demonstrálni: előbbinek a „ne rosszalkodj!,” utóbbinak a „ne sz@rj trágyázz a szőnyegre!” példamondatokkal. A fenti szerkezet hibájának egyik olvasata közismert, én magam is gyakran igyekszem ráirányítani a figyelmet a tényre: tudatalattink nem ismeri a „nem” szót, azaz a két felszólítást így dekódolják az érintettek: „rosszalkodj,” a kutya meg… Tudod, hiszen te takarítod fel utána a potyadékot. Zárójel: igen, nem csak kétlábúaknál működik. Amikor valamit tiltani szeretnél, találd meg a módját, hogy igenlő-állító módon fogalmazz, vagy alkalmazz más szemantikai „trükköket,” erről elég bőven szoktam a Főnixébresztőkön is beszélni. Ma a másik vonulatot szeretném kidomborítani, hogy együtt nézzük meg, tudatalattink tudattalan és szándékolatlan (félre)programozása mellett miért kerüljük az első mondat felszólításait. Jó, rántsuk le a leplet, te fogod a jobb sarkát, én a balt, kettő, három és! Igen, ott van, ni: ez a titok, de erről majd csak a következő bekezdésben írok, addig hájpolom az érdeklődésedet, hogy korszerűen inkorrekt morzsákat szórjak figyelmed elé.

Amit az előző szakaszban ígértem, most beváltom: a titok maga a lustaság, a kényelemszeretetet, a kreativitás hiánya és a jelenlét minimális szintje. Tudom, ezzel nem másztam a népszerűségi listád top hármas csúcsára, de akkor is ez van. Amikor látod, hogy a gyerek elindul a mászókán, de te aggódsz, mert még kicsi és nem bízol benne, gyorsabb, könnyebb számodra az ordítás: „ne mássz föl!!” Megbeszéltük, ezzel valójában bíztatást adsz számára a kalandhoz, mert az első szócskát tudatalattijának matekja szerint egyszerűsítette, lehúzta. Nem is érti, miért torzul el az arcod és rángatod le. Neked megkönnyebbülés kinyilvánítani, mit nem akarsz, neki nem segít. Mondhatod helyette: „állj,” „mássz le!,” „hagyd abba!” – végtelen számú variációban állíthatod le a nem kívánatos folyamatot igenlő és állító verbális eszközzel. Hogy ez fárasztó? Igen, eleinte. A megszokás nagy úr, szinte akkora, mint Voldemort. Azért kaptál agyat, hogy tornáztasd. Amikor tespedt év(tized)ek után sportra adod a fejed, leballagsz az edzőterembe, futócipőt húzol, bringára pattansz, először sajgó izomlázat gyűjtesz be. Kellő kitartás és állhatatosság után ellenben olvadnak a zsírpárnák, épülnek az izmok, alakul a forma, csökken a testtömeg. Miért is? Nem azért, mert zúzott fokhagymát keversz izlandi gleccserolvadékba és azzal kenegeted magad minden napfelkeltekor, szigorúan kelet felé fordulva, nyelvedet szájpadlásodra pödörve és a mágikus négy szót ismétled (ez most hatni fog). Nem bizony: megmozgatod magad, úrrá leszel a kényelem csábításán és bevállalod a késleltetett jutalmazást. Apropó, késleltetett jutalmazás: az angolvécé használata, a gondolkodás képessége és a késleltetett jutalmazás megértése emeli az embert az állat fölé. Amikor ez nem megy, akkor az azonnali jutalmazás, késleltetett következmények párosára nevezel be, de persze ezt abban a pillanatban nem tudod. Lépj túl azon, miként egyszerű számodra a kommunikáció és emelkedj a szimpla „ezt nem akarom!” minősége fölé. Elárulom: amikor gyakorolsz és a necsináld-okon túllépsz, világok nyílnak meg előtted. A kreativitásod ugyanis nem áll meg a nyelvtani bravúroknál – életed minden szegmensében elkezd (érted) működni, érted? Megint azt mondom: ne hidd el. Csináld. Ne tégy egy próbát, hanem állítsd át magad. Képes vagy rá.

 

kép: pixabay.com

Pin It on Pinterest

Share This