2017. máj 31. 0

Orionba lépő Nap

Június első napján lép az Orion (a magyar hagyomány szerint Nimród) csillagképbe az Ikrek zodiákusában haladó Nap. A bennünk megbúvó lehúzó minőségek felismerésének érkezett el az ideje, most lehetőségünk születik legyőzni ezeket a ragacsos, sárba visszarángató csápjainkat. Vegyük elő az önmagunkkal szembeni objektív, kíméletlen őszinteséget és ezzel az erővel felvértezve nézzük meg, mik azok a minőségek bennünk, amik hátráltatnak és mégis ragaszkodunk hozzájuk. Ragaszkodunk akkor is, ha tudunk róluk és annak is tudatában vagyunk, hogy már idejét múlttá váltak, ám tevőlegesen nem lépünk fel megszüntetésükért. Most érkezett el a nemes harc, a belső munka ideje, melynek édes gyümölcse az önlegyőzés megélése, a lehúzó erőink felett aratott győzelem adta megelégedettség érzése.

A küzdelem nemes és nemesítő, hiszen belül vívjuk saját démonainkkal, nem kifelé vagdalkozva szélmalmokkal és délibábokkal. A cselekvés és a szükséges lépések megtételének erői is felébrednek és működnek, nem állunk meg a felismeréseknél, hiszen az csak az első lépés, de önmagában nem elég az úton való haladáshoz.

Szimultán megjelenik a felvállalás is, önmagunk, igazi önvalónk felvállalásának igénye: megérett az ideje beleállni a saját életünkbe és teljes mellszélességgel kiállni amellett a létező mellett, amellett a csodálatos fénylény mellett, akik vagyunk. Ez a nemesítő folyamat belső alkímia, általa ólmos minőségeinkből válhatunk ember-arannyá, így lépve majd az Istenek Útjára, a Tejútra, ahol már az emberi világon túli és afölötti magas minőségekkel találkozunk.

kép: www.advancedphotoshop.co.uk

Szólj hozzá(nk)!