Spirialibik
Nem tudom megtenni, mert Rák/Mérleg/Skorpió, stb. vagyok! Ez nem az én területem, tudod, szangvinikus típus vagyok! Ezzel nekem nem kell többet foglalkoznom, már megdolgoztam!
Nyári fecskeként röpdösnek az ezotéria világában az ilyen és ehhez hasonlatos mondatok. Az önismereti út azon szakaszában, ahol már kapunk magunkról némi valós információt, megjelenik az a késztetésünk, hogy a saját érdekünkben szolgálatunkba állítsuk a tanultakat. Akkor is szolgálatunkba állítsuk, ha igazából ellenünk dolgozik, csak a pillanat hevében tűnik hasznos könnyítésnek kifacsart felhasználásuk.
Csodálatos dolog, ha megismertük az energetikánkat, ha már bele tudtunk kukkantani sorsunk térképébe. Közönséges visszaélés azonban ezt kibúvók keresésére használni. Az önismeret nem szolgálhat óvszerként az erőink visszatartásában; nem azért tanulunk (remélhetőleg) magunkról, hogy aztán ennek az ismeretanyagnak a felhasználásával elkerüljük a cselekvést, ha az éppen nem tűnik szánk íze szerint komfortosnak. Nyilván fontos oldala a történéseknek a megértés, hogy adott dolgot miért nem tudtuk évtizedeken át sikerre vinni, de nem rekedhetünk meg ennek papagájszerű szajkózásában, mert akkor tényleg madarak vagyunk.
Egy ajtó becsukódásával legalább hét másik ajtó tárul ki ebben a világban. Legyen nyitva rá a szemünk, vegyük észre, hogy mi az viszont, amiben jól muzsikálunk, amiben ragyogni tudunk. Akkor is, ha a szüleink, párunk, az egész külvilág ellenünk van ebben a folyamatban. Ha megértettük, megtanultuk, hogy igenis bennünk lakik, felébresztésre vár, urambocsá már álmosan pislog az a csodás készség, képesség, hát tegyük oda az erőinket és segítsük őt végképp felébredni ahelyett, hogy önigazolásként hajtogatnánk, mit miért nem tudunk megtenni.
Egyenesítsük ki a hátunkat, emeljük fel a fejünket és bátran vállaljuk a felelősséget mindenért. Lássuk be és engedjük el azt, amiről kiderült, hogy nem a miénk, de tovább ne pazaroljunk rá energiát. Öleljük keblünkre újonnan felfedezett csodáinkat és tegyük ki a világ szeme elé új gyémántjainkat, hadd lássa mindenki, hogy milyen fényt árasztanak. A drágakő mindenkiben ott van, legfeljebb még egy kis levésni való kőzet takarja.
kép: mayhemandmuse.com
