Újra és újra és ismét és megint előbukkan innen, onnan amonnan: a mostani időszak legfőbb állandó tényezője a változás. Nem „egyszerű”, sima változás, hanem mélyreható, gyökeres, sokszor végletes és végleges. Nem baj ez, sőt. Olyan erők működnek, melyek befolyásolása az (átlag)ember képességeit meghaladja, így erről most nem érdemes szót vesztegetnünk, ellenben az együttműködésről, a felkészülésről igen. Mindannyian hallottunk a struccról, leginkább a homokba dugott feje okán, kevéssé a finom és tápláló tojása miatt.
Választhatjuk azt az utat is, hogy egy stilizált struccot hímzünk zászlónkra, felhúzzuk azt az árboc tetejére és ennek szellemében bőszen és mélyen dugjuk fejünket kényelmes, meleg, finom szemcséjű folyami homokba. Nem rossz, nem rossz, de jónak sem nevezném.
A legtalálóbb kifejezés erre a viselkedésmódra talán a balgaság lehet. Aki már most is ezt a minőséget működteti, nem vesz észre semmit, csak valahogy már nem olyanok a dolgok, mint régen (lásd a régi klasszikus chipsreklám öregurát: „kár, hogy azokból a régi jó dolgokból nem maradt SEMMI”). Rövid távú gyógyír az ízfokozóban fuldokló burgonyaszirom, messzebbre tekintve pedig a paradigmaváltás.
A mostani hetek, hónapok és évek igen intenzív változásokat hoznak az egyén és a társadalom szintjén egyaránt; nagy szavakkal való dobálózás nélkül globális hullámokat is említhetünk. Az energiák mozognak, átalakulnak, a régi minták egyre kevésbé bizonyulnak működőképesnek.
Emlékezzünk, a változás jó. Nem az intenzív, monszun-jellegű esővel van baj. Hallottuk az időjárás-előrejelzést, hogy jön, közeleg, várható. Ha úgy döntöttünk, hogy „hátha mégsem ér el engem, végül is oly’ sokszor tévedtek a meteorológusok”, akkor strucckodunk és vélhetően bőrig ázunk, annak minden következményével és szövődményével. Ellenben meghozhatjuk a döntést, hogy viszünk magunkkal az útra esernyőt. Talán nem lesz rá szükség, talán feleslegesen hurcoltuk, de ha kezdetét veszi az özönvíz égi áldás, csak kinyitjuk és védve találjuk magunkat.
Kell, hogy élesítsük a hallásunkat, fontos most észrevenni a hamis hangokat és a fals zöngéket. Tök jó, ha folyékonyan tudunk olvasni, de most igazán a sorok között, nem látható betűkkel írt tartalom olvasása ad megoldást. Nincs (most sincs) általános csodarecept, mindenkinek a maga mikrovilágában kell megtalálnia a kulcsokat, felfedeznie a lehetőségeket. Apropó, kulcs: kulcsfontosságú, hogy tanuljunk a múltból.
Amikor a hatóság emberei fennhangon ismétlik, hogy „aggodalomra semmi ok, nincs itt semmi látnivaló”, akkor már tudjuk, hogy ideje besz@rni. Na jó, ideje cselekedni. Ma (még) minden szép és derűs, a nap ragyogva süt és optimizmus fűt át mindenkit. Itt szükségeltetik a legvájtabb fül és a legélesebb szem, ezek ugyanis segítenek abban, hogy ha hattyút hallunk dalolni, ne akarjuk őt három teljes évadra leszerződtetni, hanem hozzuk meg a szükséges, Halak típusú lezáró-befejező lépéseket.
Bízzunk, de kerüljük el a túlzott naivitást. Ne várjuk el a farkastól, hogy elmondja, ő a farkas és az a célja, hogy kicsit tőrbe csaljon bennünket és jól megegyen. Ő bizalomgerjesztő módon, kedvesen biztosítani fog bennünket, hogy minden híresztelés alaptalan, a fogait rég kihúzatta és már csak a nyugdíjas apácák melegétkeztetésének logisztikájával foglalkozik, kizárólag nonprofit alapon, őszinte, emberbaráti szeretet által vezérelve. A farkas mindig farkas marad, a bárány pedig bárány, de arról mi döntünk, megyünk-e a nyájjal, mint agyatlan birka.
Hangsúlyozom, újra aláhúzom: nem rossz idők következnek, csak mások. Nagyon-nagyon mások, ahol a régi megoldások már nem biztos, hogy sikerre visznek. Olvassuk újra a tavaly októberi, Ekliptika alá merült Plútóról írtakat. Az elmúlt mindössze pár hónap messzemenően alátámasztotta az ott leírtakat. Feltétlenül javaslom Zentai Anna remekbe szabott írását a témában, aminek segítségével még személyesebben láthatjuk, bennünket hol érint leginkább ez a folyamat.
A jövőben újra és újra szándékozom ezt a témát terítékre venni és akár beszélgetős, interaktív alkalmakat szervezni, mert mérhetetlenül fontosnak tartom a tudatosság útját járó emberek szemét rányitni a változásokra. Emlékezzünk: attól, hogy magunkkal visszük az útra az esernyőt, még nem veszítünk semmit. Ha mégsem zuhog, úgy megsétáltattuk az ernyőt, de felkészülten jártunk odakint; hogy ha mégis esne, elkerülhessük a kapualjakba szorulás-bőrig ázás-szentségelés triumvirátusát.
képek: pixabay.com
