Nem zavar. Tényleg és őszintén nem. Úgy döntöttem, külön bejegyzésben válaszolok arra a pár üzenetre, amiket az elmúlt időszakban kaptam és a témát érintették. A kényelemszeretet vezérelt, mert egyszer megírom, minden további alkalommal csupán a linket kell átküldenem. Lássuk hát, miről is van nagyba(n) szó mire szeretnék kitérni.
Lopás. Lenyúltak. Más használja a szellemi tulajdonodat. Ilyen és ehhez hasonló tartalommal kaptam levelet, messenger-üzenetet. Benne megjelölve, milyen szófordulat, szó-összetétel az, ami saját kreálmányom, de más is él vele. Tegye. Bátran és nyugodtan. A helyzet ezzel kapcsolatosan a következő:
Nem áll jogi oltalom alatt egy-egy kifejezés. Knézy Jenő (ami azt illeti, az idősebbik, Isten nyugtassa) legendás védjegye volt a „jó estét, jó szurkolást!” köszönés. Egy ősrégi interjúban megemlítette, hogy levédette; pontosan ezt nyilatkozta a négy, egymást meghatározott sorrendben követő szóról: A “jó estét, jó szurkolást” levédettem, eredetileg azért találtam ki a nyolcvanas évek elején, hogy ezzel meg tudjanak különböztetni másoktól.” (forrás: https://index.hu/sport/2003/06/18/knezyvalasz/)
Meg kell különböztetni magadat a másiktól, másoktól. Abszolút megértem a logikát; bár (idősebb) Knézy Jenő orgánuma olyan jellegzetes, hogy csak az ifjabbiké hasonlít rá és a stílusa is meglehetősen egyedi volt. A köszönés a sportriporter névjegyévé érett a hosszú évtizedek során. Ez azonban járt egy hátulütővel is.
Mindig, minden alkalommal el kell(ett) mondani, azaz soha, semmikor, semmilyen esetben sem szabad elfeledkezni róla. Jó, reggel vagy délelőtt nyilván napszakhoz alakította, de mindig magával cipelt egy képzeletbeli markáns képkeretet és azt felhasználva köszönt. Amúgy az elköszönése is állandó volt: „a viszontlátásra, a viszonthallásra.” Én – lustaságból – nem használok ilyesmit, ezért is kellett ma billentyűt ragadnom.
Nem lopás, ha általam alkotott, vagy inkább: először leírt szófordulatok, kifejezések köszönnek vissza más soraiból. Ezt inkább ég felé nyújtott hüvelykujjnak tekintem. Stílust ugyanis nem lehet átvenni. Egyes elemeket igen, de a kiragadott darabok – önmagukban – nem elégségesek. Kína ma már erősen kikupálódott, de nem is olyan régen még pont az innen-onnan „lenyúlt” formák – európai szem számára – rémisztő egyvelegét is tudta produkálni sajátjaként prezentálva.
Örülök, ha látom, ha visszaköszön valami, amit kitaláltam. Az azt jelenti, hogy jó. Hogy másnak is tetszik, hiszen működtetni akarja. Amúgy én is soktam ilyenekkel élni. Egy távoli példa: a romhányias nyelvújító zsenialtiással megáldott Horti Gábor szóalkotmányai, képei hihetetlenül inspirálóak. Stieg Larsson egyik elegáns fordulatát pedig – alaposan átgyúrva – felhasználtam a könyvben is. Nincs ezzel semmi baj. Egy kivétellel, ez is megesett idén.
Komplett írást forrásmegjelölés nélkül, saját szerzeményként feltüntetve – újra – közzétenni: ezért szót emeltem. Ez az egy, ami nem fér bele. Minden más igen. Mert egy-egy kép, szóvirág önmagában nem tudja megadni a teljes hálót, amiben otthonosan helyezkedik el. Ez a titok és a kulcs. Ezért nem zavar és – bár minden alkalommal megköszöntem – ezért nem emeli meg egy picit sem a pulzusszámomat, ha valaki arról értesít, hogy visszaköszönt másnál, amit pár napja nálam olvasott. Hiszem, hogy komplett stílus nem orozható el. Ezzel pedig továbbra is igyekszem az ég és föld történéseiről irkálni tudósítani.
kép: pixabay.com
